Harangszó, 1911-1912

1912-04-28 / 23. szám

meg, hogy én a szigetre jöttem? És végre mi lesz velem itt? — .Uram, szólt a vezér, ezt a szigetet szellemek lakják, akik már régen kérték a Teremtőt, hogy éven­ként küldjön nekik Ádám fiai közül egyet, aki uralja őket. A Mindenható meghallgatta kérésüket, s azóta min­den esztendőben ezen a napon küld egy embert a szigetre. A lakosok ujjongva fogadják, trónusra ültetik és királyokul ismerik el. De uralko­dása nem tart tovább egy esztendő­nél. Ha uralkodásának az utolsó napja elkövetkezett, népe megfosztja trónjától és erőszakkal elszállítják őt egy puszta, elhagyatott szigetre, ahol semmit sem talál. Itt azután keserves harcot kell vívnia életének fenntartá­sáért. A régi király letétele után a nép fogadja új királyát, akit a Min­denható évről-évre kivétel nélkül el­küld. Ez Uram országunk örökös törvénye, amelyet egy király sem tu­dott uralkodása alatt megváltoztatni“. — „Elődeim nem ismerték sorsu­kat ?“ kérdé a király. — Egyik előtt sem volt az isme­retlen, felelt a vezér, csakhogy soka­kat megvakított környezetük fénye. Megfelejtkeztek a szomorú jövőről és bölcsesség nélkül élték át évüket. Mások szerencséjük mámorában egyik örömből a másikba tántorogtak mind­addig, míg a puszta szigetre száműz­ték őket alattvalóik. Midőn elkövet­kezett uralmuk vége, mind panasz­kodtak, s nem akarták felcserélni pazar életüket egy nyomorulttal; de már akkor késő volt.“ A vezér beszéde félelemmel töl­tötte el a királyt, megborzadt elődei sorsától, s azért szerette volna a szomorú véget elkerülni. Borzalom töltötte el, amikor látta, hogy ural­mának egy része már lefolyt. — „Vezér! szólt, te feltártad előt­tem jövőm titkát, kérlek azért, adj tanácsot, mikép kerülhetném el elő­deim végzetes sorsát ?“ — „Emlékezzél Uram, szólt a bölcs, hogy te mezítelenül kerültél a szigetre, s éppen így fogsz innen távozni is. De van egy mód, mellyel a reád várakozó nyomorúságot át­változtathatod boldogsággá. Most még király vagy, hatalmad nagy, alatt­valóid engedelmesek. Használd fel ezt azt alkalmat, termékenyítsd meg az elhagyatott, sivár szigetet és népe­sítsd be azt. Egyszóval: alapíts ma­gadnak egy új birodalmat. De siess, használj föl minden percet, mert mi­nél jobban megépíted hajlékodat, an­nál jobban érzed majd magadat 1912. április 28. HARANGSZÓ. benne. De ha tanácsomat megveted, ha csak a gyönyörűséggel törődve, nem használod ki a rendelkezésre álló időt, akkor el vagy veszve, és sorsod egy hosszú, nyomorúlt ten- gődés lesz. II. A király megfogadta a vezér taná­csát. Rögtön néhány hajót indított útnak, amelyek telve voltak a szük­séges élelmiszerekkel, eszközökkel és építőanyaggal. Más hajók pedig a lakosságnak egy részét szállították az elhagyatott sziget megművelésére. A puszta sziget gyorsan fejlődött. Rövid idő elteltével már virágzó vá­rosok álltak gyönyörű kertekkel körül­véve. A talaj már mindenütt meg volt művelve, s virágzott az egész sziget. A király azonban nem tekintve a haladást, még mindig több és több lakost telepített leendő országába, akik örömest mentek át, ahol őket szerető rokonaik és ismerőseik várták. Ezalatt rohamosan közelgett az évnek vége, amely az előző kirá­lyoknak sok félelmet és gondot oko­zott, a mostani király pedig epedve várta az utolsó pillanatot, mert tuda­tában volt annak, hogy