Harangszó, 1911-1912

1912-06-09 / 26. szám

1912. június 0. HARANGSZÓ. haza. Egész éjjel lovon ült. Hajnal­ban szélnek eresztette. A szegény embernek ily passzióra akkor még nem tellett. De nem is lett volna ta­nácsos azon utazni. Könnyen a vesz­tére válhatott volna. Az üldözői elől már úgyis jól elkerült. Ezután már csak gyalog, uttalan utakon bujkálva boldogulhatott. Haza érkezett. De a faluba nem ment be. Jól sejtette, üldözői más­napra már ott termettek. De haszta­lan vártak reá. Egy hét múlva azután szép csöndesen odébb álltak. Csengey az erdőbe vette magát. A hívei csakhamar megtudták s el­látták bőven mindennel. És éjjelen- kint lázas munka vette a kezdetét. Minden éjjel öt-hat férfi ment az er­dőbe. Ásó, kapa volt náluk. Munkába fogtak. A Vágnak egyik meredek kiszögelésénél mély barlangot kezdtek ásni. Másnap mások folytatták. De csak mindig néhányan, nehogy gya­nút keltsenek a faluban. Rövidesen elkészült a barlang. A hívek azután a barlangban megtalálták Csengeyt s általa a vigasztalást. És vasárnapon- kint délután csoportosan özönlöttek az erdőbe a hívek. A falubelieknek ez fel se tűnt. Hiszen kedves hely az erdő. Más hitüek is jártak oda. Ki szórakozni, ki fürödni, ki meg virágot szedni. Csengey hívei azonban lelki viga­szért jártak ki. Imaházukat elvették a katholikusok. Nekik moccanni sem volt szabad. Még a kath templomot is látogatniuk kellett, nehogy gyanút keltsenek. Hát nem is keltettek jó ideig. A második év tavaszán, amikor a gyöngyvirágok javában illatoztak, történt, hogy egy hitehagyott besúgta a falu plébánosának, hogy hol tartják áz eretnekek az összejöveteleiket. Nosza, több sem kellett! Ment a staféta Kollonicshoz, aki akkoriban Bécsben sütkérezett az udvar fényé­ben. Onnan lement a parancs Po­zsonyba, ott a pribékek lóra pattan­tak s vágtattak Nemeskajal felé. Úgy intézték a dolgot, hogy éppen vasár­nap virradóra értek az erdőbe. Ott elrejtőztek s várták a történenűőket. Másnap, vasárnap délután szép, verőfényés idő volt. Az erdő tele volt néppel. Szedegették a sok gyöngy­virágot. Lent, a titkos barlangban meg a hívők serege az áhitat szár­nyán emelkedett a magasságba. A föld mélyébe rejtőzött szívek sóhaja kitört a börtönből; levetették a föld porát s megtisztultan szállt az egek­ben trónoló Teremtőhöz. Csengey beszélt. Éppen az Üdvö­zítő kínszenvedéseit ecsetelte. Azután az első keresztyénekét. És összeha­sonlította az övékét amazokéval. A könny kicsordult a szemekből. Nehéz sóhaj szakadt fel a mellekből. S az imára kulcsolt erős férfi kezek ön­kéntelenül is ökölbe szorultak. Egyszerre éles fütty hangzott fel. Az őrtálló veszélyt jelzett. Az előbb még áhitatos arcok krétafehérré vál­tak. Ijedt tekintettel néztek a bejárat felé. Ott meg már hangos szavak, szit­kok hangzottak fel. Az őr dulakodott de egymaga gyenge volt. Elbukott. S nyomban rá fegyveres erővel tör­tek be a poroszlók, Csengey hóhérai. Rettenetes ijedelem támadt. Az asz- szonyok rohantak kifelé. A férfiak közül is sokan. De azért öten ott maradtak. A pribékek rájuk sem néztek. Ne­kik csak Csengey kellett. Ha azt el­fogják, nyert ügyük lesz. Tudták, hogy ha elvész a pásztor, szétszéled a nyáj is. Az pedig ott állott az oltár előtt. Azaz, hogy nem is volt oltár, csak egy leterített asztal. Rajta a keresztre