Harangszó, 1912-1913
1913-08-17 / 31. szám
248. HARANGSZÓ. 1913. augusztus 17. Apróságok. Közli: Ifj. Stráncr Vilmos. Ki volt a leggazdagabb ? Egy szegény útkaparóhoz, ki az utón dolgozott, odalépett egy gazdag földbirtokos s így szólt: „Nos, most szépen kikerekitettem és kibővítettem birtokomat, egészen le a völgyig; ameddig ellátsz, az mind az enyém “. „ Szép “, válaszolt az útkaparó. „És az összes szántótöldek a környéken mind az enyémek“! Folytatta a gazdag. „Úgy“? „Továbbá az összes erdőségek a környéken* ! „Úgy — és a magas, kék égu ? kérdezte most a szegény. A földbirtokos vállat vont. „Az pedig az enyém-1 szól erre a szürke kis emberke és diadalmasan nézett a gazdag urra. Aznap éjjel a fölbirtokos azt álmodta, hogy a leggazdagabb ember a faluban meghalt. Másnap reggel szomszédja azzal a hírrel állít be hozzá; „Ma éjjel a szegény utkaparó meghalt, szívgyengeség vetett véget életének“, „Úgy —“ szólt a földbirtokos és különös gondolatok villantak át agyán. „Talán mégis csak ő volt a leggazdagabb ember a faluban.* * Légy türelmes a háborúságban! (Róm. 12, 12.) Egy beteg, ki környezetének sok bajt és kellemetlenséget okozott türelmetlenségével, a látogató lelkészt ilyen szavakkal fogadta : „Jaj Istenem, lelkész úr, a jó Isten még mindig nem akar magához fogadni“ ! A lelkész gyorsan így felelt: „Ha én a jó Isten volnék, nem is kellene ön nékem“ 1 „Úgy“ ? szólt a beteg vontatott hangon. Később barátságosan nyújtotta oda a távozó lelkésznek kezét és megindulva így szólt: „Igaza van lelkész ur; türelmesebben kell viselnem bajomat.“ * Egy kis gondolkodni való. Ha a Mindenható érezteti velünk hatalmát, annál erősebb lesz övéinek kegyelemért való könyörgése. Olyan hajó, amelyet megterhelnek, sokkal egyenesebben és biztosabban halad. * Ki tudja jobban ? Három kis lány megy haza az iskolából. Büszkén és méltóságteljesen viszik még egészen új iskolatáskájukat és útközben iskolai élményekről csacsognak. „Te tudod legjobban“ mondja egyik kis lány a másiknak. „Senkisem tudja jobban mint te“ állítja a harmadik is. A kis bölcs, kit ennyire dicsérnek barátnői, örömmel fordítja azok felé arcát; csak úgy hévül az örömtől. Egyszer azonban a ragyogó kis szemek gondolkodva néznek maguk elé, a kis lány lehorgasztja fejét. „Ugye, anyám, meg apám még jobban tudják“ ? Jól mondotta a kis lány 1 — Gondtalanul haladtak a gyermekek tovább, gondolatokba merülve követtem én őket. „Apám és anyám jobban tudja“ 1 Boldogok a kicsinyek, ha ilyen a meggyőződésük, de boldogok a nagyok is, — akiknek talán már régen nincsen apjuk, anyjuk, — ha ezt mondhatják: „A mi mennyei Atyánk még jobban tudja.“ Ebben a tudatban boldogan vándorolhatunk az életnek földi iskolájából örök hazánkba. * A példa ereje. Két fiatalember, egy jogász és egy thelogus jóbarátok voltak. Majdnem mindennap együtt voltak. Beszélgetésük rendszerint vallásos tárgyú volt, amelyközben a theo- logus nemcsak tanított, hanem tanult is. Csodálkozással szemlélte barátja belső növekedését. Mindig jobban és jobban megértették egymást, miközben hitük mind erősebb alapokat nyert. Csak egy kifogása volt a theo- logusnak és ez az volt, hogy barátja minden csekélységnél Isten nevét vette ajkára és így kiáltott fel: „Jaj Istenem!