Harangszó, 1914-1915

1915-06-20 / 32. szám

254

HARANGSZÖ.

1915. június 20.

ború bebizonyította, hogy minden állam féltve őrzi azt a titkát, mely hadseregének erejére vonatkozik.

Az ország földjének összetétele nagyon kedvező. Messze mezőségek váltakoznak hegyekkel. Földje termő, rétje gazdag, úgyhogy még ma is népének legnagyobb része földműveléssel foglalkozik. Újabb időben kihasználják ugyan szén- és ércbányáikat, de azért mégis csak a földművelés maradt a fő kereseti forrás.

Kedvezőtlenebb képet kapunk, ha azt nézzük, hogy hogyan használja fel az orosz nép a jó Isten által adott gazdag termőföldet. Mert bizony azt látjuk, hogy a gazdálkodás nagyon alacsony rendű, kevés tudással és kevés ügyeséggel történik. Alig van néhány állam Európában, ahol a föld olyan kevés termést biztosítana, mint Oroszországban. Ez annál nagyobb súllyal esik mérlegbe, mert a kevés termést nem a föld rosszasága, hanem a gazdálkodás helytelensége okozza.

A helytelen gazdálkodásnak szomorú következményei a nemzet nyomorában mutatkoznak. A nép általában nagyon el van nyomva. Régebben épp úgy, mint most is teljesen kizsákmányolták robotoltak vele, de azután mindenéből kifosztották.

Egy író beszéli, hogy Oroszország állampénztára állandóan nagyon szomorú állapotban tengődik. Hogy más nemzetekkel szemben fenntarthassa hitelét, ahoz a szomorú csel fogáshoz folyamodtak, hogy óriási nagy gabonakivitelt teremtettek. Ezt a kivitelt immár annyira tudták fokozni, hogy Oroszországot Európa magtárának nevezték el. Igen ám, de milyen áron, milyen úton lett Európa gabonakereskedője ? Alig csendül meg az élesre fent kasza az orosz hullámzó vetéstengerek felett, bekopogtat a szegény, jámbor orosz parasztokhoz az adóvégrehajtó. Kegyetlen könyörtelenséggel elviszi még az utolsó szem gabonájukat is, de fizetni kell. Ezt csinálják az egész, nagy birodalomban, minden kormányzóságban. Az eredmény egy óriási gabonakészlet, mely a szegény emberek kamráiból külföldre vándorol s a sok millió, mely az állampénztárt megtölti. De egy szomorú eredménye is van. Az t. i., hogy a szegény ember még azt a kicsiny gabonakészletét is kénytelen odaadni, amire saját családjának lenne szüksége. Ez azután folytonosan olajjal táplálja az amúgy is nagy elégedetlenséget és nyomort.

Ha már az állampénztárról ejtettünk szót, megemlítjük azt is, hogy az állam legnagyobb bevételét a szeszadó képezi. Talán nincsen is ország, melyben olyan hallhatatlan sok pálinkát fogyasztanának, mint éppen Oroszországban. Ezen a címen évenként 800 millió folyik be az állampénztárba. De vájjon pénz értékben egyáltalában kiszámíthatnánk-e azt a óriási veszteséget, mely e miatt a népet sújtja. Durvaság, erkölcstelenség, az értelem eltompulása járnak nyomában.

Eszünkbe jut a régi történeti példa. Cirus perzsa királlyal * történt még gyermek korában, hogy egy serleg szeszesitalt nyújtott nagyapja.

— Kóstold meg elébb, — mondotta az öreg Astiáges, — hátha méreg van benne.

— Nem kóstolom meg, — felelt az ifjú, — mert úgyis tudom, hogy méreg van benne. Láttalak a múltkor, mikor ittatok I Micsoda lárma volt az 1 Hogyan kiabáltatok 1 Amíg asztalnál ültetek, addig hetvenkedte- tek az erőtökkel. Mikor azután felkeltetek, akkor egyitek se tudott állni. Egyitek se tudta, pogy kicsoda, micsoda ? Te nem tudtad, hogy király vagy, ők pedig, hogy alattvalók 1

így van ez Oroszországban, de meg mindenütt, ahol a szesz túlságos fogyasztása elharapózik. Tönkreteszik az emberek erejét, egészségét, megmérgezik szívét, lelkét. Oroszországban tönkretették vele az egész népet.

