Harangszó, 1913-1914
1914-07-12 / 29. szám
230 HARANGSZÓ. 1914. július 12 a télen át oly sokat, egész társzekerekkel, a magyar falukba hordani. Akárhogy áll a dolog, az az egy bizonyos, hogy nálunk nemcsak a gyermekek, hanem az édesanyák is örömmel, barátságos köszöntéssel és búzával telt zsomborral várják az almát szállító német atyafit. Ugyanis ő cserébe a búzáért, avagy egyéb gabonáért almával tölti meg a zsombort. Erzse néni, Gergő édesanyja is évről-évre sok zsombor búzát kicserélt, amig ugyanis a férje ura élt. De mikor gyászos özvegységre jutott, nem volt senkije, aki szántott, vetett volna számukra, nem jutott többé a zsomborba gabona. Pedig a német ember akkor is megjött a kincses szekerével s Gergő gyermek lelkendezve szaladt haza a nagy örömhirrel: — Édes anyám, megjött a német bácsi a sok almával! Előkeresem azonnal a zsombort. — Előkeresheted, fiam, de az a baj, hogy nincs mit beletenni! — mondta az özvegy némi szomorúsággal. — Van krumplink, tele szedem azzal! — Csakhogy azért nem ád a német bácsi almát. — Nem ád ? Hisz’ a krumpli is jó! — mondta Gergő mélyen megszomorodva. — Jó biz’ az, csakhogy a krumpli olcsóbb portéka és abból a németeknek is elég terem. — Oh, Istenem! hisz’ akkor mi nekünk nem is lesz almánk! — mondta Gergő nagy csalódással. — No, azért ne búsulj, fiam, veszek pár garasért almát 1 — vigasztalta édesanyja. Ámde a német atyafi nem akart pénzért adni, úgy okoskodván, hogy sokkal több haszna van, ha gabonával cserélheti ki almáját. — De hisz’ ha nem ád, elviheti magával fiamat a hazájába, mert ő alma nélkül nem válik meg a szekértől, — mondta Erzse asszony az okoskodó német atyafinak. — Elviszem szívesen s én meg odaadom érte cserébe, magyarszóra, a saját fiamat. Hadd tanuljon meg ő is magyarul, ha már magyar ember lesz belőle és magyar kenyeret eszik. Lám, én is megtanultam, — mondta az almás ember. — No, fiam, elmégy-e ? — kérdezte Csizáné mosolyogva a fiától. Gergő pár percig szótlanul, töprengve fogózott az almát szállító szekér lőcsébe. — Gyere el, fiam ! Olyan jó dolgod lesz nálunk, mint egy királyfinak. Annyi almát ehetsz, amennyi csak beléd fér. Aztán jó dolog az, ha valaki a német szót is érti, — biztatta az atyafi Gergőt. — Elmegyek! — mondta, Gergő elszántan s fölcsillanó szemmel. Mindjárt fölkapaszkodott a szekérbe, gondolván, hogy azonnal hozzálát az alma fogyasztásához. — Hohó, fiam, még nem megyünk haza felé! Előbb még bejárok egy pár falut. S ha az almákon túladtam, akkor haza felé fordítjuk a rudat. Nyugodt lehetsz, érted jövök. Addig is, hogy legyen fogaidat miben vásí- tani, tartsd a kalapodat, teszek bele valamit! — mondta a jó német bácsi s úgy tele rakta Gergő vásott kalapját almával, hogy a kalap, akarom mondani, Erzse asszony bánta meg. A vásott jószág karimája levált felső részétől a sok alma súlya alatt s az almák szerte gurultak a földön, ami ugyan nem volt nagy baj, mert felszedték a földről. Nagyobb baj az lett, hogy Erzse asszonynak uj kalapot kellett a német szóra készülő fiú számára venni. Harmadnapra csakugyan megjött a német atyafi Gergőért. Az özvegy útra készítette, meg is siratta egyetlen fiát, tarisznyájába hat darab rokkakerék nagyságú