Harangszó, 1913-1914
1914-08-23 / 32. szám
252. HARANGSZÓ. 1914. augusztus 23. A hazáért mindentI Gyurátz Ferenc püspök pásztorlevele. A háború egyrészről az osztrák és magyar állam, másrészről egyik délkeleti szomszédunk: Szerbia között kitört. Eddig is csak nagyszivü, agg királyunk békeszeretete tartóztatta. A türelem túlfeszített húrja végül is elszakadt. Őfelsége az ellenünk minden téren ellenséges indulattal, kihívó sértegetésekkel tüntető országnak megüzente a háborút. E hir mind Magyarhon, mind Ausztria népeire nem leverőleg, hanem felemelőleg hatott. Mindenki belátta már, hogy az ellenség kihívásaival — biztatva északi nagyhatalmú rokona s szövetségese által, ki Ausztrián és Magyarországon át törekszik utat nyitni Konstantinápolyhoz — minden áron alkalmat keres a háború felidézésére és hogy vele együtt e szövetséges hadereje is azonnal ellenünk támad. Ennek dacára is a hadüzenet kimondása nem csüggedést, de örömet keltett. Mindenki érezte, hogy harctéren kell eldőlnie e kérdésnek : kit uraljon tovább Árpád hona ? A szabadságot mindenütt üldöző ellenséget-e, vagy a mindig szabadságért küzdött magyart ? A magyar nem akar hóditani, más népeket leigázni, nem izgatja más ország lakosait kormányuk, hazájuk ellen, tiszteletben tartja mások szabadságát, de akik fegyvert köszörülnek nemzeti léte megdöntésére: jöjjenek, készen találják. Egy érzelemtől dobbant fel nyelv-, vallás-, osztálykülömbség nélkül a nemzet millióinak szive. A legelső polgárerény: a honszeretet, mely egykor a Sajó partján a mongol által ásott sírból uj életre tá- masztá a magyart, mely a Hunyadiak rabigát tördelő csatáin a keresztyén- ség és a nyugati míveltség védő pai- zsát mutatta fel benne s a Mohács mezején lefolyt nagy temetés után is a megfogyott de meg nem tört fajt új és új hacra vitte honért, szabadságért — csudákat mívelt ma is. Ellenség fegyverkezik ellenünk délen, északon és mint az acél csapására a kemény kő szikravillanásával tanúskodik a benne rejlő életerőről : a nemzet életében is a hadvész hire a lelkesedés lángját lobbantotta fel. Megszűnt a viszály, nincsenek ellenséges pártok, nincsenek egymást vádakkal ostromló osztályok. Mindenütt csak a hazáért hevülő, érette minden áldozatra kész honfiak vannak. A koronás király hivó szavára ugyanazon érzelem: a honszeretet vonja el a fegyverképes honpolgárokat az eke mellől, a kereskedőt boltjából, az iparost műhelyéből, az íróasztaltól, a palotákból s a kunyhókból a csaták mezejére. Megható jelenetek bizonyítják, hogy itt a válságos napok nagy célért küzdő bajtársakra, egyetértő testvérekre virradnak. A honszeretet a gondolatnak, érzelemnek, a tetteknek rugója. Kell, hogy ez is maradjon mindvégig. Némuljon el most a panasz, várakozzék az egyéni érdekhez fűződő vágy. Ez legyen ma mindenkinek jelszava: „A hazáért mindent, a hazát semmiérti“ lm, az édesanya nem teljesíti gyermekének minden kívánságát. Nemcsak édescsókkal, kedvezéssel, de néha dorgáló szóval, fenyítékkel is neveli. És mégis az a felnőtt ifjú, aki — midőn durva kezek tépik, verdesik arcul anyját — nem rohan vérbe borult szemekkel, saját élte árán is megvédeni őt: hálátlan, nyomorult, nem érdemelte meg az édesanya édes tejét, szívtelenségéért méltán sújtja a világ ítélete. A haza sem töltheti be fiainak minden óhaját, nemcsak jogot, munkatért biztosít, de áldozatot is követel, terhet is ró polgáraira. Mégis