Harangszó, 1912-1913

1913-02-09 / 16. szám

HARANGSZŐ

1913 február 9.

— Ha kegyelmednek nem hiba, nekem meg hiba, zsörtölődött Török János — aztán csak van annyi szóm az eklézsiában, mint Varga Mihálynak.

— Annyi van, de több nincsen, pattant fel Varga. Bizony kigyelmed nem hoz nekünk papot.

A többiek csitítani kezdték a haragos feleket.

— Má mire való ez a civódás, azt otthon is elvégezhetik.

— No, hát én majd azért is megmutatom, ki az a Török János — szólt mellét verve Török, s otthagyta a küldöttséget.

(Folytatjuk.)

A családi nevelésről.

Irta : Horváth János.

(Folytatás.)

A családi nevelés másik hathatós eszköze a fegyelem, mely alatt azonban nem pusztán a büntetést kell érteni. A fegyelem fenntartása azon családban könnyű, azaz büntetés alkalmazása nélkül is állandóan megvan, amely családban a gyermekek szüleiket feltétlenül tisztelik, irántuk bizalommal viseltetnek s a szülői tekintély csorbítatlan. Ez pedig elérhető azáltal, ha a szülő gyermekét állandó felügyelet alatt tartja. Ne cselekedjék a gyermek semmi olyant, amiről a szülő nem tud, sőt előzetes megfontolással a szülő maga jelölje ki gyermekének teendőjét és azokat a helyeket, ahol erkölcsének veszélyeztetése nélkül megjelenhet. Erezze a gyermek azt, hogy állandó telügyelet alatt van s ha szülői köréből távozik, akkor is a szülői érdeklődés kíséri; éljen lelkében az a tudat, hogy minden cselekedetéről beszámolni tartozik és a szülő ezt kérje is számon. Lássa a gyermek, hogy szülőinek bármely parancsa, intése, csak az ő javára irányul, akkor teltétien megnyugszik szülői intézkedésében, nem fog szülei akaratának ellene szegülni és nem fogja felkeresni azon helyeket, azon társaságokat, melyeknek felkeresését szülői tiltják s amelyek erkölcsi életet legjobban megrontják. Ha pedig a szülőnek mégis büntetni kell, ezt is szeretettel végezze; a gyermek ne a kegyetlen bírót, hanem a jóakaró barátot lássa atyjában s vegye észre, hogy atyja azt nem örömmel teszi, hanem inkább lelki fájdalommal és tulajdoképen nem azért büntet, hogy bűnt követett el gyermeke, hanem hogy ezután ne vétkezzék. A szülő

a fegyelmezésben nagyon következetes legyen, nehogy gyermeke azt tapasztalja, hogy amiért némelykor büntetik, azt máskor meg elnézik és megengedik, mert ezzel a szülői tekintély csorbát szenved és a nevelés eredményét kockáztatja. A szeretetben azonban nem szabad gyakorolni az úgynevezett majomszeretetet, amely ártalmára van a gyermeknek s megkeseríti későbbi éveit. Sok felnőttől halljuk a panaszt, hogy bárcsak szülői el ne kényeztették volna.

