Harangszó, 1912-1913
1913-06-08 / 26. szám
208. HARANGSZÓ. 1913. iúnius 8. Ottkünn egyre szakadt az eső, mintha öntenék; felhőszakadás ez, amilyenre öreg emberek sem emlékeznek többre! Megmenekültek a bőrig ázott lakodalmasok és mindenki siet a maga fedele alá. Kurjongató legények, leányok ajkán rég elhalt a nóta; — ilyenkor inkább sírni kellene! Ács András akkor érezte Isten végtelen irgalmát igazán, mikor szivére ölelhette a leányát. Csakhogy bele nem veszett az áradó Marosba. Az esküvő, a lakodalom persze elmaradt; kárba ment két hétnek minden készülődése, fáradtsága; már most megehetik Ta- bódyék a töméntelen cifra fonatú lakodalmi kalácsot, csak bírják! Ezen azonban nem trécselődik senki, hogy is érnének rá, mikor a Maros árad, egyre árad, — már döntéssel fenyegetve a falut. Uram elég legyen a te haragodból! — fohászkodnak a gazdák. A peterdi evangélikus templom harangjai kongnak-bongnak, mintha ' Ács Andrást intenék azok is: — Hi-te-ta-ga-dó! Végre sok aggodalomteli nap után a folyó visszasietett medrébe. De azt a pusztulást, mely nyomában támadt, nem ecsetelni, — látni kell, hogy összefacsarodjék a szívünk 1 Hova lett annyi verejtékes munka gyümölcse, hová? Ács András térdre hull a puha, alig szikkadó talajban. Üresen szomorkodó, iszappal teli, széllyel kuszáit buzakalászok, ti lehettek tanúi, hogy őszinte bűnbánás volt kifejezve térdrehullásában, ne fogadjátok hát több szemrehányással. — Istenem, Atyám I méltán sújtasz haragoddal, érzem, hogy eltértem az ösvényről . . . merre találok ismét vissza ?... Óh bocsásd meg a mi vétkeinket... „Én vagyok az út . . . mondja Jézus. Kelj fel embertársam és Ötét kövessed I * * # András gazda otthon e szavakkal borult a leánya vállára: „Eszti, koldusok lettünk I “ De nyoma sincs hangjában a keserű panasznak, valami nyugalmasan édes érzés csil- lámlik belőle. Mert mit is vesztett el, ha a Krisztust fogadta az ő szivébe ? I Tabódy Péter ezekután, hogy a Maros tovább merészkedett annál a bizonyos kőrisfánál, — persze a gondolatától is elállóit a földvásárlásnak. Majd keres másutt. Úgymond, ilyen helyről sohse tudja az ember: mikor hoz fejére veszedelmet. A Ferkó pedig avval az izenettel kapta vissza tarkavirágu selyem keszkenőjét, hogy adja oda más leánynak, akinek szíve jobban húzódik feléje, mint az Esztié. Különben el is Ígérkezett, jövő nyáron megtartja a kézfogót Bognár Pistával, aki nemrég jött haza messziről. Fehértemplom mellé küldték a magyar határra fegyvert forgatni. Hála az égnek, nem lett háborús veszedelem, de, két szerb katonát rögtön a másvilágra masiroztatott anélkül is kardjával. Úgy kellett nekik, miért nem hagytak békét a telegráf-drótoknak I Ejnye, ki hitte volna, hát ezért voltunk'mindig olyan szomorú menyasszony ugy-e — a Pista miatt? — kötődik az édesapa. Egy esztendő leteltével ugyanoly derült nyárinapon kicsődülnek megint a Peterdiek: viszik Ács Esztit esküvőre. Csakhogy a vígan ügető fölszalagozott lovak nem fordulnak a Maros irányában; pedig építettek ám azóta szép piros téglából rakott új hidat. Rakhatnak akár hármat is I Ott a kis peterdi evangélikus templom napfényben úszó oltárlépcsőjén kölcsönös szeretet sugalta esküt megáldja az Úr.... és bizonyára megáldja azt az őszülő hajú embert is gyermekeiben és unokáiban, aki íme ott ül az első padsorban és nem a Mózsi zsidó táblája, hanem a ringó búzatáblák minden egyes kalászfejével bizonyítja, hogy megtalálta az igaz ösvényt. Teremtő Isten hová tekintsek Hol ne lássam hatalmadat. A fényes nap és a porszemben Te megdicsőitéd magad. Égen és földön mindenütt Dicsőséged sugára süt. (Tompa.) Olvassátok a bibliát. Zsolt. 