Harangszó, 1912-1913
1913-06-22 / 27. szám
214. HARANGSZÓ. 1913. június 22. Az állam is rég megmozdult s min- I denféle adókedvezéssel, jutalmakkal, meg kitüntetésekkel igyekezett a nagy elnéptelenedésnek elejét venni. De úgy látszik hiába! Az előttünk fekvő hir szerint 1 millió 804 ezer 710 házasság volt gyermektelen, 2 millió 966 ezer 171 házasságban csak egy gyermek volt. Három gyermeke már csak 1 millió 643 ezer 415 családnak volt, négy gyermeke 987 ezer 392 családnak, öt gyermeke pedig 565 ezer családnak. Bizony szomorú számok ezek! A számok mögött pusztuló népet látnak szemeink. Megritkulnak a sorok, melyek valamikor hatalmassá tették a francia nemzetet, melyek diadalmasan forgatták a harcmezőn a győzedelmi fegyvert, a szellemi világban a tudomány és művészet fegyverét. A nemzet jobbjai megriadva állnak meg és azt kérdezik: hova vezet ez ? Mi, akik távol élünk Franciaországtól keresztyén együttérzéssel gondolunk a lassanként állandósuló elnéptelenedésre. Mégis az első kérdésünk igy hangzik: mi okozza ezt ? A népek életében szemünkbe tűnő emelkedések épp úgy, mint hanyatlások csak jelenségek, melyeket elrejtett lelki erők hoznak létre. Ahol a nemzet anyagilag megerősödik, egészségesen fejlődik, a nép jólétben, boldogan él, ott biztosra vehetjük, hogy a vallás jár vele egy úton s a józanság, munkaszeretet ennek természetes megnyilatkozásai. Éppenúgy, ahol pusztul a nép s fiai elszegényedve, az élettel és önmagukkal meghasonolva élnek, ott bizonyosak lehetünk arról, hogy a vallás kihalt a szivekből s az Istennel való közösség elhalványodott az emberek életében. Ebben találhatjuk meg Franciaország néptelenedésének egyik főokát. A nép vezetői elidegenedtek az egyháztól, lelkűkben elhalt a vallásos érzés. Úgy gondolták, hogy a nép is meglehet ezek nélkül. Az iskolákból kizárták a vallás tanítását s egyébként is elnyomták a vallásos érzés megnyilatkozásait. Csodálhatjuk-e, hogy az a nép, mely felnevelődött, csak saját kényelmével, gondtalan életével, szórakozásaival és mulatozásaival törődik és nem vonja bele számításába sem az Istent, sem az erkölcsi törvényt. Ezért lesz a házasság üres üzlet, közönséges érdek- közösség, ezért lesz a gyermek teher, nyűg, mely jobb, ha nincsen. És most jön Franciaországra a nagy kiábrándulás. Most megtanulja, hogy a vallást sokkal könnyebb elvenni, mint visszaadni. És látja azt is, hogy azt a komoly életfelfogást, mit a vallás ébreszt az emberekben, sem adó- elengedéssel, sem jutalmakkal pótolni nem lehet I Ezt a szomorú tanulságot jó lesz nekünk is megszívlelnünk I Márton Bácsi. Életkép. Irta : Farkas Mihályné Kenessey Gizella. Hó esett az éjjel. Be takargatta szép fehérre a házak födelét, hogy ne legyen semmi különbség a cse- répzsindelyes porta és a nádfödte viskó között. A fák ágait is meglepte pazarul és még mindegyre hulldogál. Nehezen virrad. A szürkületben egy férfi lépeget nyugodtan a falu utcáján lefelé. Ócska szűr födi vállát, szögestalpú csizmái óriási nyomokat hagynak mögötte a hóban, kezében olykor meg-megcsördül valami. Két szíjra lűzött kulcs az, a templom kulcsai. Mert Márton bácsi ő, az egyházfi és harangozó egy személyben, a mi vidékünkön „céhmes- ter“-nek hívják. A torony alatt