Harangszó, 1911-1912
1912-09-15 / 33. szám
II. évfolyam. 1912. szeptember 15. 33-ik szám. VALLÁSOS NÉPLAP. A .Luther Társaság“ hivatalos lapja. Megjelenik novemhertöl leMrlQ minden vasárnap, márciustól oktúherlo minden második vasárnap. Kiadja a dunántúli egyházker. evangéliumi egyesület. Szerkeszti KAPI BÉLA ev. lelkész. Klöflj.ptí1*! ára egész érre közretlen küldéssel 2 korona 60 fillér, csoportos küldéssel 2 korona. — Az előfizetési dijak, kéziratok és mindennemű megkeresések a szerkesztőség címére Körmendre (Vas vármegye) küldendők. Előfizetést elfogad minden er&ng. lelkész és tanító is. TARTALOM : Hamvas József: Tavasz a temetőben (vers). — Bezsenyi Jenő dr. egyházkerületi felügyelő székfoglaló beszéde. — A hűséges tanú. — A generális letette kardját 1 — Mikor van vége az Istentiszteletnek? — Flórián Géza: Megnyugvás (vers). — Dr. KovaW estes Sándor: A világosság. — Harangárverés. — Ország-Világ. — Luther-Társaság. Tavasz a temetőben. Kiderült a felhős égbolt, Ragyog a nap, szinte lángol. Tele van az erdő dallal S a rét tarka a virágtól. S a temető. Oda is hull A nap meleg fényessége. Ott is fakaszt dalt, virágot A tavasznak ébredése, Odalent a halál szunnyad, Idefönt új élet ébred. Odalent kiégett lángok És idefönt új remények. De én érzem a sugalmatj S tudom, hogy lehat a mélybe: Nemcsak dalnak, kis virágnak, Mindennek van ébredése. Hamvas .József. Berzsenyi Jenő dr. egyházkerületi felügyelő székfoglaló beszéde. Főtisztelendő Egyházkerületi Közgyűlés I Egy vallomást kell tennem: „Uram! nem fuvalkodott fel az én szívem, szemeim sem láttak magasra és nem jártam erőmet túlhaladó csodadolgok után.“ (Zsolt. 131. 1.) Ezért állok itten kétség és aggódás között remegve, hogyan jutottam ide és hogyan fogok megfelelhetni hanyatló korban, testben és lélekben napról- napra gyengülve egy kerületi felügyelő súlyos és felelősségterhes tisztének. Érdemeim nincsenek. Én nem kezdeményeztem semmit, nem alkottam semmit. Ami közreműködésemmel létesült, az a bizottságok működésének eredménye. Én egy szervezetnek csak jelentéktelen alkatrésze voltam. Használni vágytam egyházamnak, de nem csillogni. Egy széndarab, mely egy szegény csalad otthonát melegíti, vagy az, mely g villanygépben áramot fejlesztve, egy megbénult karnak visszaadja munkaképességét, több boldogságot áraszt, mint az a szén, mely mint gyémánt koronákban ragyog. Az én feladatom volt: használni és nem csillogni. Hogy jutottam hát ide ? midőn sem protekciót, sem felsőbb kegyet nem kerestem, sem népszerűség után nem jártam ? Van egy világot alkotó és világot fentartó törvény, mely uralkodik kivétel nélkül úgy a természeti, mint lelki világban, ott vonzódásnak, itt szeretetnek hívják. Több évtizedre kiterjedő érintkezésem hitrokonaimmal hoztak létre egy lelki közösséget, melyből amint én nem tudtam magamat kivonni, úgy ők is egynek érezték velem magukat, felbuzdultunk magunk között egymás hite által s a szeretet forrasztott bennünket össze, az a szeretet, mely gyarlóságommal szemben mindeneket elfedez, mindeneket eltűr. így idejutva mégis félelem fog el, ha elődeimre gondolok, mert én nem követhetem Véssey Sándor és Ihász Lajos nagy és nemeslelkű áldozat- készségét, nem emelkedhetem dr. Pró- nay Dezső magasztos eszmeköréig, azt az energiát sem tudom kifejteni, amellyel küzdöttek legelső védői és pátrónusai egyházkerületünknek, Vitt- nyédy István és János, az Ostffyak: Tamás, László, Miklós, majd első egyházkerületi felügyelőnk, Mihály, a minket ostromló erőszak ellen. De épen ha elődeim sorára tekintek, nyerem a biztatást is, mert felettem látom lebegni áldott emlékű nagy-
