Harangszó, 1914-1915
1915-11-29 / 7. szám
1914 november 29. HARANGSZÓ. 51. dag, nőtlen ember, de annál szegényebb volt a rokonsága. Nem volt nagyobb öröme, mintha másoknak örömet szerezhetett. Most is arra határozta magát, hogy magát is, atyafiait is boldoggá teszi azzal, hogy még életében megmondja kinek-kinek, mit szánt neki örökségül. Hadd örüljenek előre a jövendő gazdagságnak. Az atyafiak ugyancsak szét voltak szóródva. Szegénysorban lévő ember sokszor szakad idegenbe szerencsét próbálni. Jó előre megírta hát min- deniknek, hogy az ő nevenapján, június 25 én, akik az örökségre just formálnak, minden esetre jelentkezzenek érte, mert aki idején ott nem lesz, az bizony nem kap semmit. Ezért is a délelőtt folyamán hites emberek veszik majd írásba, ki volt ott s kinek mi jutott; aki hát elmarad, magára vessen, ha mit se kap, mert elmaradását úgy veszik, hogy nem akar az örökségben részesedni. Hogy Világi János nem akarna ? Dehogyis nem akar. Hátha nem is a városba, hanem a tizedik vármegyébe kellene utána mennie, otthagyná-e ? Igaz, hogy rosszkor, a legnagyobb munkaidőben tartja a gazdag rokon az osztozkodást, de már ezen nem lehet segíteni. Hát hogy a munkától legalább embert, lovat ne vonjanak el, úgy határozták, hogy gyalogszerrel lódulnak be a városba. A nyári délelőtt úgyis hosszú, a város sincs messze, még akkor is odaérnek idején, ha útközben a kis tanyára betekintenek. Világi János nagy szerencséjének hamar hire futott. Meg is bolygatta az irigyei lelkét. Mert voltak irigyei neki is. De olyan egyse volt köztük, mint Fekete Péter. Gyerek korától fogva mindig éreztette Világi Jánossal, hogy ellenese. Irigyelte az előmenetelét, szaporodó gazdaságát, növekedő nyáját, a jármos ökreit, a szép házát, a jó feleségét, a derék fiát és mindenét, amije csak volt. Most is, hogy az örökség hire a fülébe jutott, se éjjele, se nappala azóta. Neki azt, ha törik, ha szakad, meg kell akadályoznia. Nincs ugyan belőle semmi haszna, de ne legyen másnak se. Mert az igigység rettentő egy betegség, melyből haszna senkinek sincs, amelynek a nyomán csak kár és pusztulás sarjad. És Fekete Péter elhatározta, hogy ha a fele vagyona rámegy is, de Világi János szerencséjét megakadályozza. De mikép ? De mivel ? Teltek-folytak a napok s lassan szépen elérkezett június 25 ike is. Alig kezdte magára hagyni a többi égi pajtás a hajnalcsillagot, már talpon volt a Világi porta. Előkerült a rojtos tarisznya, amelyből szinte kikandikált a telt kulacs mellett szorongó friss, fehér cipó. Az asszony csinos kis kosara is alig bírta ölében tartani a pogácsás zacskót. A Pista- gyerek vállát is félrenyomta egy termetes iszák, de az csak a kis tanyára valót cipelte magával, mert őt nem akarta a nagy munkaidőben a városba nógatni a gazda. Mikorra a nap bíboros sugarai annyira megemberkedtek, hogy világosan meg tudták mutatni az úton átvágó bogárka nyomát is, akkorra a Világi família már a kis tanya körül járt. Hogy egy kissé szétnézzenek, bementek s lerakták az úti készséget. De melyik gazda az, aki a terhe alatt hajladozó, éredező terméséi csak úgy egy-egy pillantással öleli át ? Bizony jól a fejük fölé kerekedett már az Isten ragyogó szép napja, mikor az asszony nógatására