feszített Üdvözítő. S mellette két ol­dalról egy-egy csokor gyöngyvirág. A poroszlók meg akarták ragadni Csengeyt. Az ottmaradtak azonban közbevetették magukat. Több sem kellett a vérengző va­daknak I Ádáz dűhvel támadták meg a fegyvertelen embereket. Vágták őket kegyetlenül. Az asztal felborult. A kereszt leesett. A virágok meg szétszóródtak. Csengey az emberei elé ugrott. A szent könyvet magasra emelte, azt hitte, akkor könyörülnek rajta. De mit törődtek azok a bibliával 1 Nem volt előttük semmi sem szent! Egy­szerre lehanyatlott keze. Egy éles kard a szívét szúrta át. Lerogyott, s vonagló testére szelíden ráborultak a habfehér gyöngyvirágok. Egy ismert s öt névtelen vértanú­val több lett. Ott ásták el őket a pri­békek egy fa tövében. A sírt a földdel egyenlővé taposták, hogy még csak nyomát se találják meg soha. De hasztalan erőlködtek. A kegye­let megkereste, hol porlad a levita Csengey és a többi vértanú teste. Kis halmot emeltek a sír fölé és a körülötte levő fákat kivágták. A természet is segítségükre sietett. A gyöngyvirágok kisarjadtak a síron, s évek múlva egész erdővé sűrűsödtek körülötte. A hívek meg kizarándokol­nak a csöndes helyre s elmerengve hallgatják, mit regélnek a csilingelő fehér csöngetyük gyöngyvirágos má­jusi napokon... A levegő. Irta: Dr. Kovácsics Sándor járásorvos. III. Kint a szabadban a szél, a nö­vényzet élete folyton tisztítja, újítja a levegőt. A lakószobák, műhelyek levegőjét már mesterségesen kell felfrissíteni. Ajtót, ablakot egészen ki kell időkö­zönként tárni, hogy levegőhuzam tá­madjon, mert csak így újulhat meg az egész helyiség levegője. Különösen fontos ez oly termeknél, hol sokan vannak együtt: templom, iskola, ta­nácskozó termeknél. Sok helyen mé­gis azt látjuk, — különösen télen, — besározzák az ablakot, vánkost vagy homokot tesznek az ablak mellé, hogy a külső levegőt be ne eressze s a belsőt pedig visszatartsa. Maga a família pedig öregje-apraja a kályha melletti kuckóba húzódnak s szívják a meleg, de a kályhából kiáramló szénsavtól megrontott, mérgező le­vegőt. Ablakot egy fél világért sem nyit­nának, mert félnek a huzattól. Nincs az a betegség, melyet ne a „huzat“ okozna. A rheuma, a hurut, az in- fluenca, a sorvadás mind-mind a hu­zat bőségszarujából csöppen az em­beri testbe. Pedig dehogy. A huzat tisztítja a levegőt, eltávolítja, ami benne ártalmas volt s helyébe oxigént hoz, mely kiküszöböli a vérből a bomlási termékeket s új életerőhöz juttatja a vért. Kiszámították, hogy egy embernek óránkint 2& köbméter levegőre van szüksége, hogy az a levegő jó, egészséges maradjon, hogy a szükséges oxigénnel bírjon. Ebből megérthetjük, hogy mily gyorsan fo­gyasztja az ember az oxigént s mily hamar megromlik a levegő tökéletlen szellőztetés mellett, különösen akkor, ha többen, sokan vannak az arány­lag szűk teremben. Különös figyelem fordítandó az iskolák s a műhelyek levegőjére, mert az itt elkövetett hi­bák sok gyermeknek, munkásnak okozhat súlyos, maradandó betegsé­get. Mielőtt a fent említett léghuzam- nak tulajdonított betegségek okát ki­mutatták volna, a hideg, a „huzat“, a meghűlés volt az ok. Ma már is­meretes, hogy baktériumok azok, melyek ezeket a betegségeket okoz­zák, terjesztik; ennek dacára, a köz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom