Harangszó, 1911-1912
1912-05-12 / 24. szám
194. HARANGSZÓ. 1912. május 12. hez uj ragyogást hozott az ő hódító egyénisége és emelkedett felfogása. Székfoglaló beszéde szépen tükrözi vallásos lelkületét és egyházszerete- tét. Kijelentette, hogy minden földi hatalom részéről jövő megtiszteltetések között legtöbbre tartja azt, amit embertársainak bizalma nyújt feléje. Mint ilyent fogadta el a felügyelői állást, amelyben az egyre terjedő vallástalanság ellen hirdetett harcot. Mint legerősebb fegyverekre, rámutatott a családi élet benső vallásosságára, a nők vallásos lelkületére, a lelkész és tanító együttes működésére. Mint egyházkerületi felügyelő kiválóan buzgó munkálkodást fejtett ki. Ott volt egyházkerülete minden gyűlésén. Sorra látogatta az összes iskolákat és valósággal megfiatalodott a közért való buzgó cselekvésben; Jellemző munkálkodására, hogy az elmúlt esztendőben 125 napot töltött hivatalos teendőinek ellátása végett otthonától távol, kemény, fárasztó utazásokon. De nemcsak érdeklődésével, hanem tevőleges részvételével is sokat szolgált kerületének és nagy gyakorlati érzékével nem egy intézmény újabb alapozását sürgette meg. Áldozatkészségben is követte az előtte járt nagynevű felügyelők példáját. Évenkint nagy összegeket áldozott, egyházi célokra és minden kerületi közgyűlésen 10.000 koronát tett le és osztott szét a közgyűlés által megjelölendő célokra. Néhány hete felügyelői tisztéről való lemondásának hire terjedt el. Az ősz világi vezér arra hivatkozott, hogy nem akarja megvárni, mig öregségével közeledő szellemi erejének fogyatékosságát észreveszik. A lemondásnak eléje vágott a halál s gyászba borította egész evang. egyházunkat. Véssey Sándort méltán siratjuk. Nemcsak vezéri képességei, hanem szívjósága, lelki nemessége, egy hosszú életen keresztül megpróbált és mindig hívnek talált egyházias hűsége is érdemessé teszik a gyászolásra és emlékezésre. Tiszteletreméltó egyénisége mindenkor például szolgálhat mindeneknek, hogyan kell az egyházat szeretni s annak jövendőjét vezéri bölcsességgel és főúri áldozat- készséggel szolgálni. Május 4-én óriási részvét mellett temették el Szőcsényben. A temetési gyászbeszédet Gyurátz Ferenc püspök mondta. A temetésen részt vett a dunántúli egyházkerület esperesi kara, minden tanintézetének küldöttsége, a lelkészi karból számosán, más kerületek, világi hatóságok küldöttségei és óriási gyászoló közönség. Áldott legyen Véssey Sándor pihenése I Emlékezete járjon közöttünk s neveljen hű vezéreket az evangélikus egyház szolgálására 1 Közelebb hozzád, óh Isten!.. . Lelkünk még mindig a nagy hajó- katasztrófa hatása alatt áll. Elképzelhetetlen küzdelem sejtése ejt rabságba. Ezeren és ezeren harcoltak az elemek ellen az életért. Sikoltozó asszonyok, rémült arcú gyermekek és fejüket vesztett férfiak. A parancs^ noki hídon pedig mintegy leszögezve áll a hajó kapitánya és osztogatja a parancsokat. A hajóstisztek engedelmeskednek s revolvert tartva kezükben engedelmességre kényszerítik az utasokat. Leeresztik a mentőcsónakokat. A hajó pedig egyre sü- lyed. Elalszik a világítás, rémesen recseg a hajógerenda, fülsiketítőn dörög a meggörbülő páncéllemez, s alattuk, mint egy óriási sír, tátong a tengerörvény. Ezalatt pedig a hajó zenekara folytonos« egy angol egyházi éneket játszik, erősen, gyöngébben, majd csöndes elhalóan: „Közelebb hozzád, óh Isten 1.. . “ Néhány perc múlva szélesebb gyűrűt vet a tenger s hajóroncsokat és holttesteket visz tovább a hullám. A nagy szerencsétlenség éjjel történt. Tizenegy óra után az egyik matróz harsány hangon kiáltotta: — „jég van előttünk 1. .. “ A következő pillanatban megtörtént az összeütközés. A hajóba elől betódult a viz. Hiába dolgoztak az ácsok, nem lehetett megmenteni. Óránkint egy lábnyit sülyedt. Tizenkettő után a fedélzetre hívták az utasokat. Félegy- kor lebocsátották a mentőcsónakokat s elhelyezték bennük mindenekelőtt a nőket és gyermekeket. De még mielőtt ez történt volna, más hajók segítségét igyekeztek igénybevenni. Van ugyanis egy csodálatos találmány (Marconi féle táviratozás), mely lehetővé teszi, hogy a tengeren lévő hajók, jóllehet nincsenek dróttal összekötve, egymással beszélhessenek. A Titanik hajó is mindenfelé táviratozott. Az Olimpik nevű hajó kevéssel 12 óra előtt ezt a sürgönyt kapta: „Összeütköztünk egy jégheggyel, küldjétek segítséget.“ Éjjel háromkor érkezett az utolsó, szomorú távirat: „El vagyunk veszve, Isten veletek I. .. “ Lebocsátották már az utolsó csónakot is. A zenekar még akkor is játszotta: Közelebb hozzád, óh Isten 1.. A Titanik kapitánya térdig állott vízbe, ő volt az utolsó, a ki a tengerbe vetette magát. Egy kis gyermeket karjába ölelt s elúszott vele egy mentő csónakig, de ő maga nem akart megmenekülni. Nemcsak az Olimpik, de a Kárpá- tia hajó is teljes erővel sietett a Titánik segítségére. De mire odaért, csak hajóroncsot talált. A Titaniknak mély sírja van, mert azon a helyen hol elsiüyedt, a tenger 3300 méter mély. A Kárpátia a mentőcsónakokból 705 embert vett föl és mentett meg. Megható volt, mikor ezek partra érkeztek. A holttesteket a Mackay Bennet gőzös szedte össze. Partot érve, négy óráig tartott, mig ezeket a halottaskamrába átszállították. A harangok zúgtak s az emberek ezre sírva állt sorfalat. Sokat lehetne erről a rettenetes szerencsétlenségről írni. Az emberek könnyelműségéről, hűségéről, elbizakodottságáról. Ez alkalommal lelkünk elejti ezeket a gondolatokat. De eszünkbe jut, hogy a Titanik volt a világ legnagyobb hajója. Úszó városnak -nevezték. 269 méter volt a hossza, 26 iséter a szélessége, 70 ezer lóerővel ec^ek fel gépei. Megvolt minden kény&me, mit gondolni lehet. Fényüzéses szobái, termei, gyönyörű hangversenyek, táncmulatságok. És biztosnak gondolták, maguk a tisztek sem hitték, tóogy ez a hajó egyáltalában elsülyedhet. És mivé tette ezt a hatalmas emberi művet egyetlenegy pillanat ? Mivé lett az ember ereje, büszkesége ?... Az írással kérdezzük : „mi az ember te elékted ég és föld Istene ?“. . . Az egyik mentőcsónakon kétségbeesve húzódtak össze az emberek. Fagyasztó hidegben, kitéve az elemek erejének, egy hajszálon függött életük. Egyszerre egyikük megszólalt: imádkozzunk ?. .. összekulcsolódott minden kéz és elkezdték mindannyian : Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben!... Kevéssel utóbb a távol ködében feltűnt a Kárpáthia alakja. Meg voltak mentve. Rettenetes a pusztulás, az óriási emberáldozat, az elem mérhetlen ereje. De a tenger zúgását, az összeroppanó hajó recsegését s a haldoklók rémes kiáltását túlharsogja az az elnémuló és mégis örökké zengő zsoltár: „Közelebb hozzád, óh Isteni“ Ez is vezessen közelebb hozzád, óh Isten 1.. .