Ami a szoktatást, mint családi nevelés eszközét illeti, ez a példaadásnak ikertestvére, egyik a másiktól szinte elválaszthatatlan. A szoktatás alatt értjük azon nevelői eljárást, midőn a gyermekekkel az emberi erényeket folyton-folyvást gyakoroltatjuk, hogy azokat egész életén keresztül követve az élet küzdelmeiben ezen erények megvédjék a kísértések gonosz csábításai ellen s életét boldoggá, megelégedetté tegyék. S minthogy a szoktatás az erények gyakoroltatásában áll, magának a szülőnek kell ebben is a példát megadni; gyermekével pedig minden szülő minél korábban kezdje az erények gyakoroltatását, mert azt mondja a közmondás: „Addig hajlítsd a fát, míg vessző.“ Az erények közül itt különösen kiemeljük az istenfélelmet, a vallásosságot. A szülő minél korábban szoktassa gyermekét arra, hogy este lefekvéskor az utolsó és reggel felkeléskor az első gondolata Istené legyen; őrá gondoljon egy-egy szép imában, melyben egyrészt hálát ad, másrészt segedelmet kér. A gyermek minden dolgát Isten nevében kezdje és végezze, mert azt mondja az énekvers is: „Isten nevében kezdem el, ő segéljen kegyelmével. Ha ő segít, mi sem nehéz; Ha ő elhagy, erőnk elvész.“ Látogasson el a szülő gyermekével minél gyakrabban a templomba, úgy bizonyára g3’ermeke felnőtt korában sem lesz templomkerülő, mert hiszen minél gyakrabban látogatjuk az Úrnak hajlékát, annál jobban megszereljük azt. Istentisztelet után pedig otthon a szülő gyermekével újból elevenítse fel a templomban hallottakat, így az igék még jobban bevésődnek szivébe s később jó gyümölcsöt teremnek.

Ha emellett aztán a szülő a példaadásnál említett erényekre nézve is nemcsak példát ad, hanem azokat szorgalmasan gyakoroltatja ; ha soha sem téveszti szem elől gyermekének jövő boldogságát, amelyet számára főként a neveléssel biztosíthat, ügy a

föntebb röviden vázolt eszközökkel bizonyára sikerül neki olyan tagokat nevelni, akiknek erkölcse egyházuknak és hazájuknak biztos alapját, erős támaszát fogja képezni. (Vége.)

Jó az Isten.

Elbeszélés. Irta: Isó Gizella.

Csikorgó, hideg téli este van. A szél vadul sivít végig a hold fehér fényétől megvilágított utcákon s kegyetlenül csapkodja a fagyos hókristályokat a járó-kelők arcába. Már jó későre jár az idő, a kis város ablakaiból egymásután tűnik el a világosság. Még egy-egy késői alak botorkál az utcán, azután egészen csend lesz, hideg, fagyos csend.

Hanem egy ablakból csak nem akar eltűnni a világosság. Gyéren szűrődik ugyan ki, de mégis azt jelzi, hogy ott nem pihennek. A családfő az, kinek szemét kerüli az álom. Fáradtan jött haza s most kicsiny, hiányosan bútorozott, hideg szobájában ül az asztal mellett; széles homlokát kezére hajtja és úgy néz maga elé mozdulatlanul, hosszan, sokáig. Olyan mereven néz és szinte nehezen fordítja el szemét, hogy körülnézzen a kis szobában.

Itt az egész család: a gyenge, beteges asszony, meg a három kis gyermek. Nyugodtan alusznak, az álom feledteti velük egy időre a sivár, mostoha valót. De az apa nem tud aludni. Hiába látja sápadt kis gyermekeit nyugodtan aludni, szemei elé tűnik a kegyetlen „holnap“, mikor az éhes ajkak, könyörgő szemek kenyeret kérnek — és hiába kérnek. Szíve elszorul a fájdalomtól, odamegy övéihez, sorra csókolja őket; csak félve, vigyázva teszi, nehogy felkeltse valamelyiket. Miért venné el tőlük az édes álmot, ha nem adhat helyette semmit ?! Meg ha esetleg felkelnének, az megzavarná tervében, abban a rettenetes tervben, amely olyan sok, fárasztó éjszakai virrasztás után született meg agyában. Hajlékában a legnagyobb nyomor ütött tanyát. Hiába járt munka után, minden igyekezete kárba veszett. És már nem tudja tovább nézni szerettei kínlódását; egy pisztoly-durranás, és ő a más világon lesz.

Másvilág I Erre a szóra megrezzen a férfi. Mit felel akkor, ha majd az Isten színe elé jut, aki megkérdi tőle, hogyan gondoskodott azokról, kiknek életét reá bízta. És mit is csinál