Harangszó, 1913-1914

1914-01-25 / 14. szám

IV. évfolyam

1Ö14. január 25

14-ik szám

Előfizetési ára egész évre közvetlen küldéssel 2 korona 60 fillér, csoportos küldéssel 2 korona. — Az előfizetési díjak, kéziratok és mindennemű megkeresések a szerkesztőség címére Körmendre (Yasvármegye) küldendők. — Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító is.

TARTALOM: Madár Mátyás: Szülő estéli imádsága (Vers.) — Rónay B. Gyula: Mindeneket megpróbáljatok . .. ! — Isó Gizella: „-Akiket én szeretek, megfeddeni és megdorgálom.“ (Elbeszélés.) — Baldauf Gusztáv: A harangokról. -- Kapi Béla: Ami erősebb az embernél. (Elbeszélés.) — Bibliai rejtvények. — Ország-Világ. — Persely.

Szülő estéli imádsága.

Ha szemem lezárom S rám borúi az álom Setét szemfedője,

Jó Istenem Te légy Pihenő testemnek Nyugta, őrizője.

Bajt távoztass tőlem S terjeszd ki fölöttem Őrző karjaidat,

Ha Te lész oltalmam,

Nem zavarja semmi Édes nyugalmamat.

S kinek kedves képe Alakja, emléke Szívembe van zárva: Azokat se hagyd el Nagy irgalmu Isten Tekints rájuk áldva.

Nyugtató öledben Minden veszély ellen Gyermekimet óvjad,

Hozzon új örömöt, Boldogságot, békét Reájuk a holnap. «.

S valakik csak benned Bízva örvendeznek, Takargasd kezeddel; Nyugalmas éj után Mosolyogjon rájuk Örömteli reggel.

MADÁR MÁTYÁS.

Mindeneket megpróbáljatok...!

Irta : Rónay B. Gyula.

Ebben a cikkemben a halotti tor helytelen szokásáról akarok szólni, s mindenekelőtt arra kell- rámutatnom, hogy az a legjelesebben ellenkezik a keresztyéni komolysággal, méltósággal és sértő ellentétben áll a gyászalkalommal. Úgy vág hozzá, mint gyászhoz a piros ruha !

Az áldomás végig, kiséri a magyar embert földi vándorlása idején. Áldomás, mikor ad; áldomás, mikor vesz. Áldomás, mikor örül, áldomás, mikor szomorkodik. Az áldomás ott van életében, sőt — sajnos elmaradhatatlan halálakor is. Igaz, hogy ezt már „fölötte“ tartják. S még ez a jó, legalább nem hallja, hogyan „éltetik

a halottat“ egyesek, a kik mélyebben néznek a pohár fenekére ! Mert bizony megesik ez is. A torozás a legcsu- nyább s legkeresztyénietlenebb szokás, ami csak létezik. Nem elég a fájdalom a „lelki veszteség' a gyászoló feleknek, hozzá kell járulnia menthetetlenül az anyagi veszteségnek is!?

De nemcsak a jó érzés, hanem fontos egészségügyi szempont is hangosan tiltakozik a tor és a vele rokon u. n. „virrasztás“ ellen. Mily veszélyben van sokszor — ilyen alkalmakkor — az ember egyik legdrágább kincse, az egészség! A tórozók (előbb a „virrasztók“) rendesen abban a szobában ülnek asztalhoz, amelyből a megboldogult kiköltözött; amelyet akárhányszor valamely ragályos betegségben elhunyt ember telített meg a hosszas sinylődés idején a gyilkos kórnak ba- cillusaival. Nem istenkisértés, nem vétkes könnyelműség-e beleülni az életölő nyavalyáknak torkába ? I ?

A torozás, ez a pogány eredetű, keresztyén emberhez nem méltó, az egészséget veszélyeztető, helytelen szokás sehogysem illik már a XX. századba, ennek kiküszöbölését tartsuk legelső s fegfőbb kötelességünk