Harangszó, 1912-1913
1913-02-23 / 18. szám
1913. február 23. N HARANGSZÓ. 143 majd minden jóra fordul. Talán ha egymással megismerkedünk, akkor rám sem fog neheztelni. — A jó Isten áldja meg tisztelendő uramat, hogy ilyen jó indulattal van hozzánk. Ha a lelkére beszél, talán meg fog térni, hiszen nem rossz ember ő, csak az indulatának nem tud parancsolni. Haza is hivatom mindjárt, mert azt hiszem, megint a korcsmában van. Míg Törökné távozott, a lelkész gondolataiba mélyedt. A házban mindenütt a jólét, tisztaság s rend látszott — ami csak a munkának és istenfélelemnek lehet az eredménye. Megfoghatatlan volna előtte is a Törökön végbement változás, ha nem ismerte volna az emberi indulatok hatalmát. De bízott önmagában, hogy szelídséggel, jóindulattal meggyőzi a makacs embert s visszaadja családjának. Gondolataiból Törökné zavarta fel, ki kétségbeesett arccal, hevesen zokogva lépett a szobába. Alig tudott szóhoz jutni. — Tudtam, hogy így lesz, tudtam előre. Óh édes tisztelendő uram, ne hagyjon el bennünket, ne haragudjék ránk! — Mi baj van Törökné asszony ? —r Óh, Istenem, hogy ezt is meg kellett érnem ! Azt izente az uram — alig merem kimondani — azt izente, hogy ő többé nem evangélikus, hogy semmi köze tisztelendő uramhoz! Az ifjú lelkész egy pillanatra maga is megdöbbent. Nem hitte, hogy az emberi lelket ennyire elvakítsa az indulat. Igaz szomorúsággal hallgatta Törökné zokogva mondott szavait: — Most is ott ül a korcsmában Rezes Mátéval. Hiába könyörögtem neki magam is, gorombán elutasított. Azt mondta, hogy semmi köze a lutheránusokhoz, mert ő pápista lesz. Nem marad olyanok között, kik őt semmibe sem veszik. Óh Istenem, az én uram hitehagyott lesz, hiteha- gyott. Mi lesz velem s szegény gyermekeimmel ? A lelkész bánatosan távozott Törökék házából Másnap csakugyan megjelent nála Török János Rezes Mátéval és a pápista harangozóval s röviden kijelentette, hogy ő pápista hitre tér. — S miért teszi ezt Török uram ? — kérdi a lelkész szelíden. Török János habozott. — Meggyőződésből kérem — szólt Rezes Máté. — Igenis meggyőződésből — hangzott Török tompa szava. — Hát a2 a meggyőződés, miben eddig élt, s miben gyermekeit nevelte, az a meggyőződés helytelen, téves volt ? Török uram, nem tanácsos, hogy a lelkiismerete ellen cselekedjék! — A lelkiismeretemre csak magamnak lesz gondom, tisztelendő úr. S alig köszöntve, nagy garral távoztak a lelkész-lakból. Mint futó tűz terjedt el a faluban a hír, hogy Török János a pápista hitre tér. Az evangélikusok szégyenkezve hallották, hogy ő közöttük egy hitehagyott akadt; a pápisták örültek, hogy Rezes Máténak sikerült egy eltévedt bárányt visszavinni az egyedül üdvözítő akolba. A felvétel néhány hét múlva nagy ünnepélyességgel meg is történt. — Gyertya, tömjénfüst és szentelt víz volt annyi, hogy a szegény hitehagyott azt sem tudta, melyikhez nyúljon. Kapott egy szentelt olvasót is, melyet egy önkénytelen mozdulattal a nadrág zsebjébe akart tenni, csak Rezes Máté — ki mellette állt — figyelmeztette, hogy azt a kezére kell szépen csava- rintani. Megtette ezt is. Aztán Rezes Máté tanácsára 200 korona alapítványt tett mise-alapra. Ne gondolják azok a híresek, hogy a pénzáldozattól riadt vissza. Az ünnepség