Harangszó, 1911-1912

1911-12-24 / 9. szám

1911. december 24.

HARANGSZÖ.

69.

ne beszéljenek. De midőn az öreg apa áldólag terjeszté kezeit mindkettőjükre, akkor ők boldogan a nyakába borultak s nevetve és sírva karolták őtet át. Micsoda boldogság volt az házasságuk első évében; mennyire szerették egymást — és a gyermekek! — „Gondolj a gyermekekre! hangzott újra intőleg a füleibe.“

* *

*

Mikor azzal a nagy, kékszemű, édes, lágy hangú szőke leánykával legelőször találkozott, eszébe jutott felesége intése. — És midőn megtudta, hogy az a leány eddig az ő beteg atyját ápolta, míg Isten végül azt a szenvedéseitől megváltotta, akkor érezte, hogy megtalálta azt, akire szükségük van az ő elhagyatott kicsinyeinek.

Kálmán és Laci kevéssel az ádvent előtt a nagymamához utaztak.

„Karácsonyra hazajöhettek,“ mon- dá nekik apa, midőn Kálmán zokogva a nyakában csüggött.

December 24-én vitte őket haza apa az állomásról; az egyenruháján még könnyű hópehelykék függtek. A temetőből jött, de a szemében volt valami a karácsonyfényéből Fölvezette a fiúkat a kissé meredek, homályos lépcsőkön, azuián így szólt hozzájuk: „No. tegyétek le a sapkátokat és kabátotokat, a Jézuska vár már rátok 1*

Kálmán beszédes arcán mintegy sejtelmes fény tündökölt; de nem szólt semmit, csak gyorsan megfogta az apja kezét és vele a lakószobába ment.

A karácsonyfa ott ragyogott fényesen, csillogva, egy asztal állt mellette, de Kálmán mindezt nem látta, ő csak azt a karcsú női alakot nézte folyvást, aki kitárt karokkal állott mellette. Ujjongva szakította ki magát apja kezéből :

„Mama, mama, végre ismét itt vagy közöttünk I Mégis meghallgatott a Jézuska 1*

Németből: Czékus László.

Édes apa alszik . . .*)

Édes apa alszik,

Csitt, aranyom, szentem I S oda nyomva piheg A szelíd kis gyerek A remegő keblen.

*) Mutató SEerzőnek Újév körül megjelenő „A nagy országúton“ c. kötetéből. Megrendelhető szerzőnél Bokodon (Komárommegye) 2 koronáért.

Arany haja fürdik Csóközönbe, könnybe.

Esze még nem érti,

Csepp szive nem érzi:

Mért oly zivatarral Húll rá száz sóhajjal Édes anya csókja,

Édes anya könnye.

Nem érti, nem érzi,

Amit lát csodálva:

Hogy olyan szokatlan Minden ma a házba.

S mikor édes anyja Leteszi, ott hagyja,

Félni kezd s nem tudja,

Mi, amitől félhet.

Sima is, de nem mer,

Csak úgy nedves szemmel, Csöndben, meghúzódva Ide-oda téved.

Nem érti, nem érzi ...

De szelid orcája Töprenkedve kérdi,

Amint körül nézdel,

Oly szomorún kérdi:

— Mért vettem én fel ma, Ünneplő ruhámat ?

Nincsen még vasárnap; Nem rég volt. Azóta Tudom en. tudom én,

Nem aludtunk hármat.

Ha meg ünnep volna,

Édes apa akkor Dehogy is aludna I Aludni sem tudna;

Nekem akkor tőle Arany fillér jutna.

Aztán ha aludnék,

Mért égnek a gyertyák? Anélkül aludni Hogyan hogy ma nem lát ? Hiszen máskor meg a Sötétet szerette,

Alváskor a mécset Bizony nem szívelte.

Hát akik eljönnek,

Mért nézik a földet?

Mért nem szólnak többet ? Mi bajuk, hogy nincsen Egyiknek sem kedve?

Nem érti, nem érzi ...

De borús orcája Oly panaszlón kérdi:

Édes anya velem Mért nem játszik ma is? Minek öltözött most Más ruhába az is?

Máskor úgy nevetett, Mindig úgy szeretett,

Jaj, ma mért haragszik ?

— S már zokogva kérdi:

Mért sir édes anya Már az egész napon Oly hangosan, nagyon!

Hiszen mindig mondta: Csöndben legyünk, hogyha Édes apa alszik . ..

Szalay Mihály.

Karácsonyi képek.

Irta: Szombath Ernő.

Zsolozsma kél e napon! Dicsérettől zeng a föld ! Dicsénekek hullámai csapdossák a magasságos egeket: „Dicsősség a magasságos mennyekben az Istennek !‘ És az egek visszaharsogják a feleletet: „A földön békesség és az emberekhez jóakarat.“

Gondolkodom a szeretet napján. Ugyan boldog-e ma minden földi halandó ? A szeretet melege tanyát ütött-e legalább a mai napon a szivekben ? Ugyan mit takarhat a szeretet fényes palástja e csillogó éjszakán ? Ott hagyom meleg szobámat s kimegyek a fagyos éjszakába.

Odaérek az egyik házhoz. Csillogó fényű aranyos ragyogású karácsonyfa díszeleg a szoba közepén. Körülötte boldog arcok. Apa anya halatelten néznek össze. Kezük imára kacsolódik Fohászt rebeg az ajkuk. A gyermekek nevető arccal, ragyogó szemmel veszik ki részüket a szeretet melegéből. Majd megcsendül ajkukon a dal: „Krisztus Urunknak áldott születésén 1“ A szülők is velük éneklik. Majd nyugodni tértek. Néma csend lett a szobában. Elszunnyadtak. Arcuk még akkor is mosolygott A kis Jézuska sorra csókolta az egész alvó családot. S a szeretet fényes palástja alatt tovább élt a boldogság a béke, a hit, a szeretet. Boldog család, áldott hajlék, amely igy ünnepel, ahol igy gyulladnak ki a karácsonyfa gyertyái!

Belépek a következő házba. Pazar fény fogad. A karácsonyfa csak úgy roskadoz a sok dísztől. Alatta meg a sok ajándék. Mégis, mintha hideg volna a meleg szobában. A szülők kimértek egymáshoz. Az apa egy zsöllyében ül s egykedvűen szívja a szivarját. Az anya közönyösen tekint szerteszét. Azután a nevelőnő aludni viszi a gyermekeket. A férj is főikéi s elbúcsúzik. Várják a barátai.

Máshol lebbentem fel a palástot. Oh micsoda szívfacsaró látvány! A nyomor tanyájára bukkantam. Benn pislogó mécs, körülötte csöndesen