az a férfi, akinek szivében — mikor hazájára ellenségek törnek — nem gyulna fel a védelemre vért, életet felajánló lelkesedés, aki alacsony önzésből sajnálná az áldozatot a haza oltárától: az megtiporná a hazárt élthalt elődeit, szégyenfoltja lenne a családnak, amely őt szülte, nevelte. A haza, amelynek földjén nemzetünk egy ezredéven át vérzett, virágzott : drága szent örökség. Ehhez csatolnak bennünket a múlt örvendetes és gyászos emlékei, apáink sirjai. Ennek keblén van szülőföldünk. Itt keresünk boldogulást, itt vár utolsó pihenésre a temető. A honszeretet az emberi szívben gyökeredző egyik legnemesb érzelem. Ä hazát szeretni tanítanak a Jeruzsálem felett kesergő Megváltónak köny- nyei is. Azokat, kik a legfőbb hadúr hívására a kibontott zászlók alá sietnek a hon védelmére: áldásunk kíséri. A Mindenható oltalmazza őket és se- gélje vissza a harcok után épen, boldogan családjuk körébe. Legyen fáradalmuk, hősies küzdelmük a nemzet diadalának záloga. A harctérre indulók közül azonban sokan szegény családot hagytak vissza, bennük a kenyérkereső távozott el a házból. Ne felejtsük, hogy a fegy- ' j verbe öltözöttek, mikor a csatákban a haza ellen támadt vész elé tárják keblüket: akkor itthon maradt polgártársaik békességét, vagyonát is védelmezik. És miután a honszeretet nemcsak egyeseket, hanem mindeneket áldozatra kötelez: a kedvezőbb anyagi helyzetben levők mind hivatva vannak arra, hogy tehetségük szerint segélyt nyújtsanak a hadba vonultak szegény családjainak gyámolítására. Az ő jóltevő részvétük emeli a háborúban küzdő ifjak, családfők kitartását, vitézségét is azon tudat keltésével, hogy távollétübben sincsenek szülőik, nejeik, gyermekeik elhagyatva. Mellettük őrködik itthon levő honfitársaik hű gondoskodása. így vesznek részt a hadkötelezettségen kívül esők is a háborúval járó bajok terhének hordozásában. Hogy a megindult hadjárattal beállott rendkívüli időben a társadalom osztályaiban megmaradjon az egütt- érező honszeretet, a kölcsönös bizalom, egyetértés: erre nézve sokat tehetnek a nép sorsát szívükön hordozó vezérek, ezek között első sorban a lelkészek. Melegen, bizalommal kérem fel mindnyájatokat, Szeretett Testvérek, hogy a beállott nehéz napokban is lelkiatyai hűséggel munkálkodjatok híveitek lelki-testi boldogulásán. Ápoljátok bennük a honszerelem érzelmét. Értessétek meg velük, hogy az ellenségektől megtámadott haza megvárja, hogy védelmezésében minden fia megtegye kötelességét. A táborba vonulókat buzdítsátok, az általuk visszahagyott szegény családok ügyét karoljátok fel. Egyetértve a tanító és közigazgatási tisztviselő urakkal, hívjátok munkára a közrészvétet, mely a fegyvert forgató polgártársaink itthon szorult helyzetbe jutott hozzájuk tartozók segélyezését honfiúi és emberbaráti kötelességnek ismeri. Emlékeztessétek a népet ezen apostoli intésre: „Egymásnak terhét hordozzátok és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét". Az ínségtől fenyegetett családtagok megsegítésére irányuló, jótékony célú társadalmi tevékenységben lelkesen részjegyetek. A gyöngéket erősítsétek, a gondok súlya alatt sóhajtozókat nyugtassátok. Ott legyetek, ahol a zavarban levőt jó tanáccsal útbaigazítani, a bánkódót vigasztalni, ahol a nyomorúság által leverteket szóval, tettel segíteni kell. A háború zúgó vihar, merre jár, szárnyain pusztulást hord, amellyel szemben az ember kénytelen beval-