119., 105. Hol biblia a házban nincs, Tanyát a sálán fitötl oh, Hiányzik ott a leotőbb kincs, De Isten nem tel hajlékot. Június 8. vasárnap, Rom. 10, 1 —15. „ 9. hétfő, Máthé 9, 9—13. „ 10. kedd, I. Péter 5, 5—11. „ 11. szerda, Luk. 15, 1—10. „ 12. csütörtök, Cselek. 3, 1 —16. „ 13. péntek, Luk. 15, 11—32. „ 14. szombat, Ezsajás 12. „ 15. vasárnap, Rom. 8, 18—27. „ 16. hétfő, Luk. 6, 36—42. „ 17. kedd, Cselek 4, 1—12. „ 18. szerda, Máthé 5, 13—16. „ 19. csütörtök, Ezsajás 65, 17—19. „ 20. péntek, I. Péter 3, 8—15. „ 21. szombat, Luk. 5, 1 —11, Gondoljunk a szénacsinálásra! Csak nem ettem bolondgombát, hogy faragónak felcsapjak, — mondta szomszédom, — a legkisebb gondom is nagyobb ennél Inkább meghúzódunk a bubus padkán s meghányjuk- vetjük az ország dolgát. Bizony pedig okosabban tennék, ha nem azon törnék a fejüket, fából, hogy csinálják a vaskarikát, hanem azon, hogy a dologtalan időt fúrás- faragásra, mindenféle okos szerszám és eszköz elkészítésére használják tel. Nekem nem adta meg a jó Isten a módot, hogy holmi takaros amerikai lógereblyét vásárolhatnék, de csináltam magamnak fából lógereblyét, mely alig került 8 koronámba, mégis jó hasznát vettem ezen eszköznek a szénagyűjtésnél. Szereztem egy négy méter hosszú, mintegy 7—8 centiméter széles tölgyfa cöveket í. abba 35 centi hosszú, 2 és fél centi vastag fogakat ékeltem, egymástól 6 centiméter távolságokban. Aztán besrófoltam a gereblye- gerendába — a -középtől számítva egy-egy méterre — két erős vasgyü- rüt, a gereblye felső lapjának közepére meg egy fogantyúval ellátott 1 méter hosszú vasrudat erősítettem. A két gyűrű arra való, hogy arra akasszák a vontató ló istrángját, a fogantyus rúd meg arra, hogy vele a gereblyét lehetőleg vízszintesen vezessük. A fogantyúra kötelet kötök, mert ha a gereblye szénával megtelt, elbocsátom a fogantyút, de nem ám a kötelet, mellyel a rudat visszarántom, ha a fölfordított gereblye lerakta a szénarendet. A lóherét, meg a lucernát én többé renden nem szárítom, hanem egy lécekből készült tetőforma alkotmányon, melyet szintén magam tákoltam össze, hátha akadna, akinek megtetszenék. Vettem négy drb 2 méter hosszú karót s azokat kettesével összecsavartam, úgy, hogy a bakformára föl- állongathatom, de előbb mindegyikbe egyforma távolságba faszögeket cöve- keltem, melyek arra valók, hogy azokra 8 darab 4 méter hosszú, 4 cm. vastag léceket helyezhessek, a kilencediket pedig felül a villák közé rakom. Hogy a szél könnyűszerrel föl ne dönthesse alkotmányomat: az egymástól 2 és fél méterre felállított villáskarókat rézsutosan felállított két karóval még meg is támasztom a legalsóbb léceket helyezem el és azokra rakom a félig megfonnyadt lóherét marokszámra, szép egymás-
