Harangszó, 1912-1913

1913-01-05 / 11. szám

1913. január 5.

HARANGSZÓ.

85

Mindez egy szempillantás alatt átvillant a két szerencsétlen ember agyán — s késedelemre nincs idő.

„Jó feleségem, szegény kis árváim" — jajdult föl Sándor, de Lajos már határozott.

„Menekülj ha tudsz, s élj boldogulj, pajtás I “ Kiáltá, s aláveté magát a szörnyű mélységbe, a biztos halálba.

Mindnyájunkért eljő a halál. Keresnünk nem szabad vele a találkozást. De ha váratlanul elibénk toppan, aki ily bátran szembe néz vele, az hősies lélek, s diadalt arat fölötte.

Szántai István vagy az igazság győzelme.

— Történeti kép a magyar prot. egyház múltjából. —

Irta: Fienyó Lajos.

I. Az Llr szőlőjének hű munkása.

Kuruc Kassa városa nemcsak a magyar protestáns egyház- és haza szabadságáért vívott harcokban, hanem már a reformáció tanainak elfogadásában, terjesztésében is előljárt. Sőt, ha azoknak a férfiaknak, akik ott az evangéliomi tanokat hirdették, a neveit tekintjük — el kell ismernünk, hogy Kassát erről a részről is az első — a legelőkelőbb hely illeti meg.

Elég, ha az ott működött férfiak közül csak Coxe Lénárdot, Dévai Biró Mátyást, „a magyar Luthert," Huszár Gált és Szántai Istvánt említjük.

Ki volt Szántai István, hol és mikor született, hol és mikor húnyta le síri álomra szemét ? — nem tudjuk. Életéről az a legbiztosabb adatunk, hogy Kassán Dévai után működött s kiváló képzettségű, a Krisztus ügyéért hévvel buzgó férfiú volt. Neve után ítélve azt lehetne gondolnunk, hogy Abaujseántó helységből származott, ami éppen nem lehetetlen, sőt közel fekszik az a gondolat, hogy szülőhelyétől vette nevét s attól nem messze kívánt működni. Lehet, hogy a kassaiak Dévait és őt is már előbb ismerték, mint ahogy meghívták. Szántai buzgó működésére vall az is, hogy mint Dévai ellen, úgy ellene is törtek, neki is támadtak elkeseredett ellenségei, akik mindenáron arra törekedtek, hogy ártalmatlanná, esetleg pedig láb alól eltegyék.

II. A mérkőzés.

Alighogy Szántai lelkes működésének Kassa határán túl is hire terjedt, tudomást szereztek arról az evangéliom oly elkeseredett ellenségei is, mint Martinuzzi Fráter György nagyváradi, Statilius gyulafehérvári és Frangepán egri püspök. Mert, kedves olvasó, nemcsak arra van példánk és adatunk, hogy a reformáció terjedésének első idejében találkoztak olyan római katholikus papok és püspökök, akik a reformáció tanait elfogadták, de arra is, hogy voltak olyanok, akik mindjárt kezdetben hevesen üldözték az evangéliom híveit.

Martinuzzi Györgyről p. o. tudjuk, hogy még a máglyától sem riadt vissza.

Az akkori változó politikai viszonyok között, mikor Magyarországnak két királya volt, Kassa város és vidéke hol egyiknek, hol másiknak hódolt. Ebben az időben: 1537-ben, mikor Szántai Kassán működött, János király uralma Kassáig terjedt, éppen azért György barát, a hogy magyarul a „Frátert" nevezték, Statilius és Frangepán bevádolták Szántait János királynál mint veszedelmes eretneket s követelték, hogy a király a törvény parancsa szerint, amely Luther követőire halált mond ki, büntesse meg.

János király azonban nem akart a püspökök eszköze lenni, nem lelte gyönyörűségét a kivégeztetésekben s vallási türelmességének egyébkor is jelét adta. Az eretnekséggel vádolt Dévait budai fogságából szabadon bocsátotta csak azért, mert a király egyik elfogott udvari kovácsa, akit Dévai a fogságban megtérített, nem akarta a börtönt Dévai nélkül elhagyni, bár a király megkegyelmezett neki. Vagy más alkalommal, midőn egy Szegedi Gergely nevű Ferencrendi barát bevádolta nála Dévait mint eretneket, Dévait nem büntette meg, hanem istenítéletre bízta, kinek van igaza. Két puskaporral telt hordót állíttatott fel s megparancsolta, üljenek fel mind a ketten: Dévai és a barát is a hordóra s aki a lőpor felrobbantása után is épségben marad, annak lesz igaza. Dévai azonnal felugrott az egyik hordóra, de a barát, mikor a király parancsát meghallotta, elszaladt.

Nemcsak a politikai okosság, amely azt diktálta neki, hogy a reformáció ellenes törvények végrehajtásával ne idegenítse el magától az evangéliom híveit, parancsolt neki megfontolást, de az is, hogy a püspökökben a türelmetlenség, gyűlölet és hatalomvágy dolgozott. János király tehát Szántai felett sem akart anélkül ítélkezni, hogy őt ki ne hallgassa, éppen azért 1538-ban Segesvárra vallási vitát rendelt el közte és a római katho- likusok között. A püspököknek és a római katholikus papoknak nem tetszett a királynak ez az intézkedése, de a király parancsának engedelmeskedniük kellett.

A magok részéről a már említett Szegedi Gergelyt, a nagyváradi ferencrendi barátot, aki jeles vitatkozó hírében állott, állították ki vitára Szántaival szemben.

A király, ki a vita eredménye iránt maga is nagyon érdeklődött, Ítélő bi- rákul dr. Adrián gyulafehérvári püspökhelyettest és Kálmánesehi Sánta Mártont, az ottani iskola igazgatóját nevezte ki, meghagyván nekik, vezessék a vitát úgy, hogy az igazság csorbát ne szenvedjen.

Mikor a vita napja elérkezett, messze vidékről katholikusok éppen úgy, mint evangélikusok is nagy számmal sereglettek be Segesvárra, nemcsak azért, mert két oly nagy hírben álló férfiú állott egymással szemben, hanem mert érezték a szóban forgó ügy fontosságát.

A tágas boltíves termet a jelenlevők egészen megtöltötték. Középen emelvény állott, rajta asztal, mellette foglaltak helyet a vitabirák, velők szemben egyik s másik oldalon is szószék volt felállítva a vitatkozók számára. Az emelvény melleit oldalt az Íródeákok ültek, akik a vita lefolyását jegyezték.

Gergely barát nem egyedül jött Nagyváradról, hanem számosán kisérték őt el szerzetestársai közül, hogy a vitánál segítségére legyenek. A vitatkozóknak ugyanis meg volt engedve, hogy a vita helyére segédeket is vigyenek magokkal, akik bizonyitó helyeket, idézeteket kerestek i ki a különböző könyvekből s nyújtották oda felüknek, mikor arra szüksége volt. Szántai nem vitt magával semmiféle segédet, bízott Isten segítségében, ügyének igazságában, a Szentírásban és önmagában.

Az első nyilatkozatok megtörténtek. Gergely barát társai azonban ezúttal nem úgy akartak segíteni, hogy érveket és bizonyítékokat keressenek és hozzanak fel saját felfogásuk és álláspontjuk mellett, hanem oly éktelen lármát csaptak, hogy szegény Szántai szóhoz sem juthatott, sőt a vitabirák szavát is alig lehetett hallani.

Végre egy kegyes és tudós orvos: Kehenz János segítségére jött Szántainak. A barátok lármáját alávaló cselnek mondotta, felhozott bizonyítékaikat megcáfolta és a vitabirákat