ezt a mú­landó uralmat egy tartós, békés ura­lom váltja fel. A nagy nap elkövetkezett. A ki­rályt alattvalói megfosztották trónjá­tól, fejéről lerántották a koronát, biborpalástját gyolcsruhával cserélték fel és az arra külön készített hajóba helyezték, amely elvitte a hajdan puszta, de mint egy varázsütéssel átváltozott virágzó szigetre, új hazá­jába. Az odatelepített nép újjongva fogadta őt, a fejét virágkoszorúval díszítették, amely soha el nem her­vadt. A Mindenható megjutalmazta bölcsességét, halhatatlansággal ru­házta fel és a sziget örökös királyává tette őt. * * # A jótékony kereskedő, aki rab­szolgáját felszabadítja, Isten. Minden ember rabszolga az ő születésekor. A sziget, amelyre a hullám kiveti: a világ. A lakosok, akik őt örömmel fogadják: a szülőle, akik a mezítelen siró utast mindennel ellátják. A ve­zér, aki őt a sors szomorú játékáról értesíti: a keresztyén bölcsesség. Az ember uralmának rövid éve: egy emberöltő. A sziget, ahová a királyt száműzik: az örökkévalóság szigete, melyen az élő hit, a jócselekedet, az istenfélelem teremt otthont az ember­nek. Óh, hányán mentek már előt­tünk a bujdosás utján. Leesett földi 187. uralkodásuk koronája és koldusok lettek. Tanuljunk szomorú példájuk­ból s amíg élünk, készüljünk buzgón az örökkévalóságra. Németből: Kühn János tanító. A nagy versenytéren. % — Levelek egy konfirmandushoz. — Irta : Kapi Béla. Sok függ attól, hogy minek tekin­ted az életet. Üres, magukat csaló életet élnek, kik csak a kénytelenség parancsa előtt meghajolva dolgoznak s az életben csak szükséges rosszat látnak. Verejték hullásuk nem neveli az emberi nagyság virágait. Azok is csalódnak, kik az életet a gyönyörű­ség forrásának tekintik és azt hiszik, hogy az csak élvezet szerzésre való. De még azok is tévelyegnek, kik a töldi életben sötét, nyirkos sirüreget látnak, melybe minden nap temetni viszi az embert siralmas sorsa. Re­dős homlokkal, kétségbeesett arccal vándorolnak, panaszos ajkuk zúgo­lódó szót tördel s szívük hitét, re­ménységét perzselő lánggal felégeti az elégedetlenség. Nem ez az élet I .. Meggyőződé­sed táblájába vésd mélyen azt az igazságot, hogy az élet az örökké­valóság előkészítése s ez a föld egy nagy versenytér, mely küzdésre vár mindnyájunkat. Pál apostol írja a korinthusiakhoz: „avagy nem tudjá- tok-e, hogy a kik a versenytéren fut­nak, mindannyian futnak ugyan, de csak egy nyeri el a jutalmat?... Úgy fussatok, hogy elnyerjétek. Aki pedig versenyre kél, az mind megedzi magát. Amazok, hogy romlandó koro­nát nyerjenek, mi pedig, hogy romol- hatatlant. Én azért úgy futok, mint nem bizonytalanra... “ (I. kor. 9. 24.) A daliás pogány világ képeit újítja fel a korinthusi keresztyének lelkében az apostol. Odaviszi őket az isthmosi játékokhoz. Már sorakoznak a ver­senyzők már ott állnak a fehérre festett vonalon. Halotti csöndességben a biró érces hangon olvassa a verseny- törvényeket. Azután a versenyzők szava hangzik. Komoly szóval meg­esküsznek, hogy 10 hónapon át becsületesen készültek a küzdelemre és minden gondjuk arra irányult, hogy övék legyen a diadal. Elhangzott az eskü. Meghajol testük, mint az ijj húrja, izmaik megfeszülnek. Már emeli a kürtös rézkürtjét, egy sikoltó hang reszketi a levegőt, s a következő pillanatban, mint a kilőtt nyílvessző

Next

/
Oldalképek
Tartalom