Harangszó, 1913-1914

1914-01-18 / 13. szám

102 fekete tömlöcbe, az egész falu átkai közt. Ott aztán az örök sötétségben, örök csendben volt ideje a bánkódásra, a kijózanodásra. Lelkiismerete bán­totta, faggatta, és ő nem tudta mit feleljen rá, mivel védje magát ? Miért is tántorodott a rossz útra ? Minek ivott ? Milyen megelégedett, boldog ember volt ő annak előtte, mindenki szerette, becsülte. Megsüvegelték, akár a tisztelendő urat. Most elkerülik messziről. . . józan ember szóba se áll vele, mintha a sátán lakoznék benne... Volt szép felesége, szép, okos leánya, mit vétettek neki, hogy olyan rosszul bánt velük részegségé­ben ? Semmit. És ő mégis, mikor egyszer kenyeret kért tőle az a kis nyomorult, mert éhezett, a pálinkától teltüzelt vérével felkapta az ártatlan teremtést és oly erővel sújtotta a fal­nak, hogy menten kitörött a lába. Lám milyen vadállat volt ő. . . attól az italtól. A törvény urai kimondták aztán az ítéletet, különféle enyhítő körülmények tekintetbe vételével 15 évi börtön. Tizenöt év a sötét börtönben, hol nem lát egy jó arcot, egy jóindulatú szívet. * * * Lemorzsolta a hosszú unalmas na­pokat. Szabadon eresztették. Mikor kilépett a világba egészen elbódult a világosságtól. Alig látott setétséghez szokott szemeivel. Csak baktatott előre. Azon tanakodott, mi lesz most már belőle ? Vagyonát elitta, becsüle­tét eljátszotta, fiatalságát a börtönben hagyta. Hosszú kuszáit szakálla olyan ősz már, mint az ezüst. Beért a faluba. Senki meg nem is­merte. Idegen volt már ő ott. Senki nem mondta : Fogadj Isten ! Úgy néz­tek rá, mintha kérdezni akarnák: — Mi keresel itt ? Óh az az ital még a hazáját is elvette ?! Kereste a házikóját, rettenetes cső­dület volt arra felé. Sok ember állt ott együtt s néztek valamit nagy ki­áltozással. Ő is odasompolygott, dü- ledt viskója küszöbén kínlódott, nyö­gött valami élő lény gomolyban. Egé­szen elvesztette emberi formáját. Utá­lat volt ránézni. Ordított, bömbölt s a nagy sárban hentergette magát ret­tentő kínjában A szájából csak úgy dűlt a gőzös pálinkaszag. — Ki ez ? — kérdi Babos uram egy mellette álló asszonyt. Az rábámult a szegény koldusra s azt felelte: — Egy iszákos gazember. A falu rossza. Pelykás Daninak hívják. Mindig ivott s végre utolérte a büntetés, mert meggyulladt gyomrában a pálinka. — Babos uram­nak rögtön eszébe jutott a múlt, hogy ő volt az ő élete megrontója is, neki köszönheti boldogtalanságát. . . Ezért iszonyodva elfordult tőle. * * . * Kezébe vette vándorbotját, oda hagyta összedült viskóját s a kis fa­lut ahol nem becsülte többé senki. Mikor utoljára visszafordult, kitörült egy könnyet a szeméből s nagyot sóhajtott. Aztán nem látta senki. Ta­lán talált magának egy kis helyet a nagyvilágban, ahol csendesen meg­haljon. HARANGSZÓ ____ Olv assátok a bibliát. Zsolt 119., 105. loI ulblla a bázban nincs, Tanyái a sálán illáit ott, Hiányzik olt a legtöbb kincs, be Isten nem lel Hajlékot. Január 18. vasárnap, Ján. 2, 1 —11. „ 19. hétfő, Math. 19, 1-6. , 20. kedd, Márk. 10, 1—12. „ 21. szerda, Róm. 1. 