Harangszó, 1913-1914
1914-02-22 / 18. szám
140. HARANGSZÓ. 1914. február 22. és barátságos, a hozzátartozóihoz pedig mogorva, rideg és békételen. Mi az oka ennek ? Az, hogy hozzánk- tartozóinkkal együtt élünk s így sok hibát és fogyatkozást látunk bennük, ami aztán boszussá és haragossá tesz gyakran. Ámde ne legyen így 1 Minden hibáik, vagy fogyatkozásaik dacára mindenek előtt a mieink iránt tartozunk szeretettel és nyájassággal viseltetni. Hát nekünk mindnyájunknak nincsenek-e fogyatkozásaink ? Nem kell-e egymás terhét szeretettel és türelemmel hordoznunk kölcsönösen ? Nagy igazságtalanság az, mikor a férj szívesebb és barátságosabb az idegenek, mint a saját felesége iránt. A férjnek mindenütt és minden időben meg kell mutatni, hogy hozzá minden ember felett a felesége áll legközelebb, aki szeretetére és nyájasságára legelső sorban számíthat. Természetes azonban, hogy a feleség is csak akkor nyerhet szeretetet és nyájasságot, ha maga is ezt ad, mert a házasélet a szeretetadás és szere- tet-vevés közössége. A feleség után következnek a gyermekek, a nagyszülők s az egész háznép, hadd vegyék ezek mind szeretetünket és szívességünket. Sőt a szomszédokkal, munkatársainkkal és mindenkivel, akivel csak összehoz az élet — éreztessünk valamit a Krisztustól nyert keresztyéni szeretetből. Legyünk szívesek e nehéz időben különösen a szegények, elhagyottak, szomorkodók, aggodalmasok, bűnben élők iránt. Mily nagy jót tesz egy szomorkodó, nyomorban küzdő embernek néhány szíves, bátorító szó. A bátorító szó, a nyájas tekintet, a szíves kézszorítás, de különösen a szeretet jó cselekedete gyakran megsegítő erők az olyan emberek számára, akik nagy szükségben vannak, gyakran ezek oltalmazzák meg a kétségbeeséstől és pusztulástól. A Szentlélek gyümölcse: szívesség. Keresztyének, azért ápoljátok és gyakoroljátok azt. Gergő hálája. Elbeszélés. Irta: Csite Károly. Csiza Gergővel az a szomorú dolog történt, hogy a városi kórházba került. Furcsa históriája van annak, hogy mikép esett meg vele a nagy baj, de azt majdan alkalomadtán külön történetben mondom el. Gergő szörnyen megrémült az új lakóhelyén, attól tartván, hogy onnét egyenest a végső nagy útra irányítják az útját. Könyörgöm ássan, tekintetes kalauz uram, mondja meg, merre indul innét az én vonatom ? — kérdezte a kórházi orvostól, erőltetett mosolygással, mozdulatlanul fekve ágyában. — Földvár felé, öreg barátom, — felelte a tréfára hajló orvos. — Jaj, jaj, csak oda ne! Ott csupán kereskedők laknak. Soha egész életemben nem szerettem árulni. Deszka áruláshoz pedig épen nincs semmi kedvem ... Gyógyítson meg doktor ur, meghálálom valamivel! — fogta Gergő könyörgésre a dolgot. — Mivel jutalmaz meg, ha meggyógyítom ? — kérdezte az orvos mosolyogva. — Ezer pengőt adnék, ha volna, — felelte Gergő. — Hát még egyébbel ? — Ha szép leányom volna, tekintetes úrhoz adnám feleségül. Köszönöm, öreg barátom, a gazdag jutalmazást, — szólt derülten az orvos. — Isten segedelmével meggyógyítom. Tudom, hogy a jutalmat majd meg is fogja valamivel toldani. — Meg, tekintetes doktor úr, meg. Biztosan számíthat rá I biztatta Gergő az orvost. Három hét múlva