Harangszó, 1912-1913
1913-02-02 / 15. szám
III. évfolyam. 1913 február 2 15-ik szám. Előfizetési ára egész évre közvetlen küldéssel 2 korona ÖO fillér, csoportos küldéssel 2 korona. — Az előfizetési díjak, kéziratok és mindennemű megkeresések a szerkesztőség címére Körmendre (Vasvármegye) küldendők. — Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és taníté Is. TARTALOM: Szabó István: Az utolsó jeruzsálerai ut. — Novak Gyula: A haza földje (elbeszélés). — Horváth János: A családi nevelésről. — Boőr Lajos: Piroskám eljegyzésekor (vers). — Mi lesz, ha majd a szén elfogy ? — A fertőtelenített finánc. — Hátra. — Urszág-Világ.'— Persely. Az utolsó jeruzsálemi ut. Irta : Szabó István. Luk. XVIII31 ...............íme, fel megyünk Jeruzsálembe.“ Nem egyedül teszi meg Krisztus ! ezt az utat. Magához veszi tanítványait is, hű követőit örömben-bánat- j bán: „íme, felmegyünk Jeruzsálembe/•■ — így szól hozzájuk. Magával viszi őket, de nem azért, mintha reájuk szorulna, mintha szüksége volna részvétükre, vigasztalásukra, bátorításukra, támogatásukra ezen a nehéz utón, amelynek végén a golgothai kereszt áll. Nem, — bár sötét jövőnek néz elébe, bár tudja, hogy eljött az ő órája, hogy most „elvégeztetnek mindenek az embernek Fia felöl, a me- ; lyek megirattattak a prófétáktól; mert 1 a pogányoknak kezekbe adattatik és i meg csúfoltatik és boszúságokkal illet- i tetik és megpökdöstetik. És minekutána I étet megostorozzák, megölik!'1 — bár tudja mindezt, mégse töpreng saját I sorsa felett. Ha önmagára gondolna, akkor inkább egyedül indulna szenvedései elé, hogy ne zavarja senki; mert a nagy lelkeknek sajátja, hogy azt a helyet keresik fel az- élet harcai között, ahol szenvedésüknek nincsen tanúja, ahol bánatukat elrejthetik a világ elől. Nem emberi alakjában áll itt előttünk Krisztus, aki úgy érez, aggódik, szenved, mint mi; hanem isteni alakjában, aki „azért jött, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett vala.“ (Luk. XIX10.) Tanítványainak hite gyenge fiatal hajtás, melyet az élet legelső vihara letör, fesledező bimbó, melyet az élet legelső fagya leperzsel; azért viszi őket magával, hogy hitüket erősítse, hogy előkészítse őket arra a nagy és nehéz feladatra, amely reájuk várand: Isten országának terjesztésére. Ez a jeruzsálemi ut, megváltói ut, az örök isteni szeretet diadalutja. S Krisztus széretetének melegét nemcsak a tanítványok érzik, szétárad az mindazokra, akikkel utján találkozik. Mint a nyugodni készülő napnak a töld felett szétomlott bucsu- sugarai ezernyi és ezernyi fonnyadó virágra lehelik reá az életnek üde pírját s számtalan szunnyadó fűszálat keltenek életre, akként a halál előtt álló isteni mester szeretetének melengető sugarai alatt is gyenge hithajtások erősödnek meg, nemes hitvirágok fakadnak fel. A meggyógyított vak koldusnak szemeiben csillogó hálakönnyek ott Jerikhó kapuja előtt az a csodás melegség, amit Zákeus érez szívében, amidőn Krisztus megszólítja őt, azok a szívek, amelyek megnyílnak Krisztus bölcs tanításai előtt, az a szép vallomás a római százados ajakán Krisztus keresztje alatt: „Bizony Istennek fia vala ezl* — mintha csak mind-mind arról beszélnének. „íme, felmegyünk Jeruzsálembe !“ Jeruzsálembe megyünk mi is. Egyedül talán ? I Vannak, akik egyedül, magánosán haladnak, mert nincsen senkijök se az ég alatt, mert elvesztették azokat, akiket az isteni gondviselés vezetőkul, utitársul rendelt melléjük. Mások övéikkel együtt mennek, nem érezve az élet gondját-baját. De itt nem az a fő, hogy egyedül megyünk-e, vagy mások társaságában ? itt az a fő: Krisztussal megyünk-e? érezzük-e az ő szeretetének melegét? Mert utunk nemcsak zöld pálmaligetek közt visz keresztül, hol csattog a madárdal, hol tavaszi szellő lengedez s mosolygó napsugár von be körülöttünk mindent, hanem el