7, 1—6. „ 22. csütörtök, I. kor. 7, 10—17. „ 23. péntek, I. kor. 7, 25—31. „ 24. szombat, I. kor. 7, 32—40. Ami erősebb az embernek Elbeszélés. Irta: Kapi Béla. Tizedik fejezet. A bíróság előtt. A fegyházban. „. . . Én nem azt mondom önök­nek esküdtbiró urak, amit a védelem képviselője mondott, hogy ártatlan gyermekeikre, hitvesükre, édesany­jukra gondoljanak, midőn Ítélethoza­talra visszavonulnak, hanem lelkiis­meretük elé állítom azt a szomorú valóságot, hogy itt a tulajdon- és élet jogán esett súlyos sérelem, azokon a kincseken, melyeket az isteni és emberi igazságszolgáltatás egyformán védelmébe vesz. Ám legyen szívük­ben részvét a szencsétlen vádlott és annak családja iránt, ám könnyezzék meg azokat, kik maguk is jobb éle­tük boldogságát siratják, de egy pil­lanatra se felejtsék, hogy e pillanat­ban a részvét érzelménél nagyobb érzelem parancsol lelkűknek: az isteni és emberi jogrend sérthetetlenségébe, a földi és mennyei igazságszolgálta­tás szentségébe vetett hit. Úgy Ítél­jenek, hogy ezt a hitet senki lelké­ben le ne rombolják, úgy Ítéljenek, hogy ítéletük megállhasson saját lel­kiismeretük s az Úr ítélete előtt!. . . “ Midőn a vád képviselője, a királyi ügyész beszéde végeztével leült, nagy mozgolódás támadt a teremben. A bírák kivonultak, az esküdtek tagjai j is felkeltek s a tanácskozó terembe j mentek. A hallgatóság padsorai is 1 megmozdultak s egyszerű ködmenes, 1 falusi atyafiak kipirult orcával tár­gyalták az eseményeket. A két szu- ] ronyos börtönőr közt lassan fölemel­kedett a vádlott Földes Gyurka. Egyenes alakját megroppantotta a hosszas vizsgálati fogság, telt arcára fakó szürkeséget borított a zárka fülledt levegője. Szemeiben idegen­szerű tűz lángolt. Néha ártatlansága tudatában önérzetesen emelte fel fejét, de midőn a közönség bizalmatlan tekin­tetét érezte magán, akkor csüggedten hajtotta mellére a fejét. — Menjünk! — mondta az egyik őr. Elindultak s az ajtónál szembe­kerültek két törékeny asszonnyal. — „Ágnes!... Édesanyám I ... tört elő a szó a szegény rab ajkáról. Nem csináltak nagy jelenetet, nem siko- gattak, nem jajgattak, csak odavon­ták keblükhöz a férfi tejét és simo­gatták, csókolgatták, ahol érték. Olyan áhítatos csönd támadt a nagy teremben, mint szélcsöndes nyári rekkenőben az erdő mélyen, midőn a mozdulatlan falevelek közt csak a forró levegő rezgése reszket. Mintha altató dalt duruzsolna két szerető lé­lek, úgy hangzott ajkukon ez a két szó: — édes fiam!. . . édes uram!... Az őr félrefordította fejét, várt né­hány percig, azután nagyot nyelt s megkeményítette hangját: — Men­jünk !. . . Mikor csak felcsukló zoko­gás volt a válasz, csöndesen meg­érintette az öreg asszony karját: — erresszenek, mennünk kell! ... Azu­tán még csöndesebben hozzátette: — értse meg, jó asszony, nem ma­radhatunk tovább !. .. Lassan kimen­tek s betevődött mögöttük az ajtó. Egy óra múlva bevonult az esküdt­szék, a vádlottak padja előtt a szu-1 ronyos őrök közt megint ott állt. Földes Gyurka alakja. Mikor az elnök egy papiroslapról elkezdte olvasni : Őfelsége, a király nevében! ... ha­lotti csönd feküdt a teremre. Mikor odaérkezett, hogy a bíróság Földes Györgyöt beigazolt rablás és gyil­kosság bűnében bűnösnek mondja ki s 15 évi fegyházra ítéli, csöndes mo­rajlás futott végig a hallgatóság so­rain. Az ajtó mellett összefutás tá- mad, lábak kopognak, emberek ha­jolnak, azután nyílik az ajtó s ki­visznek valakit. — „Elájult!...*]’, mondják az emberek. — „Az édes­anyja 1. . . súgják tovább. Földes Gyurka csak a cellájában 1914 január. 18

Next

/
Oldalképek
Tartalom