Harangszó, 1912-1913
1913-07-20 / 29. szám
232. HARANGSZÓ. 1913. július 20. lett. Szegény Józsi bárgyú mosolygással állt a középen s látható kedvét lelte az ünnepeltétésben, kivált ha Juliska is ott volt a dévaj seregben, Juliska, akinek a nevető szeme kékebb volt a búzavirágnál, s akinek a tulipános bölcsőjét ringatta még egynéhány év előtt. Az esztendők pedig teltek-múltak. A kis libák megnőttek s helyettük mindig újak kerültek a Józsi leveles kormánypálcája alá, a kis leányok is felcseperedtek s már nem a Józsi körül ficánkoltak a réten, hanem egymás kezét fogva, verőfényes tavaszi ünnepnapokon „Búj-búj liliom “ot játszottak, végig-végig andalogva az akácfával szegett utcán. Karcsú termetük ingott, a nóta ütemére hajlott nagy szívbeli gyönyörűségére a nyalka legényeknek, kik az utcaajtókban álldogáltak. Mert a fiúk is megnőttek, a Józsi egykori iskolatársai, csak ő maga maradt nagy, ügyefogyott gyerek. Egyik másik közülük már a katonasorból is hazakerült, az ilyennek aztán nagy volt a becsülete faluszerte s a leányok szorgalmasan öntözték az ablakban cserepes rozmaringjukat, mert nem lehessen tudni, melyikükhöz küldi el ma vagy holnap ékes- beszédü násznagyát. Rózái asszony se tarthatta meg soká magának az ő szépséges leányát, bizony csak érte jött Juliskáért egy hozzáillő, jóravaló legény s a kis zsöllérházban három szem cigány fogyatékos muzsikája mellett olyan víg lakodalmat ültek, hogy olyan mulatságról a boltozatos termekben nem is álmodnak. Csak Józsi nem vett részt az általános örömben. Hiába kínálták tyúkkal, kalácscsal, hiába jött ki érte a menyasszony maga, csak nem ment be a gádorból. Buksi fejét két csontos kezébe temetve, ott gubbasztott a lócán s valami különös, félig állati, nyöszörgő hangokat hallatott, hogy megeshetett rajta akárkinek a szíve, a gyerekek meg vihogtak rajta. Egyszer aztán elsompolygott onnan is, és mint a sebzett vad — a jó ég tudja hol bujdosott harmadnapig. Mi lelte vájjon ? Talán az ő szegény lelkét is megihlette öntudatlanul a szenvedélyek leghatalmasbika, a szerelem ? Talán a vesztett paradicsom gyötrelmének sejtelme viharzott át nyomorult lelkén ? Ő nem tudta azt soha senkinek elmondani, s titok maradt örökké. Harmadnapra azután megint csak odaált a libasereg után s szomorúan terelgette azt a hosszú fűzfavesszővel. Lehetőleg rútabb volt, mint máskor s nagy, kutyahűségű szemében, valami szokatlan bánat kifejezése ült. Juliskáékhoz nem nézett el soha, pedig csak nem messze, a szomszédba vitték, — de mikor egy zi- mankós téli estén a kis újszülött Julis sírása hallatszott ki a piros füg- gönyös ablakon át, csak bebotlott ám hívatlanul szegény Józsi az alacsony szobába, odaült a búbos kemence padkájára, formátlan lábaival rigatni kezdte a bölcsőt, furcsán zümmögve hozzá, mintha csak tegnap hagyta volna abba ezt a foglalatosságot. Jó dolga lett ezután a kicsikének, soha szegény asszony gyermeke még annyit ringatva, dajkálva nem volt; a munkaidő följöttével még peszton- kát se kellett melléje fogadni a mint kissé tipegni tudott, elgondozta őt Józsi a libái mellett. Eljátszott, gügyögött vele, ha elálmosult, hűs bokor aljába aludni fektette, ha rossz idő kerekedett, keshedt szűre alatt biztos menedékbe vitte. A gyermek nem félt a torzalaktól, megölelte kicsiny karjaival, s szegény Józsi a tavasz