után a plébános úrhoz hivatalos volt ebédre. De tudja Isten! sehogysem ízlett neki a fényes ebéd. .. Otthon meg elárvult családja zokogott keservesen. * * * Azonközben múlt az idő. Törökéknél fenekestül felfordult a ház. A gazda nagyritkán volt otthon. Gazdaságával nem törődött, gyermekeinek, feleségének megtiltotta a templomba- járást, a Varga Ferkónak kiadta az utat. A gyenge asszony nem mert urával ellenkezni, csendes szomorúságban csak titkon imádkozott gyermekeivel. Az Eszter leány nap-nap után szótlanabb, halványabb lett, kivált, mikor megtudta, hogy az apja Rezes Máté fiának, a tarjáni segédjegyzőnek akarja adni. .. ' Hanem azért Török János nem igen szokott a pápista templomba járni. Azt hitette el magával, hogy nem szereti a tömjénfüstöt. .. Karácsony este van ismét. A teli hold ezüstös fénnyel vonja be a hóborított vidéket. Millió csillag ragyog a felhőtlen égen, mintha apró mécsvilágokat gyújtottak volna odafent az angyalok. Mélységés csend van mindenütt, a természet is ünnepel az örvendező emberekkel, kiknek nagy örömet hirdet a karácsony. Vigasság van Darvasfalu kis házikóiban is. A durrogatások s lövöldözések zaja már elnémult, mindenki családja körében örül az aprók örömének. Az utcák csendjét legfeljebb egy-egy elkésett énekes csapat zavarja meg, amint az ablakok alatt rázendítik: .Krisztus Urunknak áldott születésén !“ Csak Török János gazduram háza csendes, mint a sír. A gyerekek szótlanul ülnek a kályha mellett, csak mikor egymásra néznek, villanik fel szemükben valami titkos öröm... Máskor ilyen időtájt már mind alszanak, ma nem jön álom a szemükre. Törökné asszony nem bírt lelke fájdalmával, amint ránézett gyermekeire, összefacsarta szívét a fájdalom s kiment a hátulsó szobába s ott zokogott : Tavaly ilyenkor . . . tavaly ilyenkor! . . . Az asztalnál ott ül Török János Rezes Mátéval s isszák a hegy levét. De ma Török uram olyan szótalan, nem tudja kiverni a tavalyi karácsony képét emlékéből. Már egyszer önkénytelenül felkelt, hogy elővegye a bibliát, de akkor jutott eszébe, hogy neki nem szabad olvasni a szentfrást, hisz azt az Isten csak a papoknak adta.. . Egyszer meg azon kapta magát, hogy az énekes gyerekek után dúdolni kezdte a karácsonyi éneket. Mikor Rezes Máté illően elkészült a következendő ájtatosságra, felkelt s így szólt: — No János barátom most már mehetünk az éjféli misére. Ilyent még nem láttál, 12 gyerek minis ztrál, 20 szál gyertya ég a lurdi Mária előtt, lesz egy öregmise, meg egy kismise. Török János látható rossz kedvvel hallgatta ezt a sok dolgot, de azért ftsak felkelt, olvasóját zsebébe rejtette s kiléptek a holdvilágos éjszakába. Épen ekkor kondult meg az evangélikus templomban az öreg harang, hirdetve, hog^ holnap nagy ünnep leszen. Török Jánosnak úgy a szívébe nyilallott az a hang s tisztán értette, amint a harang ezt kongta: ... hite-hagyott I ... hite-hagyott!... Amint a két férfi kilépett a szobából, a gyerekeknek szemei összevillantak. Szótlanul ugrottak fel mindnyájan s ki az ágy végéből, ki az almárium tetejéről elővett egy-egy könyvet s gyorsan lapozva, megálltak felkörben. Aztán ragyogó szemekkel elkezdtek énekelni: Krisztus Urunknak áldott születésén !... Bejött az anyjuk is, előkerült a
