Harangszó, 1912-1913
1913-04-27 / 23. szám
lilllklillíliliilíliiliill lliiiiiiliii 23-ik szám III. évfolyam. 1913. április 27 Előfizetési ára egész évre közvetlen küldéssel 2 korona 60 fillér, csoportos küldéssel 2 korona. — Az előfizetési dijak, kéziratok és mindennemű megkeresések a szerkesztőség címére Körmendre (Vasvármegye) küldendők. — Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító is. TARTALOM: Flórián Géza: Emlékezés (vers). — E. I.: Az igazak emlékezete áldott. — N. Szombatit Ernő: A zorványi vár ura. (Elbeszélés.) — Lábossá Lajos: A nngysárosi vár. — Magyar Gazda: G. J.: A tojásértékesítés. A Triesti Általános Biztosító Társulat (Assicurazioni Generali). — Ország-Világ. Emlékezés. A képzeletnek szárnyán visszaszállok A napsugaras, rózsás gyermekkorba, Emlékeimnek hervadt virágait Összekötözöm bűbájos csokorba. Ott ülök újra édes anyám Ölén, Tágranyilt szemem boldogságtól ragyog. Lesem a mesét mézédes ajkáról S azt hiszem, újra boldog gyermek vagyok. A mese folyik, mint a csörgő patak, Tele van a lég csicsergő madárral, A szerény hajlék rózsás kertté válik S lelkem megtelik édes iltatárral. Rászáll az álom a gyermek szemére... Mosolygós ajkam tündér csókját várja; Lágy öleléssel átkarol jó anyám S búcsúcsókjával a szemem lezárja. Az alvó gyermek ágya szélén ülve Féltve, aggódva imádságot rebeg. Áldd meg Istenem e nagy szeretetet, Mely őrangyalként álmom fölött lebeg. FLÓRIÁN GÉZA. Az igaznak emlékezete áldott. Minden év július 15-ike körül misz- szionárius-fölszentelés van Neuen- dettelsauban; azaz, hogy nem éppen Neuendettelsauban, mert itt csak a misszió-iskola van, hol négy éven keresztül tanulnak a misszionárius jelöltek, hanem egy másik bajor városkában, névszerint Gunzenhausenban szentelik őket föl. Ilyenkor korán reggel Vj 4 órakor már készülődnek a dettelsaui missziójelöltek, hogy a körülbelül 5 óra járásnyira lévő Gunzenhausenban társuk felszentelésekor jelen lehessenek. Szép vetések, erdős völ- gyes fenyvesek közt visz az ut Gun- zenhausenig. A közbeeső falvakban szívesen fogadják őket, megvendégelik mindenféle jóval; minden bajor gazdához kerül egy-két missziójelölt, akihez pedig nem jut, az becsomagolja, amit az evangéliom leendő hirdetőjének szánt, úgy adja neki. Végtelenül szeretik a bajorok a missziójelölteket. Ezek meg énekkel, jó szóval viszonozzák a föld népének szeretetét. Ilyen kedves megszakításokkal halad vígan erdőn mezőn a kis csapat (az idén 24 jelölt). Egyszer egy gyönyörű fenyvesen keresztül haladtunk; lábunk alatt harmatos pázsit, s a levegő fenyőillattal tele. Megálltunk. A jelöltek levett kalappal egy éneket énekelnek; az erdőn véges végig messze elhangzik a bánatos dal, mintha elmúlt idők emlékének volna szentelve. Kérdem az egyik jelölttől : Kinek szól e szép ének ? — „Egy jó öreg ember áldott emlékezetének 1 Ha fölszentelés volt, mindig elibénk jött. Itt lakott ebben a közeli faluban. Elibénk jött s itt fogadott bennünket ennél a fánál. 39 évig járta ezt az utat. Még az apám ismerte, sokat beszélt róla. De már elköltözött. Ezért énekelünk mindig e fánál; legyen áldott emlékezetei“ Később megtudtam mindent, ami e barátságra tartozik; szinte látom magam előtt az ősz, öreg, reszketős aggastyánt. Többször meglátogatta a misszió jelölteket Dettelsauban. Elelnézte szobájukban azt az egyszerű fali föliratot, mely csak két szóból áll: az egyik „En“ szép ezüst vonalakkal áthúzva, a másik szó „0.“ Azt jelenti, amit egy misszionárius egész életének kell jelenteni; „Én“ semmi, senki
