Harangszó, 1911-1912
1911-12-24 / 9. szám
1911. december 24. HARANGSZÖ. 71. Lefekvéskor vegyünk magunkra más alsó ruhát. Különösen fontos ez olyanoknál, kik ritkán fürödhetnek, mert így a bőr tiszta levegővel jut. érintkezésbe s a bőrlégzés megköny- nyíti a tüdőt, a vesék munkáját, melyek télen úgy is fokozottabb mértékben vannak igénybe véve. A helyes ruházkodás célja, egészségünk megóvása az pedig megköveteli, hogy időnként tetőtől talpig átöltözködjünk. Nem kell ehhez nagy mód, se cifra ruha, hanem egyszerű tiszta ruha s ebből minél több van, annál jobban öltözködhetünk testünk egészségi kívánalmai szerint. Karácsony szombatján. Karácsony szombatján Kora alkonyaiban Mikor a szeretet Földjén legtöbb baj van, Akkor ünnepiek én Titkon . . . gondolatban . . . Karácsony szombatján Kapumat nem zárják Hogy az énekesek, Akik egymást várják Havas udvaromat Zavartalan járják . . . Hisz e sok gyerek ma A papjának papja, Ok hirdetik nekem. Kisebb-nagyobb rajba’: Ma van a kis Jézus Születése napja . . . Ez az esztendőnek Az egyetlen napja, Melyen a szent igét Az én lelkem hallja S Istenhez emel fel A sok gyermek hangja . . . Karácsony szombatján Kora alkonyaiban Mikor énekelnek A sötétlő rajban, Akkor ünneplem én — Jézus születését — Titkon, gondolatban . . . Kiss Béla. Karácsonyi történet. Irta: Sághy Jenő. — Menjen Julcsa, ha fölterített Vacsorához, vigye el ezt a kis csomagot a mosónéhoz; néhány darab sütemény s játék van benne. Szegény asszony úgy sem igen kereshetett az ünnepekre. Hadd örüljön legalább a kis fia a kis Jézus születése napján. Elsiet a leány. Hogyne sietne! Hiszen olyan jól esett neki, ha a jó Trézsi nénivel elbeszélgethetett az ő boldogult édesanyjáról. Siethetsz is jó leány ! Isten, az özvegyek és árvák atyja téged küld úrnőd által, hogy egy elhagyott özvegyet és árvát megmentsen... Ott lenn az Alvégen, szegény kis háznak hideg szobájában fekszik erős lázban, öntudatlanul az a szegény asszony. Hiába kukkantott be néhány pillanatra az alantjáró nap a kis szobába, nem tudta kicsalni munkára azt a gyermekéért dolgozó anyát a nagy ünnep előtt sem dologra, sem hogy gyermekének a szent estén örömet szerezzen holmi kis apróságokkal. A szegény kis árva fölébredt, egy darabig csak elgondolkodott, hogy miért nem ébred már föl édesanyja. Máskor ilyenkorra már elvégezte otthoni dolgát. Miért nem hívja imádkozni, öltözködni, miért nem várja reggelivel ? — Édesanyám...! Édesanyám keljünk föl, már igen járnak az emberek az utcán ! Édesanyám 1 Mikor hiába szólitgatta, leszállott a hideg szoba még hidegebb földjére öltözetlenül, odament az asztalfiához, kivette a száraz kenyeret, vitte a késsel édesanyjához. — Édesanyám, messen belőle, éhes vagyok ! Édesanyám !.. . Mikor Julcsa odaért, félig megfagyva találta a kis fiút, s emésztő lázban a szegény anyát. A kis árvát azonnal ágyba fektette betakarta lábait, azután kibontotta a kis csomagot, ölébe rakta a süteményt a játékokkal. Azután hazafutott és sírva elmondott mindent. — Nagyságos asszony — igy szólt — ez évben még nem kértem ki béremből semmit, adjon kérem néhány koronát, hadd segítsek a szegényeken!“ — Jól van Julcsa, csak siessen, hívja el hozzájuk házi orvosunkat. Nézze itt a könyvünk is, vigyen egyszerre orvosságot is. Aztán a jószívű asszony bement a díszes szobába, hol a szép karácsonyfa alatt örvendezve álltak már kis gyermekei. Könnyes szemekkel elbeszélte a kis Jóska szomorú helyzetét. Elült a vidám zaj, csönd lett a szobában. A kis Ferkó édesanyjához simulva szólt: „Édesanyám, nekem úgyis sok minden jut még karácsonyfáról, lovamat, kardomat neki adom a kis Jóskának.“ A kis Bözsi is odabujt anyjához. — Édesanyám, az én beszélő babám úgy sem kellene a kis Jóskának, én inkább a süteményeimet adom neki. S a jó anya kis gyermekeit átölelve, sirt velük együtt, de ezek az öröm könnyei voltak. A jó Isten meghallgatta imádságukat. Az orvos azt üzente, hogy az erős láz már engedett s lassanként visszanyeri szegény asszony erejét. És annak a gazdag családnak nem volt még boldogabb karácsonya, mint ez. Boldoggá tette őket az a tudat, hogy egy kis árvát és egy elhagyott özvegyet megmenthettek és boldoggá tehettek. Názáreti gyermekek. Irta: Csite Károly. A názáreti kis házikók egyikéből öt év körüli kis, szőke fiúcska jött ki az utcára. Arca szabályos, fehér, üde és tiszta vala, mint a liliomon ragyogó harmat. Homloka magas, szeme kék, okos, ragyogó sugárzású és lelkes lobogású vala. Fejét vállra- omló, fürtös aranysárga, csillogó haj borítá. Összes ruházata pedig egy kis gyolcsing vala. Kis kezecskéjében egy darab kenyeret tarta, melyet az anyai szeretet édesíte meg, bekenvén erdei mézzel, amit pedig az édesapa hoza, nehéz, fárasztó munkájából. A szomszéd házból is kijőve egy kis fiú és egy csepp leányka. És szólának a szőke fiúnak: — Jer ide, Jézuska I Üljünk a fa alá. Odamene a kis, hivott pajtás, le- telepedének mindannyian a nagy olajfa árnyékába. És megosztá mézeskenyerét társai közt olyanformán, hogy felváltva harapának belőle mind a hárman. Meglátá őket egy utcán ácsorgó, szurtos ruhájú, vércsetekintetű fiú s hozzájuk szaladván, durván reájuk kiálta: — Mit esztek? Nekem is adjatok, mert ha nem adtok, megverlek 1 — Miért jösz te közibénk, mikor csak verekedni tudsz I Nézd, még most is kék a lábam, hol megdobtad tegnap kővel! — így feddé a kis aranyhajú fiú.
