Harangszó, 1914-1915
1915-01-17 / 14. szám
106. HARANGSZÓ. 1915. január 17. tovább eltűrése már múltúnk megtagadása, félelemnek, gyengeségnek bizonysága lett volna. Az ellenünk lázasan készülődött kihívó ellenfelekkel szembe kellett szállanunk. Küzdelmünk önvédelmi harc, amelyet az erkölcsi törvény is szent kötelességkép állít az ember elé. Ezt meg kell vívnunk törhetlen hűséggel. Népünk ezredéven át sok vészt látott nagy hivatás teljesítésében : a kereszt yén- ség s a szabadság oltalmazásában ; vérzett, virágzott s az ellenséges támadások kereszt-tüzében sem esett kétségbe soha. Megőrizte hitét az Isten gondviselésében, az igazság győzelmében .Fogyhatatlan hite, kiirthatat- lan hon- és szabadságszeretete fentar- totta s a hosszú n ehéz harcok után végül is győzelemre vezette, új szebb jövőt nyitott meg előtte... Elődeink példája sziveméivé mutatja előttünk a honszeretetnek minden vészen átsegítő, minden akadályon győzni tudó hatalmát. Mint egy Írónk mondja: „Asorsottan-ottan minden intézményt, államot, népet súlyos megpróbáltatásokkal látogat meg s amelyiknél nem talál eszményit, hűséget az igazsághoz : azt kérlelhetlenül bukásra veti. Amelyiknél azonban még ott van a „magasbbra vívó szenvedelem“, a lelkesedés azért, ami szent, igaz, megvan a hit, a lelki erőnek a kiapadhatatlan forrása, ott a szenvedést is lépcsővé teszi a dicsőségre emelkedéshez, új, szebb jövendőhöz. A jelen háborúval nemzetünkre is ily meglátogatás jött, de itt találja bennünk az élő hitet, a honszeretet lelkesedését, amely az ezredéves örökségért: a hazáért minden áldozatra, élet-halál harcra kész. A hit- és honszeretet ez a jel, amelyben harcolunk és győzni fogunk. Szeretett Testvérek 1 Fogadjátok az új-év küszöbén szívből jött üdvözletemet. A jelen még borult, de hitünk, mint a mózesi tűzoszlop, vilá- gol s szebb jövendővel biztat. A Mindenható áldását kérem házatokra, éltetekre. Az ő Lelke vezéreljen benneteket, mint az igaz ügynek hivatott apostolait s tegye munkásságtokat áldássá a népre, amelyet lelki fejedelmünk gondjaitokra bízott. Nehéz időket élünk. A megélhetési viszonyok egyre nehezülnek, mindig több támaszától elesett családból hangzik fel a sóhaj: „Uram, a nyomorúságnak egyik mélysége követi a másikat. A te csatornáid szavukra minden Te áradásaid és habjaid átmentek rajtam“. A pusztító háború hatása mindig nyomasztóbb lesz. Soka- sulnak az özvegyek, árvák: a fájdalom s a nyomor siralomra változtatták az örömöt sok szegény családban. Ily időben kétszeresen fontos az Ige hirdetőjének, mint lelkiatyának tiszte. Ő vezérkép áll a hívek seregének élén. Előtte bizalommal feltárulnak reményükkel, panaszukkal a keblek. Szeretett Testvérek I A gonddal megrakottan jövő új-évben is hivatástok átérzésével „viseljetek gondot a nyájról, melyben titeket a Szentlélek vigyázókká tett“. Buzgón hirdessétek az evangéliom igéit. Lankadatlanul élesszétek a hitet, mely Istenhez emel. Ápoljátok a hívek szívében a reményt, mely biztat s csüggedni soha nem enged. Értessétek meg a néppel, hogy a haza védelme közös szent tartozás, amelyet egy, vagy más alakban mindnyájunknak teljesíteni kell. Akik a harci lobogó alá vonultak, vérük hullásával hozzák meg érte az áldozatot. Az itthonmaradtak hivatva vannak segélyre készségükkel, csüggedés nélkül közremunkálni a hadviselő haza terheinek könnyítésén. Ébresszétek a részvétet a honért hősiesen küzdő vitézeink s ezeknek itthon maradt szegény családjai