Harangszó, 1913-1914
1914-07-26 / 30. szám
HARANGSZÓ 239. 1914. július 26. Ami erősebb az embernél. Elbeszélés. Irta: Kapi Béla. Huszonegyedik fejezet Hazatérés. Még a hat órát sem ütötte el a régi toronyóra, már is hazaindult a falu népe. Szántóföldekről, rétekről kisebb-nagyobb embercsoport igyekezett haza felé. Ma korábban köszönt rájuk a munkaszünet. Miért? Talán bizony elfogyott a munka ?... Jaj, dehogy 1 A munka olyan portéka, hogy sohase fogy el. Legfeljebb a munkásember kedve, türelme, bírása meg a szorgalma fogy el. De maga a munka mindig megmarad. — Hát talán bizony azt a szigorú parancsolatot hozta a főszolgabíró úr stafétája, hogy ma csak hatig szabad dicsérni az Urat ?... Nem ! munkanapi dolgozásában senkisem zavarhatja az embert. — Hát talán tűzi riadalom, vörös kakas leszállását hirdető rémes harang kongása csődíti őket össze ? Vagy talán bizony árviz- jelzés jött felülről s most fut min-' denki a helyére, férfiak a gátakhoz, asszonyok a házikókba, összeterelni a gyerekeket s összeszedni a motyó- kájukat ?... Nem 1 hála Isten, nincs tűzi veszedelem s a Maros elapadt vize bujócskát játszik a homokos part kavicsai közt. Öklömnyi gyerek is átlépegetheti, még csak bokája sem nedvesedik meg vizétől. Ma ritka ünnepnap van Marosújlakon. Előfordul néha, hogy az Isten szeretete annyira ráragyog az ember lelkére, hogy nem fér meg abban. Ilyenkor nemcsak a maga hasznára fordítható Isteni-áldást látja meg benne, hanem a szent Isten ama igazi képét is, mely a másokkal érzésben s a másokat boldogításban mutatja az Isten igazi megértését. Úgy történt, hogy mikor Földes Gyurkát láncra verték a csendőrök, megdöbbent az emberek lelke. Mikor elitélte a bíróság, mit tegyenek ? . . . fejet hajtottak, de szivük egész végig tiltakozott az ítélet ellen. Az asszonyhoz vitt ajándék, jó szó, segítség mind szelíd biztatás volt: ne félj, igaznak tudjuk az uradat 1 . . . Ha róla beszéltek, akkor is úgy fűzték kalárisfüzérbe szavaik gyöngyeit, hogy az végül is apelláta volt a hatalmasabb mennyei bíróhoz: nézd Uram, mi nem hisszük, hogy a Földes Gyurka mindezt cselekedte, pedig ismerjük gye- reksége óta 1... Most meg, hogy az asszony tegnap megkapta azt a táviratot, mint a villám futotta be a falu utcáit: kiderült a Gyurka ártatlansága I... Holnap hazajön I... A tanitó úr egy sok apró számból álló vaskos könyvből megállapította, hogy Gyurka csak estefelé, 7 óra tájban érkezhetik haza. Nosza, az egész falu csöndes egymásmegértéssel elhatározta, hogy ott lesz a Gyurka érkezésénél. Jó szivük megérezte, hogy ünneppé kell tenni ezt a napot s a szegény, meghurcolt embert, akit megbélyegzett s a becsületes emberek társaságából kivetett a megtévedett igazságszolgáltatás, újra magukhoz kell ölelniük s az ember hatalmában álló legszebb kitüntetéssel kell kárpótolniok : a szív szeretetével. Iskolás fiuk és leányok virágot hoztak a mezőről, lombot az erdőről, — biztosan a tanító úr jó szive játszik a dologba — s úgy feldíszítették a faragásos kis kaput, hogy a főispán kertjében a virágos lugas sem lehet külömb annál. Némelyik ember a követválasztásról megmaradt zászlót is kidugta a padlásablakon, hadd legyen nagyobb a parádé. De a jobb kabátját bizony rávette valamennyi, úgy állt ki háznépével együtt a kapuba. A