“ Természetes sohasem gondolt arra, hogy ő minden alkalommal megszegi a második parancsolatot és azért nem is tudott rossz szokásáról. Theologus barátja egyenlőre nem figyelmeztette, hanem csak tartózkodott, hogy valahogyan ő is ne tegyen így. Nem tartott sokáig és barátja egyszerre leszokott rossz szokásáról és többé nem lehetett hallani, hogy Isten nevét hiába ajakára vette volna. Kis idő múlva barátja is kifejezte ebbeli örömét. „Tudod, kedves barátom, szólt a fiatal jogász, hogyan jöttem rá hibámra és hogyan tanultam arról leszokni ? Egyszerű oka az, hogy sohasem hallottam, hogy te egyszer is ebbe a tévedésbe estél volna, ez feltűnt nékem, beláttam hibámat és attól fogva törekedtem, hogy erről leszokjak.“ A puszta példa segített. Bárcsak többet adna mindén ember cselekedetében és beszédjében a jó példa csudás erejére! * Egy bölcs ember így szólt egyszer panaszkodó szomszédjához: „Életemben csak egyszer panaszkodtam, t. i. akkor, mikor egy alkalommal mezítláb kellett járnom, mivel nem volt pénzem, hogy cipőt vegyek magamnak, Másnap egy olyan emberrel találkoztam, akinek lába sem volt és ekkor megnyugodtam és meg voltam elégedve sorsommal.* * Massachusettsben (Amerika) egy ember egyszer szomszédjának lovát őrizet nélkül látta csavarogni, elfogta tehát és átadta a hatóságnak. Mikor a következő napon találkozott szomszédjával, a ló gazdájával, így szólt hozzá: „Ha mégegyszer őrizetlenül látom lovadat, megint így teszek.“ „Szomszéd, szólt a másik, „nem régen a te teheneid holdvilágos éjjel az én rétemen legeltek; kivezettem őket és bezártam udvarodra. És ha mégegyszer ott találom őket, ugyanezt teszem 1 “ Erre az első szomszéd ba- rátságtalansága miatt elszégyelte magát, maga ment el a hatósághoz és saját pénzén váltotta ki szomszédja lovát. * Elárusítási jog. A szellemes, de istentagadó francia: Voltaire Nagy Frigyes porosz király udvarában szívesen és gyakran látott vendég volt. Egy alkalommal megint övé volt az első szó s gúnyolódott Isten és a vallási dolgok felett és végre igy szólt: „Eladom a menyországban nékem fenntartott helyemet egy porosz tallérért 1“ Azonnal felkelt a királyi tanácsosok egyike, keményen szemébe nézett a gúnyolódó franciának és így szólt: „Itt Poroszországban olyan törvényünk van, amely elrendeli, hogy mindenkinek ki kell előbb mutatni birtoklási jogát, aki el akar valamit adni. Ha bebizonyítja nékem, hogy önnek helye van a mennyországban, akármilyen nagy összeget rögtön kifizetek.“ Olvassátok a bibliát. Zsolt. 119., 105. Hol biblia a házban nincs, Tanyát a sálán ölön ott. Hiányzik ott a legtöbb kincs, De Isten nem lel ballákot. Augusztus 17. vasárnap, I. Kor. 11, 17—34. „ 18. hétfő, I. Kor. 12, 1 —11. „ 19. kedd, I. Kor. 12, 12—26. „ 20. szerda, I. Kor. 12, 27—31. „ 21. csütörtök, I. Kor. 13. „ 22. péntek, I. Kor. 14, 1 —12. „ 23. szombat, I. Kor. 14, 13—25. „ 24. vasárnap, I. Kor. 14, 26—40. „ 25. hétfő, I. Kor. 15, -1—19. „ 26. kedd, I. Kor. 15, 20—34. „ 27. szerda, I. Kor. 15, 35—49. „ 28. csütörtök, I. Kor. 15, 50—58. „ 29. péntek, I. Kor. 16, 1 —12. „ 30. szombat, I. Kor. 16, 13—24.