leheletét érezte áramlani maga körül. S amint egymásután jelentkeztek Pista, Bandi meg a csöppnyi Éviké, — a gólya szívesen látott vendég a zsuppfödte házakban — Józsiban hűséges pártfogóra talált mindenik. Sőt mintha nagy ügyetlenségét is levet- kezte volna némileg; tudott ostort kötni, cifrára lehasitva a vessző héját a nyéléhez, labdát gyúrni a tehénke beáztatott szőréből, bodzafából formátlan babát faragni, a mi kuko- ricafosztásba pólyázva kedvesebb volt Juliskának, mint sok kényes kisasz- szonynak az ő drága játékszere. Tavasztól ős2ig ritka este tért meg üres kézzel Józsi 1 eleinte csak hóvirág, ibolya, majd tarka madártojás, kicsi nyúl, illatos eper, hamvas földiszeder, zörgő mogyoró, dércsipte kökény járta, — a sok kicsi gyerek hangos csicsergéssel ugrálta őt körül, akárcsak egy csapat fürge tengelice. így folytak immár vidáman Józsi napjai, mikor egyszer csak arra a szomorú esetre ébredt a falu. (Folyt, köv.) A Balkánháború szörnyűségei. Azt hiszem, mindenki olvasott valamit a Balkán-szövetség csapatainak iszonyatos tetteiről, amiket a mohamedánokon elkövettek, de mivel ezek a tudósítások leginkább török forrásból eredtek, csak tartózkodással fogadtuk azokat. Most azonban dr. Jäckh Ernő kiadta e rémtetteket ismertető könyvét, amiket hiteles tanuk tudósításai alapján írt és abból olyan dolgokat olvashatunk, amelyek felháborítanak. Az a vad üldözés, amellyel az úgynevezett „keresztyén hódítók“ egyszerűen megsemmisítik az európai törököket, egyenesen rettenetes. Macedóniában és Albániában a törökök lemészárlása egész rendszeres, amit a Balkán-szövetség tűrt és szívesen látott. Közlünk néhány kivonatot dr. Jäckh könyvéből: „A foglalók a keresztet emelték fel, hol maradtak azonban a keresztyén- ség és emberiesség jellemtulajdonságai ? A kereszt a könyörületet jelképezi, de ezeket a bulgárok és görögök vérrel és szennyel mocskolták be! Szalonikiben nem egy, hanem száz esetben is a bulgár és görög katonák betörtek a mohamedánok és zsidók házába, ott összetörtek, pusztítottak és elraboltak mindent. Bántalmazták a férfiakat, nőket, gyermekeket, meggyalázták az asszonyokat és leányokat; boldog lehetett az az áldozat, akinek örökre lecsukódhatott szeme, hogy ne legyen tanúja családja iszonyú sorsának. Találtak egy csomó holttestet, akinek hátgerince puskatussal volt összetörve; a szülőket megbilincselve kényszerítették arra, hogy nézzék, miként rontják meg gyönge korban gyermekeiket. Egy házban teljesen ruha nélkül találták a török asszonyok és leányok nagy számát, akiket erőszakosan meggyaláztak ; aztán több időn át éheztették; őrt állítottak a bejárathoz és megtiltották az idegeneknek a bemenetelt; csak egy idegen államférfid erélyes fellépése szüntette meg végre ezt a poklot.“ „A kórházakban sebesülten fekvő török katonáktól elloptak mindent, amit nekik a szívesség és könyörü- let megszerzett és táplálékul csak a legrosszabb romlott kenyeret adták nekik. Szalonikihez nem meszsze lemészároltak minden férfit, öreg asz- szonyt és gyermekeket egy faluban ; a gyermekek testét felhasították és köveket és piszkot dobáltak bele. A bulgárok tették ezeket és mikor a görögök azt kérdezték, miért ölték meg a gyermekeket, azt felelték: .Belőlük lesznek a törökök!“ Hasonlókép pusztították el Eisoka falut. Összegyűjtötték az összes asszo-