legtöbb meg odacsoportosult Gyurkáék portájához és segített Róza asszonynak a kémlelésben, vájjon nem porzik-e még az út a vágtató lovak patája alatt. Ágnes a gyerekekkel már kora reggel bement a városba. Először csak maga akart menni, de hol van az a vastag kötél vagy acéllánc, mellyel lebilincselhetné az apjok után sóvárgó gyerekeket. Addig rimánkod- tak, míg beleegyezett, hogy vele menjenek, öreg Nagy István befogatott nekik. Még azt is meghagyta a kocsisnak, hogy jól csördítsen a lovak nyaka közé, mert még a reggeli vonatérkezésig ott kell lenniök. Hátha akkor érkezik Gyurka s szegény senkitse találna az állomáson. De hát most már biztos, hogy csak a délutáni vonattal jöhetett meg. Róza asszony kézről-kézre járatja azt a kis papírdarabot, ami olyan nagy boldogságot hozott hozzájuk, amilyent behunyt szemmel, imádsá- gos szívvel csak álmodni lehetett. Végig olvasta mindegyik s fejbólo- gatással kisérte a szavakat: „Ártatlanság kiderült, Gyurkát szabadlábra helyezték, holnap érkezik Fegyházi lelkész.“ Csodálatos I... igazán így van 1.. . mondogatják az emberek. Lássa Róza asszony, mindig mondtuk, az Isten megsegíti magukat. Nem is szabad elcsüggedni, bízni kell az Istenben !... Róza asszony a tejét bicegeti s a szemeit törülgeti: — de öt esztendő... majdnem hat esztendő I... — Bizony sok, nagyon sok 1 . . . — Szegény jó fiam, vájjon milyennek látlak ? Az utcavégről nekilódul néhány gyerek. Versenyt futnak a kavargó porral s szaladva kiáltják: — jönnek !... jönnek!.. . A hegy tetejéről porfelhőt hajt a szél. Róza asz- szony befut egy szóra, — biztosan az urának ad hirt a szobában, — azután siet a kapuba. Arcából kitörülte a pirosságot a nagy izgalom, melle zihál, tüdeje röviden szedi a lélegzetet, szive meg olyan bolondul kalimpál, mintha öreg korára felejtette volna el szabályos nótáját. Jön a kocsi. Eleinte mintha csak egy helyben maradna, de azután mindjobban megrövidül a távolság. Látni már, hogy szakad a verejték a jó vérű lovakról s hallani Nagy István féderes kocsija úri mód hogy robog a fehéren porzó utón. És — óh Istenem, — nem álom, valóság az egész 1 Földes Gyurka ott ül a kocsiülésen. Amit az ember lát, az is elegendő, hogy nekiindítsa köny- nyei zsilipjét. Gyurkához simul a felesége, ölébe kuporodik a kis Róza, előtte meg ott térdel s könybeboruló szemeit le nem veszi róla a Jancsi gyerek. Váltig mondogatták neki: a kocsis mellett kényelmes ülés esik, benn meg az egy ülésen nincs négyüknek hely, — hiába I El nem eresztette volna az apja kezét, inkább ott térdelt előtte két óra hosz- szat. Nem is igen beszélt, csak ráfektette kezére az arcát s úgy súgta boldogan azt a szót, mit öt éven keresztül minden este csak könnytől ázott párnájának mondott el: — édesapám 1. .. édesapám 1... A következő percben megálltak a lovak. És ekkor hirtelen olyan nagy csöndesség támadt, hogy még a szívek dobogását is meg lehetett hallani. Emberek, asszonyok nem is szóltak, csak a kezükkel integettek. Mindegyikük megérezte, hogy előbb valami nagy, szent dolognak kell megtörténnie, az édesanyának kell átölelnie öt évi rabságban ártatlanul szenvedett fiát. Azoknak sem volt szavuk, csak hosszan, némán átölelve tartották egymást. Mikor kibontakoztak az ölelő karokból, tíz kéz is nyúlt a Gyurka keze után.