pogácsát készített. Hátha nehezen szokj a meg majd a német anyja főzöttjét 1 Ámde Gergőnek nem lehetett panasza az uj édesanyára. Tejbe-vajba fürösztötte a jámbor Méci asszony s a legszebb almákat kereste elő a csere fia számára. Folyton becézte, csak az volt a baj, hogy nem tudott vele jó ideig beszélni, mert egy szót sem tudott magyarul. Bent is maradtak volna a hazai nagy pogácsák a tarisznyában, ha Gergőnek magának kellett volna mind elfogyasztani. Ott volt azonban öt kis német testvér. Megajándékozta mindegyiket egy-egy pogácsával, akik közül a legidősebbiket: a tizenegyéves Franci gyermeket elvitte édesapja cserébe Erzse asszonyhoz a magyar faluba. Csizáné asszony is nagy szeretettel gondozta, dédelgette a kis Fránci- ját, azaz Ferike fiát. Elsősorban ugyanis megmagyarosította Ferikére a nevét, s aztán egyébként is, még pedig oly eredménnyel, hogy másfél év múlva, mikor azért jött el hazájából az almás szekér, hogy őt végleg haza szállítsa, a szülők legnagyobb meglepetésére azt tapasztalták, hogy Fránci teljesen elfelejtette a német szót. Édes anyja nem is tudott volna vele beszélni, ha nem tanította volna meg őt Gergő némileg a magyar szóra. — Ugy-e, nem hiába adták hozzám gyermeküket cserébe, becsületes magyar gyermeket neveltem belőle! — mondta Erzse asszony büszkeséggel a német atyafiaknak. Aztán a pirospozsgás, német koszton hizlalt, mosolygós szemű fiához szólt. — Hát, fiam, mit tanultál te a németeknél ? Gergő pufók arca erre még jobban kigömbölyödött a mosolygástól s ravaszul hunyorítva mondta: — Azt tanultán, hogy: mindenütt jó, de legjobb itthoni... Nem ludom, tanult-e Gergő még más valamit is a német cserehelyén, de annyi bizonyos, hogy a német szó nem fogott rajta, ellenben a kis német testvérkék és a Méci néni megtanultak tőle magyarul. Olvassátok a bibliát. Zsolt. 119., 105. Hol biblia a házban nincs, Tanyát a sálán ütött ott, Hiányzik olt a leaföbb kincs, De Isten nem lel hajlékot. Július 12. vasárnap, Ap. csel. 16, 16—24. „ 13. hétfő, Ap. csel. 16, 25—32. „ 14. kedd, Ap. csel. 16, 33—40. „ 15. szerda, Phil. 1. 3, 1 —11. , 16. csütörtök, PhU. 1. 3, 12—21. „ 17 péntek, Phil. 1. 4, 1—9. „ 18. szombat, Phil. 1. 4, 10—23. „ 19. vasárnap, Ap. csel. 17, 1—9. „ 20. hétfő, 1. Tess. 1. 1. , 21. kedd, 1. Tess. 1. 2, 1—12. „ 22. szerda, 1. Tess. 1. 2, 13 — 20. „ 23. csütörtök, 1. Tess. 1. 3. , 24. péntek, 1. Tess. 1. 4, 1 —12. „ 25. szombat, 1. Tess. 1. 4, 13—18. Ami erősebb az embernél. Elbeszélés. Irta: Kapi Béla. Huszadik fejezet A vizsgálóbírónál. A piacon virágjukban álltak a vén hársak. A virágtól tarkított sötét ágak közt zümmögő éneket mondtak a méhek ezrei. Az árnyékos téren hangos lármával játszottak a nyolc órát váró iskolásgyermekek. A kövezet szélén, faállványokra tett kosarak és edények mellett piacoztak a falusi asszonyok. A városiak, kosaras cselédek körülrajozták az állványokat s nagy alkudozással vásárolták a majorságot, tejhasznot. A vasútról most zörögtek be a kocsik. Álmos éjszaka-utazók ültek a kopottas ülésen, arcuk sápadt, ruhájuk gyűrött volt a virrasztástól. Az egyik kocsi a törvényszéki épület elé kanyarodott s beesett szemű, beteges formájú ember szállt ki belőle.