végre megint útnak kerekedtek. Útközben nem igen eredtek beszédnek, csak néha-néha dörmögte el János gazda az útszéli gabona kalászait nézegetve nagy megelégedéssel: Az idén jó termésünk van. Az anyjuk tudta, hogy erre neki nem szükséges felelnie, csendesen ballagott tovább. Egyszer csak János gazda hirtelen megáll, lehajlik a földre: — Nini anyjuk, nézd csak, egy hatost találtam. — Nyomban fel is vette, meg is mutatta. — Az ám, de nézze csak apjukom, itt meg egy másik. Mondja az asz- szony egy lépéssel odább. — No de ilyet! Ki veszíthette el ? De még ki sem csudálkozhatták magukat, mikor megint egy hatost, majd ismét egy másikat találtak. Azután, amint tovább mentek, hol egy pár krajcár, hol egy hatos akadt eléjük. így érkeztek ahhoz a fordulóhoz, amely a város alatt levő kis erdőbe vezetett. Látják ám, hogy azon az úton is itt-ott már messziről felcsillan a ragyogó napfényben egy-egy fényes pénzdarab. — De már ezt csak nem hagyhatjuk itt, úgy e anyjuk ? — mondja János gazda felindulva s szinte beleizzadva a nagy, buzgó keresésbe. — Jó, jó apjukom, de sok időt nem fecsérelhetünk el, mert az idő múlik, majd eltalálunk késni az örökségtől, mondja a higgadtabb asszony. — Ugyan ne okoskodj! — feleli a gazda, hiszen bolond volna, aki a pénz mellett elmenne, amikor a lába alatt csillog. — Csak el ne késsünk. — Hát ki akar elkésni ? Én ugyan nem. Hiszen már itt a város az orrunk előtt, egy kettőre bent vagyunk. Aztán ne félj, nem tartják az osztozkodást olyan nagyon pontosan. De ha tartják se hagyom itt ezt a pénzt. Mert aki ezt elhullajtotta, nem csak aprót vihetett az magával. Ráakadunk mi még a nagyjára is. Talán letelepedett itt a kis erdőn valahol, aztán a lyukas zsákját letette. Ott lesz a dandárja, csak gyerünk a pénz nyomán tovább. így biztatta az asszonyt a gazda, akit már teljesen hatalmába kerített a kapzsiság ördöge. Ott bolygott a kis erdőben s hol jobbra, hol balra talált egy-egy hatost, sőt a többi között még egy forintot is. Ez aztán végkép megbolondította. Itt sok pénznek kell lenni valahol. S kereste, kutatta órákon át mind lázasabban, mind nagyobb türelmetlenséggel, hogy szinte izzadt bele az üstöké. S ha az asszony néha nagy felve a városi Örökségre figyelmeztette, már rá se hallgatott. Csak kereste, hajszolta a szerencséjét, amely olyan közelről mosolyog feléje. Órák teltek, hatosok fogytak, a nap is kívánkozott már ölelkezni a földdel, a két öreg hát nagy fáradtan, egészen kimerülve s kiéhezve elhagyta az erdőt. Útközben falogat- tak egy-két pogácsát, mert a nagy keresésben enni sem értek rá. Mennél jobban közeledtek a városhoz, annál szorongóbb érzés fogta el a lelkét Világi Jánosnak. Hátha már Elmaradott az a község, ahol nincs fogyasztási szövetkezet. A legjobb és legolcsóbb háztartási és gazdasági cikkek a HANGYA boltokban kaphatók. A HANGYA italai hamisítatlanok és kitűnő minőségűek. Amelyik községben fogyasztási szövetkezetét akarnak létesíteni, forduljanak a mozgalom kezdői tanácsért a HANGYA a Magyar Gazdaszövetség fogyasztási és értékesítő szövetkezetéhez Budapest, IX., Közraktár-utca 34. sz. (Saját székházában.) 7 A HANGYA kötelékébe jelenleg 1278 szövetkezet tartozik 58 millió K évi áruforgalommal.