lerázza magáról a havat, leütögeti a csizmájáról is, s fölnyitván a csikorgó zárat, a templomba lép. Bár ott benn még egészen sötét van, nem gyújt világot, ismeri jól a járást. Lassú de biztos kopogással halad fölfelé a lépcsőn, mely az orgona mögött föl a toronyba vezet, már kezében a kis harang kötele, s abban a pillanatban, mikor a régi óra nagy előzetes berregés után elkongatja az ötöt, megcsendül a hideg téli reggelen a hajnali harangszó. | Ébredjetek, új nap virradt reátok I Áldjátok leborulva az Urat, aki megengedte azt érnetek. Vegye fel mindenki újra az ő kötelességeinek keresztjét és hordozza tovább erős hittel, törhetlen bizalommal. És ha jót, ha rosszat hoz reátok a mai nappal, fogadjátok engedelmes szívvel, mert az Úr tudtával esett I Fel, munkára I A munka áldás, a munka vigasztalás, ébredjetek I Ekkép elvégezvén 'reggeli kötelességét, Márton bácsi nyugodt lélekkel készülődik lefelé a toronyból és megvan az az elégtétele, hogy serkentő fölhívása nem hangzott el hiába, mert a házakban egyre-másra gyul- ladozik a kis mécsvilág, s a közeli istállókból a tehenek örvendező bőgése jelzi, hogy már takarmányt vetett elibük a serény gazda. Amint pedig az érdemes férfiú nyugodtan ballagna előbbi útján visszafelé, hát csak szemközt tipeg ám vele egy kis töpörödött asszonyszemély, kosár a karján, keshedt nagykendője alól csak az orra hegye látszik. Köszönti becsülettel: „Adjon Isten jó reggelt, céhmester uram! “ „Kendnek is, Bolláné — fogadja némi leereszkedéssel, — hát honnét ilyen korán?“ „A Szabó Pali feleségétől jövök. Épen éjfélt kiálltott a bakter, mikor bezörgetett az ablakomon az ura, hogy — aszongya — csak tüstén ott legyek. Meg is lett szerencsésen. Szép kis féifigyerek. Igaz, hogy már a hatodik I“ „ Baj is az I Annál több segíti majd keresni a kenyeret. Csak nem áll el a hó. Megmondtam én ezt előre, mikor tegnap a pityerke annyira si- pákolt a templom tetején, hogy valami időváltozás lesz“. A banyóka helyeslőleg bólintgat, mert tényleg be szoktak válni Márton bácsi időjóslásai, melyeket a búbos pacsirták szálldogálása, porban- fürdése, vagy gubbaszkodásából szokott egy ős augurhoz méltó komolysággal következtetni. Aztán elválnak az öreg ember és az öreg asszony, ki jobbra, ki balra, az Úr akaratának szolgája mindegyik. Márton bácsi csakhamar befordul a saját kis házába, s mivel hogy egyéb dolga úgy sem akad még most, világot gyújt és a mestergerendáról leveszi a bibliát. Inkább csak szokásból lapozgat benne, mert hisz bárki a Szentirás- ból valamely idézetbe kap, ő menten képes folytatni azt. Amint ott ül, jámbor, értelmes, kissé önérzetes kifejezéssel arcán, valósággal példaképe a becsületben megvénhedt gazdaembernek. Mert öreg lehet nagyon, ezer meg ezer barázda szeli keresztül-kasul arcát, de azért a haja még mind egy szálig megvan és mióta a hetvenediket átlépte, sutba dobta az okuláré- ját is. Kicsiny, szikár alak különben, abból a szívós fajtából, mely túléli az óriásokat. De nemcsak a teste, a lelke is ilyen viharedzett. Szép, dolgos felesége meghalt javakorában, (az a magasra vetett ágy ott a szögletben, pehelytől duzzadó párnáival, most is az ő munkás két kezéről beszél); derék legény-fiát, mikor katonának