csakugyan elhagyhatta Gergő a kórházat s olyan hálatelt szívvel búcsúzott az orvosától, hogy neki ajándékozta volna a fél világot (felét pedig megtartotta volna magának), ha tudniillik ő rendelkezett volna vele! — Isten áldja meg doktor urat mind a két szent kezével 1 Soha sem felejtem el ezt a doktor urnák. No de gondom lesz rá, hogy doktor ur se felejtse el a Csiza Gergőt.. . Gergő tehát azzal az erős elhatározással baktatott haza a falujába, hogy beszállítja a legközelebbi napon az orvosnak az egyik süldőjét. Ámde a két süldője közül a testesebbik búcsút mondott már a háznak. Mire haza érkezett, mér csak a hült helyét találta. Ugyanis az asz- szony, mit sem bízott már a kedves életpárja felgyógyulásában, eladta a süldőt temetési költségre és gyászruhára. S az utóbbit már meg is vette, sőt meg is varrta. — Tyűha, mi lesz most I Nem lesz az idén hízónk 1 Egyet az orvosnak szántam, tehát magunknak semmi sem marad 1 — vakarta Gergő töprengve a feje hátulját. — Ha már oda szánta, akkor oda is kell adnunk. Mert hát meg is érdemli az orvos, amiért meggyógyította a nagy betegségből, — mondta az asszony. — Igazad van, asszony, megérdemli az a jó orvos. Sőt többet is érdemel ennél. Azért nem is ily soványan, hanem meghizlalva viszem el neki a disznót, — mondta Gergő nagy hálaérzettől dagadozó szívvel s attól fogva a süldőt alapos hizlalás alá fogták. És nem hiába, hogy Gergő a nagyr háláját akarta vele leróni, csodálatos módon hízott, gyarapodott az állatja. — Baj, baj I — csóválta a tejét Gergő. — Úgy elhízott ez a szerencsétlen állat, hogy be sem tudjuk élve szállítani a városba az orvoshoz. — Már hogyne lehetne szekéren beszállítani 1 veté ellen az asszony. — Hát nem lehet, ha mondom! Mert megfulladna az utón s aztán kárba veszne a szép portéka! — mondta Gergő haragosan. — Hát hogy s mint lesz akkor? Hogyan lenne máskép, minthogy leöljük itthon az állatot s úgy ketté vágva, szállítom be annak a tuszi- muszi orvosnak. Legalább a belső részek megmaradnak nekünk. Ezek után Csizáék harmadnapra rá olyan félig-meddig való disznóöléshez készültek s mikor ketté szelték a hatalmas állatot, Gergő ott is vakarta fejét, ahol nem viszketett. Végre is nagyot legyintett kezével: — Ej, minek kínozom magamat, mikor nem muszáj 1 Megköszönheti az a haszontalan orvos, ha a fél disznót odaadom neki. De ha jól meggondolja az ember, az is sok. Egy nagy sonkával is beérheti I Tehát a dolog vége oda lyukadt ki, hogy Gergő a hizó egyik hátsó lábát szemelte ki az orvosa részére, melyet, amint kész sonka lesz belőle, minden bizonyosan elvisz neki. A hizó lábak pár hét alatt sonkákká érettek, dehát igen hideg idők jártak, e miatt Gergő késett a sonka elszállításával. Azonközben aztán egy kis tévedés történt a háznál, hogy és mint nem az orvosnak szánt hátsóláb sonka elcserélődött a még meglevő kisebb első-láb-sonkával. Ezért aztán az asszony alaposan korholta Gergőt. — No csak ne öldöss asszony a nyelveddel, hisz’ ez a sonka sem kutya, ezt is megköszönheti az az éhenkórász orvos I — védekezett Gergő. Azonban kitavaszodott az idő s az asszony egyre noszolta emberét, hogy már ne halogassa továbbra a