s a sebesültek iránt. Karoljátok fel a gondtól levert elhagyottak ügyét; támogassátok őket jó tanácscsal, a könyörület adományaival. Vigasztaljátok a keseredett szívüeket, emeljétek fel az elesetteket. A lelkiatyai magas feladat ily betöltésével visszhangra keltitek hatáskörötökben a hitnek e bátorító szavait: „A mi paizsunk az Isten, ki megszabadítja az igaz szívű embereket*. Lelkesedéstek erősíti a honszeretet érzelmét, a testvéri egyetértést s mint a népnek hű vezérei, nemescélu fáradozástokkal jó szolgálatot végeztek a haza érdekében is. A társadalom együttérzése, lelkesedése, az áldozatkészségben kitartása buzdító hatást gyakorol a harcoló honfiak táborára is s tagad- hatlanul egyengeti a győzelem útját. Melegen kérlek benneteket, hogy a téli idő folyamán vasárnapon kívül hétköznapon is tartsatok hetenkint dél-esti Istentiszteletet, vallásos estéket s a hívekkel együtt szívből fakadó imában kérjétek Isten áldását szeretett királyunkra, szabadságért, honért küzdő seregeinkre. Kérjük mindannyian a seregeknek urát, hogy rövidítse meg a nagy megpróbáltatások idejét, segélje győzelemre az igazságot s engedje boldogan üdvözölnünk az áldott békességet. A mindeneknek Ura maradjon veletek szent segedelmével ez új-év kezdetén, ennek folyamán és bevégzésén. Pestalozzi. Életrajz. Irta : Gáncs Aladár. I. Ne idegenkedj e névtől magyar nép, olvasó I Te annak bizonyára nem voltál idegen valamikor, alig száz év előtt, mikor az a szív még ott dobogott a svájci hegyek között. Vagy maradhatott-e valahol nép idegenül annak a Pestalozzinak, ki oly melegen tudta szeretni a népet, hogy feje- I delmeket, királyokat mert kérdőre vonni értük s aki életével szemébe kérdezte a nagy Európának, rettentőn, komolyan: Mit tettél a népért és annak boldogításáért ? És bizonyára, ha a magyar királyhoz kellett volna úgy betegen, ájulások között elvánszorognia, amint VIII. Frigyes porosz királlyal azt öregen megtette, akkor sem szólt volna máskép: „Látnom kell a királyt, ha bele is halok. Ha csak egyetlen gyermek nevelését jobbítja is meg „Magyarországban a király előtt megjelenésem, gazdag lesz érte az én megju'almazásom.“ Zürichben született 1746 bán. Atyja orvos, öregatyja falusi pap volt. Anyja korán, szegényesen özvegységre jut s tán ezért is, a fiú gyakrabban kerül nagyatyja falujába. Itt látja először a nép életmódját, de nemcsak annak egészséges egyszerűsége kelti fel figyelmét, nyomorúsága, romlottsága ép oly hamar a szívébe markol. Az iskolában egyáltalán nem tűnik ki, sőt tanítói nyugodtan jósolgatják róla: hogy sohasem lesz belőle valamirevaló ember. Magábahuzódó, érzékeny természet, ki bensején volt inkább tevékeny és a képzelődésein; kívülről pedig ügyefagyoltnak, esetlennek látszott. Az utóbbiból is megmaradt rajta valami egész életén át, mert bizony nemcsak iskolatársai gúnyolták-nevették gyermekkorán, hanem később is, mikor már könyvei messze járták e világot. Igaz, sokszor csak azért, mert nem tudták megérteni őt, s még többen azért, mert végtelen jószívűségével — amely kész volt ölelésre tárulni, megalázkodni mindenki előtt — oly könnyű volt visszaélni. Eleinte teológiai tanulmányokra készül, bizonyára azért, mert gondolta, hogy így legjobban oda lúd férkőzni ahhoz a térhez, melyen legtöbbet tehet az elhanyagolt népért. Egyszer azonban, még mint teológus, megakadt a prédikációjában s úgy látszik, ezt vette oly nagyon a lelkére, mert nemsokára a jogi pályán találjuk. A