Ha az orosz nemzet összetételét nézzük, úgy azt látjuk, hogy az sokféle nemzetségből áll. Az igazi orosz nemzetet az ország középső részén találjuk, a széleken majdnem mindenütt nemzetiségek helyezkednek el, mint például a lengyelek, ruthének, finnek, ukrainak, nemzetek, románok stb. Legtöbbjét a fegyver erőszakával s hatalmi súlyával gyűrte le az állam. Nem kegyelmezett senkinek. Szabadságot, nemzetiségi jogot, sohase tartott tiszteletben. Előtte a legkegyetlenebb fegyver is szent volt.

Természetesen azt a sokféle és pedig ellentétes érdekű nemzetiségekből összeállított országot csak úgy tudják összetartani, hogy teljes önkénnyel, a szabad gondolat, bírálat, a népakarat elfojtásával kormányozzák. Titkosrendőrök, kémek hálózzák be az országot. Ott igazán füle van a falnak, még a suttogva kiejtett szót is meghallják. Kiváncsi volnék, mennyi lehet Oroszországban a börtönök száma és hány embert

csöndesítenek el örökre ? Persze, ezzel együtt jár a folytonos elégedetlenség, forrongás, mely hol itt, hol ott nyílt lázadás alakjában üti fel fejét. A cár személyében milliók a szabadság zsarnok elnyomóját látják s egészen megszokott dolog, hogy az orosz uralkodók erőszakos halállal múlnak ki. „A mi államformánk, — mondta egy orosz író, — monarchikus, de orgyilkosággal enyhítve.“

Ha már most azt nézzük, hogy mi indította Oroszországot a világháborúba való beavatkozásra, úgy két körülményre hívhatjuk fel a figyelmet. Az első abban rejlik, hogy Oroszország mindig a Balkán szláv népeinek védőjeként akart szerepelni. Ezt a szerepét s ezt a befolyását most is megakarta őrizni. Nem törődött tehát azzal, hogy a gyilkos Szerbia mellé áll, holott az orgyilkosok tőre, revolvere és mérge ellen otthon hasztalan küzd, hanem segítséget nyújtott s fellovalta egész Európát. Lelkesedését szította az a reménység, hogy esetleg Galíciával, Bukovinával megnövelheti birodalmát.

De van mélyebben rejlő oka az orosz beavatkozásnak. Oroszország a tengeri hatalom birtokáért küzd. Érzi #zt, hogy a monarchia, Németország, sőt az északi államok felé is nagyon hiányosak a természet adta határai. Mindezt csak úgy tudja kiegyenlíteni s világkereskedelmét csak úgy tudja biztosítani, ha megtudja erősíteni tengeri hatalmát. Nem véletlen tehát hogy a világháború kezdetén, csakhamar megkezdődött a Dardanellák ostroma.

Az oroszok egyik mindenható uralkodójának, Péter cárnak, maradt állítólag egy végrendelete. Ebben azt irta, hogy a megvénhedett, kiélt Európát, a fiatal, erőteljes orosz nemzetnek kell megújítania. Ki tudja, mit forgatnak fejükben az orosz politikusok. Nem gondolnak-e arra, hogy most velünk végeznek, azután majd néhány évtized múlva annál nagyobb erővel törhetnek mostani szövetségeseikre. Az idő majd választ ad erre a kérdésre. De hisszük és reméljük, hogy ez a rettenetes küzdelem nem erősíti az orosz népet és nem növeli meg nagy birodalmát még csak egy talpalatnyi földdel sem. Azt is hisszük, hogy eljön az az idő, midőn Anglia és Franciaország szégyelni fogják, hogy szövetségre léptek az orosszal s kardjukat vérbe merítették ellenünk.

Adakozzunk a Harangszó terjesztésére!