Harangszó, 1912-1913
1913-08-17 / 31. szám
1913. augusztus 17. HARANGSZÓ. 247. Róma és a biblia. Irta : Sclirödl József. Aki egyházunk történetét ismeri, az tudja, hogy a kath. egyház menynyire üldözte minden időben a ke- resztyénség szent könyvét, a bibliát. Az ellenreformáció idejében a jezsuita páterek mindenütt arra törekedtek, hogy ezt a könyvet kiragadják a népnek kezéből és máglyán elégessék, meg lévén győződve, hogyha ezen könyvet el tudják pusztítani, akkor egyházunkat is kipusztították. Azért folytattak olyan elkeseredett harcot ezen „átkos" könyv ellen. A biblia elleni gyűlölet ma sem lohadt le. VII. Pius pápa 1816-ban kiadott egy enciklikát, melyben a biblia terjesztő társulatokat a „ke- resztyénség pestisének" nevezte, tehát a „csalhatatlan" római pápák szerint a biblia veszedelmes, halált- hozó ragály. Hogy a pápáknak vak dühe átment híveikre is, arról tanúságot tehetnek ma is még a bibliaárusok. Mennyit kell ezeknek a szegény embereknek még ma is a 20-ik században szenvedniük, ha katholikus országokban kínálják könyveiket 1 Néhány évvel azelőtt még megtörténhetett Portugáliában, hogy egy ilyen bibliakereskedőt a papjuk által felizgatott néptömeg agyonvert, mert Isten igéjét kínálta nekik. Ilyeneket olvasván evang. ember nem tudja megérteni, honnét e vak düh a Szentírás ellen ? Miért e feneketlen gyűlölet a keresztyénség szent könyve ellen ? Miért ? Hiszen kath. papok folyton a bibliára hivatkoznak, de mihelyt a nép utána nyúl, azt mondják: Ne vedd kezedbe, mert az méreg. Kötelezik híveiket a Szentírás szavaira, de a népnek nem szabad annak tartalmát megismernie; hirdetik, hogy az örök élet forrása buzog benne, de mihelyt maguk a hívek akarnak belőle meríteni, akkor visz- szariasztják tőle, mert az pestis nekik. Hiába, józan ésszel nem lehet megérteni, miért gyűlöli egy magát keresztyénnek nevező felekezet a saját szent könyvét, hitének igazságait miért akarja tűzbe vetni. Meg fogjuk azonban érteni, ha bepillantást nyerünk egy érdekes kis iratba, amely- lyel egy jeruzsálemi evang. lap ismertet meg bennünket. A párisi nemzeti múzeumban ugyanis őriznek egy fontos okmányt, amelyben a francia bibornokok III. Gyula pápának trónralépésekor (1550) különféle tanácsot adtak. Ebben a rendkívül érdekes iratban a bibliára vonatkozólag a következő fontos részletek tordulnak elő: „Valamennyi tanács között, amelyet Szentségednek adhatunk, a legfontosabbat a végére tartogattuk. Ebben az egy dologban ugyanis szemeinket nyitva kell tartanunk és minden befolyásunkat latba kell vetnünk, mert a következő kérdésről van szó: A szentírás olvasását — amennyire lehetséges — korlátozni kell, különösen a modern nyelveken és azokban az országokban, amelyek a te bírói joghatóságod alatt állanak. Az a kevés, amit rendesen mise alatt olvasunk, legyen elégséges és senkinek se legyen szabad többet olvasni. Ameddig a nép ezzel a kevéssel beéri, addig a te érdekeid virágozni fognak, de mihelyt a nép többet akar tudni, a te érdekeid háttérbe fognak szorulni. Ez ama könyv, amely különféle viharokat és lázadásokat támasztott ellenünk, úgyhogy majdnem tönkrementünk. Valóban, ha valaki szorgalmasan vizsgálja a szentírás tanát és összehasonlítja azzal, ami templomainkban történik, az csakhamar észreveszi az ellentétet és egyszersmint látja, hogy egyházunk tana sokban eltér tőle és még többször ellenkezik vele. Ha pedig a nép ezt belátja, akkor addig fog kutatni, mígnem minden felfeltárul előtte, ennek pedig következ: ménye az lesz, hogy mi leszünk az egész világ csúfjának és gyűlöletének tárgyai. Azért szükséges, hogy a bibliákat a nép szeme elől elvonjuk, azonban nagy óvatossággal, nehogy ezáltal zavargások támadjanak.“ Azt hiszem, ezek olvasása után már világosabb előttünk, hogy a kath. egyház miért nem szereti a bibliát, miért harcoltak ellene mindenkor olyan ádáz dűhvel és miért nevezik pápáik azt pestisnek. Egyszerűen azért, mert ők tudják és érzik, hogy ha a szentírás világossága mindenhová elhatol, akkor nekik és az ő egyházuknak végük van. A szentirástól való félelem és annak ádáz gyűlölete nem egyéb, mint az igazság megsemmisítő hatalmától való félelem és a világosságnak gyűlölete. Rájuk igazán ráillik a Szentírás szava (János ev. Iíl. 20. v.): Mert minden, aki hamisan cselekszik, gyűlöli a világosságot és nem megy a világosságra, hogy az ő cselekedetei fel ne fedessenek." De ha nekik veszedelmet és pusztulást jelent a szentírás megismerése és az ő búzájuk már nem virágzik, mihelyt a nép az íráshoz hozzáférkőzik, úgy nálunk evangélikusoknál éppen megfordítva áll, vagyis addig, míg foglalkoztunk az Írással, virágzott a mi egyházunk, a mai hanyatlásnak oka pedig nagyrészben az, hogy már nem élünk szent Könyvünk eszméiben és tanításaiban. Nagypénteki ének. Dallam : Oh siralom ... Végsőt kiált, Ki síkra szállt Gyarló ember te érted, Hogy megmentse lelkedet, Mit hűn dajkált, féltett. hulljon a könny!' Mint vízözön Gyászos földnek rögére, Mert Jézusnak keresztfán Lön siralmas vége. Lelkem búsul. Könnyem is hull Üdv dicső királyáért; Ki életét áldozá Értem és sok másért. Drága a vér, Mely földre ér Ott a kínok szent hegyén; 5 mi záporként folydogál Áldást hintő kezén. Én Jézusom. Kedves jussom, Hová legyek nélküled? Vezérem — óh kívüled Senki más nem lehet. Örök Felség I Szívemben ég A szeretet máglyája ; Nyomában hadd fakadjon Üdvömnek virága. Sebeiddel Jézus hintsd el Váltság biztos zálogát; így hozzád vágyó lelkem ‘ Találja szebb honát. Jóságos lény Te légy a fény, Éltem útján mindenütt S Neked hozsannát zengek Megtért jókkal együtt. Ginly János.
