Harangszó, 1912-1913
1912-10-27 / 1. szám
III. évfolyam 1912. október 27 1-ső szám Kiadja a dunántúli egyházkerületi evangéliomi egyesület. Szerkeszti K A. I? I BÉL A ev. lelkész. Előfizetési ára egész évre közvetlen küldéssel 2 korona 60 fillér, csoportos küldéssel 2 korona. — Az előfizetési díjak, kéziratok és mindennemű megkeresések a szerkesztőség címére Körmendre (Vasvármegye) küldendők. — Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító is. VALLÁSOS NÉPLAP. MeQjeleniK novemberiül februárja mieden vasárnap, márciustól oklúberio minden másodé vasárnap. TARTALOM : Czékus László: Reformáció ünnepén (vers). — Pálmay Lajos: A lelkiismereti szabadság ünnepén. — Payr Sándor: Az utolsó saári prédikátor. — Csite Károlyi'Végrendelet. —"A Luíher-Naptár. — Az olvasókhoz. — Ország-Világ. — Persely. Reformáció ünnepén. Templomodba gyűlt imádó néped, Irgalmas s kegyelmes Istenünk! Szivünk és szánk buzgón áld ma téged, A kit mi Atyánknak nevezünk. Te voltál erős, hatalmas várunk Négy viharos, hosszú századon; Oltalmat ma is nálad találunk, Ha a gond és bánat terhe nyom. Midőn vakhit s tévelygés lepé meg E földet, az ember otthonát, A te szent fiad ekkor veté meg Egyházának fundámentomát. Ö az út, az étet és igazság, A sötétben ö tüzoszlopunk. Ha reánk tör ármány és ravaszság, Belé vetjük a mi horgonyunk. Gyarló elmék a hagyományokkal Elhomályosíták tanait, De mi valljuk az apostolokkal Jézus tiszta tanításait. „Másban nincs üdv!“ — szívünk ezt kiáltja, Ö a mi egyházunknak feje, Bárki jöjjön erre a világra, Kívüle nincs másnak itt helye. Mennyi üldözést elszenvedének E hitért a buzgó ősapák, Gályákra s börtönökbe küldetének, < De a Krisztust meg nem tagadák. Szenvedésük felhatott az égig, De ők ezt örömmel szenvedek; Krisztus volt a jelszavuk mindvégig, Bárha ég s föld összeomlanék! Hála NékedI Menny s föld alkotója, Hogy megőrzéd a te népedet! Ezután is légy oltalmazója, Kik tisztelnek s félnek tégedet! Te vagy a mi szivünknek reménye, Mi mindig csak Téged keresünk, S ha majd eljő életünk estvéje: Áldunk akkor is jó Istenünk. CZÉKUS LÁSZLÓ. A lelkiismereti szabadság ünnepén. Irta: Pálmai Lajos. Az 1517. évi október 31-ére való emlékezés napján hálás szívvel áldjuk Istent, aki e napon újra felragyogtatta a világ felett a lelkiismereti szabadság napját. — Gondolatunk oda száll a wittenbergi vártemplom kriptájába, hol az a nagy hős alussza álmát, aki a templomajtón elhangzott kalapács ütéseivel összerombolt egy korhadt világot s megalapozta azt a jobbat, szebbet, amit újkornak nevez a történelem. S úgy tetszik, mintha kikelne sírjából a wittenbergi apostolnak, Luther Mártonnak szellemalakja s mintha végig zúgna ezen a közönyös, hideg, sokszor ellenséges világon az ő szava: a szabadságban, mellyel minket a Krisztus megszabadított, álljatok meg és ne kötelezzétek magatokat ismét szolgálatnak igájával. . . . Szabadság! Milyen nagy, milyen szent eszme ez! Hiszen Isten oltotta lelkűnkbe! Mikor Isten az első emberpárt teremtette, azt mondta: Uralkodjatok az égnek madarain, a tengerek halain és a földnek minden állatain, — de nem mondotta, hogy uralkodjanak egymáson. És mégis, amint elszaporodik az emberiség, megszületik azonnal az urak és szolgák osztálya. Az egyik mert erősebb, okosabb, — parancsol; a másik mert gyengébb, tudatlanabb, — engedelmeskedik, szolgál. Az egyik mert gazdag, dőzsöl és henyél, — a másik mert szegény, dolgozik szakadtig, nyomorog a koporsóig. — Az emberiségnek sok ezeréves története van
