Harangszó, 1911-1912
1912-04-28 / 23. szám
188. HARANGSZÓ. 1912. április 28. repülnek a fehéren porzó pályán. Nemsokára ködfelhőbe vész alakjuk, de ők csak futnak mellhez szorított karral, hátraszegett fejjel. Egyik szemük a lépésüket elölgeti, nehogy váratlan legyen valamelyik akadály, a másik a célt fürkészi, hogy annak látásából biztatást merítsenek. Mikor azután egy utolsó erőfeszítéssel a győztes eléri a célt, diadalujjongással körülhordozzák s átadják a küzdés jutalmát: az egyszerű fenyőkoszorút. Ez a te életed képe. Versenyt futsz te is. Van határozott életcélod, melyre nemcsak tiz hónapon, hanem egész életeden keresztül készülsz. Neked az Isten országát kell megvalósítanod. Azt az országot, mely nem ködös ábrándokból, nem felhőtjáró álmodozásokból, hanem istenfélő, komoly, becsületes, munkás életből áll. Nem üres szertartási cselekvények, hanem Krisztusi szeretet, hűség, engedelmesség, kötelességteljesítés által kell megvalósítanod. És ezzel ott állsz az előkészülés komoly feladata előtt. A versenyzők csak önmegtagadás, önmegtartóztatás után számíthattak a sikerre. Te is csak akkor valósíthatod meg életedben az istenországát, ha tudsz magadnak, testednek, akaratodnak parancsolni. Hogy megtehesd, egész életedet összhangba kell hoznod versenyfutásod céljával. Életed minden részét alá kell rendelned Pál apostol szilárd életelvének: „én azért úgy futok, mint nem bizonytalanra.“... Erről egy pillanatra se felejtkezzél meg. Életeddel. a Krisztus életének nemességét kell visszasugároznod. Földi vándorlásoddal egy győztes célhozérésnek kell útját egyengetned. Mindent, ami körülvesz, a világ gazdagságát, hatalmát, szépségét, az emberek tolongó tömegét, az örömöt, szenvedést, lelked mosolygását, szemed könyhullását, mindent hajts annak a legnagyobb életcélnak a szolgálatába, mit Istenben élő, igaz emberéletnek nevezünk. Vigyázz rá, hogy sok minden megállít, elvonja figyelmedet, megrabolja erődet. Ezt elkerülni nem lehet, mert ez együtt jár az élettel. A fő az, hogy le ne térítsenek az egyetlen útról, mely a célhoz vezet, meg ne ejtsék lelkedet s káprázattal el ne vonják ama utolsó, legnagyobb céltól figyelmedet. Mert végül is neked oda kell érned. De nem akárhogyan, hanem diadalmasan, győzelemre. És mi vár ott rád?... A görög hős homlokát fenyőkoszorúval övezték. És ezt mindenki nagynak, dicsőnek tartotta. Senkise mondta: kimegyek az erdőbe és ölszámra hordhatom haza a tűlevelű zöld gályát. Mindenki érezte, hogy a győztes koszorúja más, mert hozzákapcsolódik az erő, vitézség, bátorság, ügyesség emberi erénye; nem is értéktelen, mert a hős nem érdemetlenül kapta, hanem kiküzdötte nehéz, kemény tusakodással. Milyen lesz az a „romolhatatlan“ koszorú ?... De egyáltalában lesz-e ott fenn koszorú ?... Nem tudjuk. De érezd és el ne felejtsd sohase, hogy a mit erénynek, becsületnek, nemes küzdésnek nevezünk, hogy a mit isteni igazságosságnak, örök boldogságnak, üdvösségnek érez a szívünk, mindaz örökzöld leveleket fon abba a koszorúba, mi akkor is vár a győztesre, ha nincsen is odafenn koszorú. Higyj a nemes élet jutalmában és úgy fuss, mint nem bizonytalanra ! A budavári evangélikus templom. József nádor neje: a nemesszívű Dorottya főhercegasszony, ki protestáns