Harangszó, 1912-1913
1913-02-16 / 17. szám
HARANGSZŐ 135. a gyerekek meg szó nélkül húzódtak meg egy sarokban. Az Eszter leány is szüntelen sóhajtozott. Most ott ülne az oltár melletti padjában a többi leányokkal, szemben vele a karzaton — a Ferkó. De most már mindennek vége! Édes apja nem adja neki. Kárba vész a szép fehér ruha. No, de gondolja magában — jó lesz majd halotti ruhának, mert ő úgysem sokáig él e földön. Meghasad a szíve, mint a párjavesztett kis madárnak. Akkor aztán eltemetik fehér ruhában, menyasszonyi koszorúval. Török Jánost bántotta ez a néma fájdalom, mely családját gyötörte. Meg is villant benne jobb lelkének gondolata, hogy talán nem helyesen cselekszik, talán most úgy volna szép, ha ó is családjával ott volna az ünneplő nép között, hol a szeretet, a béke és az alázatosság evangéliomát hirdeti az új lelkész. De nyomon követte a jó gondolatot a hiúság ördögének a szava: hát miért nem hajtottak a te szavadra, mikor első gazda vagy a faluban. Kurátor és bíróviselt ember. — Most maradjanak maguknak. Azért se megyek feléjük. Ha még megkérlelnének, akkor talán elfelejtenék mindent, hiszen nem bántott engem az új pap, aztán jóravaló émber. De hát most csak a Varga Mihályra hallgatnak. Hanem a leányomat nem is adom a fiának — tudom Istenem! A gyerekek nyugtalan természete nem szenvedhette a némaságot. Míg az apjuk ottkünn vesződött háborgó leikével — ők a Jancsi gyerek indítványára „pap-beiktatást“ játszottak. Jancsi felállott egy székre, kezébe vette a mesés könyvét s elkezdett 1913 február 16. Kísérlet műtrágyával. Irta: Orbán Károly tanító. Amikor a gőzekék még nagyon is újdonságok voltak, N. uraság azért beszerezte és munkába állította, hát csudájára járt a falu népe. Az egyik ismerős öreg falusi gazdának aztán — aki szintén ezt a gépszörnyet jött megnézni — kezdi magyarázni a nagyságos úr a gőzeke előnyeit, feltétlenül biztos jövőjét; hogy nem kell a sok ökröt, igás marhát hiába etetni, mégis nagy hangon abból prédikálni. Mikor elmondta mondókáját, rázendítették édes apjuknak kedves énekét: Erős várunk az Isten! Török János uram az ének hallatára metsző fájdalmat érzett lelkében. Szíve összeszorult, szemei elhomályosodtak, fojtotta a lég s hogy meneküljön lelke nyomasztó gondolataitól, szemére húzva kalapját eltávozott hazulról. S míg a kertek alatt cél nélkül bolyongott, szüntelen fülében csengett a templomból ki hallatszó buzgó ének : Erős várunk nekünk az Isten ! # * * A beiktatást követő vasárnapon közgyűlést hívott össze az új lelkész. Előadta itt a híveknek, hogy átvizsgálva a gyülekezet vagyoni állapotát, azt látja, hogy olyan adósságai vannak, melyek a jövedelem nagy részét felemésztik. A törlesztésről meg már régen nem gondoskodtak. A zilált anyagi állapot pedig nemcsak az egyes émbereknek, de a testületnek, az egyháznak is romlását okozza. Pedig amúgy is sok teendő vér a gyülekezetre! Iskolája nincs kellően felszerelve, temploma meg olyan régies, dísztelen, hogy alig-alig felel meg az Istenháza nevének. Pedig íme a darvasiak saját lakóházaikra milyen nagy gondot fordítanak, azok díszesek, tiszták; — a templomról meg itt is, ott is hull a vakolat, teteje is romlásnak indul. E bajokon tehát segíteni kell és pedig sü'gősen, mert minél tovább halasztjuk, annál nehezebb lesz a segítség. Már pedig nekünk protestánsoknak az Istenen kívül senki segítőnk nincsen ! De van, hála Isten 1 az ősöktől örökölt buzgósátöbb munkát végezhetünk stb. Az öreg végighallgatja, biccent egyet rá komoly ősz tejével s ezt mondja: „Mind igaz lehet, amit a nagyságos úr mond, de mégis csak kell igás marhát tartani, mert egy nagy baja mégis van ennek a hatalmas masinának ; az kérem alássan, hogy nem tud ganajt csinálni. Ma már megtudnánk cáfolni azt a jó bátyót, mert bizony ganajt is csináltatnak már masinákkal. De azért bölcsen gondolkodott az atyafi; kalapot emelünk a gunk, áldozatkészségünk és egyházszeretetünk I Ezekre kell támaszkodnunk. ezekre számí'unk most is. A darvasi hívek bizonyára nem lesznek rosszabbak apáiknál s meghozzák az egyházért, ha nehezen esik is, az áldozatot I * A lelkész szavaira helyeslő zúgás támadt a hallgatóság között. S midőn előadta, hogy az ő számítása szerint, ha a gyülekezeti tagok 5 éven át felajánlanák az állami adójuk felének megfelelő összeget, akkor törlesztve lenne az adósság, s a templomjavítási költség is együtt volna, lelkes „elfogadjuk“ volt a válasz. Mikor Török Jánosnak hírül vitték a gyülekezet egyhangú határozatát, mód nélkül felháborodott: — No itt van a Varga Mihály híres papja! Az az első dolga, hogy új adót vet ránk. Mikor az ember úgyis alig bírja a sok fizetést. Aztán meg se kérdik az embert. Hogy én öt esztendőn át 80 korona új adót fizessek — no abból ugyan nem látnak egy fillért sem. Az én pénzemen ne híres- kedjék a Varga Mihály. Majd én megmutatom nekik, hogy ki vagyok én I S nagy haragjában a korcsmába ment, hol Rezes Máté csizmadia mesterrel nagy beszélgetésbe merült . . . (Folytatjuk.) Olvassátok a bibliát. Zsolt. 119., 105. Hol biblia a házban nincs, Tanyát a sátán ütött ott, Hiányzik ott a legtöbb kincs, De Isten nem lel hajlékot. Február 16. vasárnap, Márk 7, 24—37. „ 17. hétfő, Márk 8, 1—9. , 18. kedd, Márk 8. 10—21. „ 19. szerda, Márk 8, 22—30. „ 20. csütörtök, Márk 8, 31—9. „ 21. péntek, Márk 9, 2—13. „ 22. szombat, Márk 9, 14—29. józan falusi ész és az okosan gyűjtött 70—80 évi tapasztalat élőit 1 Idegenkedtek is eleintén a gőzekéktől. így dobtak követ a műtrágyázás eszméjére is azok, akik siettek gúnyolni, nevetségessé tenni helytelen meggondolatlan Ítéletükkel. Ma már a mező- gazdaság ismerőinek nem kell a műtrágyák jelentőségét emlegetni; de a magyar kisgazdák egy jó része még mindig „Tamás-“kodik célszerűségében ! , Egy kicsiny-kicsiny adag bizony