volt, nagyon szerette a pesti magyar evangélikus hitközség ékesszóló papját: Székács Józsefet, s vele tervezte, hogy Budavárban evangélikus templomot építsen, ki is szemelték a házat, melyet e célra megvesznek. A katholikus papság akkoriban ellenezte, hogy a nádor székhelyén protestáns templom állíttassák; s József nádort, ki hitének erős híve volt, szintén megnyerte a maga pártjára. De az öreg nádor sokkal felvilágosultabb, türelmesebb volt, semhogy az építést erővel ellenezni akarta volna; másfelől pedig nejét is jobbaircze- rette, semhogy vallásos buzgóságával szemben merev tilalomhoz folyamodjék. ő szép szerével akarta eligazítani a dolgot. Neje persze elmondta neki, hogy melyik házat fogják megvenni templomnak, de mikor aztán meg akarták venni, az a ház akkor már nem volt eladó — megvette másvalaki, a ki dehogy vált volna meg tőle. Több ilyen kiszemelt házzal jártak igy. — Kedves Székács, mondta egyszer a főhercegasszony, mi lehet az oka annak, hogy a mi kiszemelt házainkat mindig más veszi meg előlünk ? — Én sejtem az okot, felelte Székács. Ne mondja meg fenséged ezután még a férjének se, hogy melyik házra alkuszunk, s akkor meg is fogjuk venni. Ettől fogva teljes titokban tartották a dolgot s egy nap a főhercegasszony azzal lepte meg a nádort, hogy: — No, most már van házunk a várban templomnak: tegnap fizettük ki az árát. A nádor meg volt lepetve, s mosolyogva ismerte el magában, hogy igy aztán már ő sem változtathat a dolgon, ha az egészet háta mögött tették, s nemsokára Budavárában fölépült az evangélikusok temploma ott, ahol ma is áll. Mennyibe kerül egy hittérítő kiküldetése ? Minthogy Roth Henrik hazánkfia kiküldetési költségeinek fedezésére oly szépen folyik az adakozás, jónak láttam a lipcsei általános evangélikus lutheránus hittérítőtársaság vezetőségét megkérdezni, hogy hát mibe is kerül egy hittérítő kiküldetése, hogy tudjuk, hogy mennyit is kellene összehoznunk ? Tudakozódásomra a következő választ kaptam: „Egyesületünk eddigi tapasztalata szerint egy hittérítő kiküldetési költségei a következők: felszerelési tárgyak. . .412 márka, útiköltség ......................... 826 „ bő rönd és ládák.... 60 „ beszerzések Tangaban . 33 „ a hittérítő szabad rendelkezésére .....................60 márka ö sszesen . 1391 márka = 1669 korona. Örömmel vennők, ha az egész összeget sikerülne a magyarhoni misszióbarátok körében összegyűjteni; de ha ez nem volna lehetséges, úgy önre bízzuk annak meghatározását, hogy a felsorolt té telek melyikét fedezze központi pénztárunk.“ Minthogy Roth Henrik az első magyar evang. misszionárius, ki a Lipcsei Misszió szolgálatában is hazai egyházunk jó hírének akar a hittérítés terén szolgálni, nem kételkedem, hogy sikerül az egész összeget itthon összegyűjtenünk, ha a kegyes hívek, a gyülekezetek és nőegyletek ezután is annyi buzgóságot fejtenek ki mint eddig. S ne feledjük el, hogy ezenfelül Roth Henrik agg szüleinek útiköltségét is meg akarjuk téríteni Lipcsébe és vissza, hogy részt vehessenek fiuk kiküldetési ünnepélyén, ami szintén körülbelül 200 koronába kerül. Azért ne lankadjunk el az adakozásban ! Bizonyára érdekli a Harangszó olvasóit, hogy hittérítőjelöltünk jelenleg a lipcsei „fogorvosi intézetet“ látó-
