Harangszó, 1911-1912
1912-02-11 / 16. szám
126 HARANGSZÓ. 19 a 2 február 11. gatták; szikla sziklának adta a kesergő hangokat, völgyről-völgyre szállott a bús dallam, mintha álmában, fájdalomtól sóhajtott volna a fenyőerdő is, végigsuhant sötét lombjai között a szellő sóhajtása s lent a völgyben a szénagyűjtő lányok ajkáról is dal fakadt, s mint a tót dalban szokás, hosszan elnyújtották az utolsó szótagot, s szállt a sóvárgó dal a napsugaras levegőben, virágos réten át, sűrű erdők árnyas sátoráig s lassan elhangzott a távolban a szél zizegő hangjaival együtt. Másnak is olyan szépen szólna az a furulya ? I Nagyon megkívánta pajtása furulyáját a Misó gyerek; kérte is, de azt a választ kapta, mikor könyör- gött érte: Tanuld meg készíteni, ha kell; szerezz, lesz! Szerzett is, mert kellett neki; nem bírt nála nélkül meglenni, s nem tudott a kisértésnek ellene állani. Mikor kecskéjét téríteni kellett szaladnia a jó pajtásnak, siettében a fűbe vetette le a furulyát, s másnap megint odatérve, már hiába kereste. A Misó megtalálta, odvas fa gyökere alá rejtette, kövekkel eltakarta; nem adta többet elő. Ezen összevesztek; a pajtás megverte miatta a Misót, akire gyanakodott, de az csak nem árulta el, hova lett a furulya. Pedig maga sem használhatta, ha nem akarta elárulni magát. Mire szombat este haza hajtották a faluba a kecskét : gyűlölködő ellenség lett a két pajtásból, akik félték, kerülték, üldözték egymást, otthon, réten, erdőn. Misónak sem kellett több ; keserű lett neki az élet, otthon a folytonos félelem és lelkiismereti furdalás miatt, s minthogy éppen egy csapat gyerek került onnan „Magyarországba“, elhatározta, hogy velők megy ő is az Alföldre. Régi szokás a felföldön, hogy a gyerek hamar elkerül hazulról messze földre, otthon a sovány parányi szántóföld nem ad kenyeret, az Alföldre megy nyaranta az egész falu dologtehető népe, otthon ajtót, ablakot beszögeznek, ahonnan az egész család leköltözik, őszszel megint visszaszállingóznak a nyári keresménynyel télre s az erdőn kap keresetet a férfi, otthon főz, sző az asszony, hanem bizony sokszor ott ragad, ott marad a kövér alföldön egyik másik életrevaló legény, férjhez is megy a leány szépe-java, s a felföldi tótnak igy két hazája is van : a girbegörbe Felföld, melynek érces köve, édes fűve, visszhangos erdeje, ragadozó vadja bőviben, de kenyérnek valója nincs; másik hazája az Alföld, melynek viszont kenyérnek valója van bőviben, de embere nincs elég arra, hogy betakarítsa. Semmi feltűnő nem volt tehát azon, hogy Misó is lemegy Magyar- országba. Felballagott mégegyszer a hegyoldalba, végig jártatta tekintetét a felhőbe nyúló sziklaormokon, megolvasta a völgyekben meghúzódó falvak tornyait, fohászkodott a völgyből felhangzó harang szaván, előkereste az elrejtett furulyát s a virágos fűbe heveredve, elfujt rajta egy búbánatos dalt, mégis összeszorult a szive, mikor elgondolta, hogy néhány nap múlva messze lesz mindezektől, idegen földön, ahol még csak beszélni sem tud majd, csak a furulyát viheti magával, pedig az az oka minden bajának, a miatt furdalja a lelkiismeret, a miatt üldözi régi pajtása, a miatt kell elhagynia ezt az égbe nyúló hegyet, ezt a zúgó erdőt, ezt a virágos rétet, ezt a kedves szülőföldet ? Az indulás napján elbúcsúzott mindenkitől. A falu széléig elkísérték testvérei is. Apja szálas, erős ember sokszor aratott már az Alföldön, ellátta útközben sok jó tanácscsal : hogyan viselje magát, szorgalmas, takarékos, becsületes istenfélő legyen, akkor megáldja az Isten, az idegen emberek is megszeretik. Hej 1 Ha az a nem egészen igaz utón szerzett furulya nem nyomná a lelkét, de sokkal könnyebb volna most nekil Fölteszi magában, hogy többet nem tesz úgy soha; szerez magának, amint a pajása mondotta, de csak igaz utón ! Édes anyja is oktatgatta; végig- végig nézett rajta, igazított ruháján itt ott, hogy fia szemrevaló legyen, meg ne szólják az idegenek miatta az édesanyját I Otthon készült a vászon, a halina, otthon saját kezével varrta ki a kék, sárga, piros virágokat, talán minden öltése mellett mondott egy áldást. Mire az a virág a ruhán elkopik, elrongyolódik: hol, merre jár az ő édes fia, ki viseli gondját, ha beteg lesz, ha éhezik, ki simogatja meg arcát, ha elcsügged ? Régóta, titokban gyűjtögetett, félrerakott valamicskét a szűk keresményből ; mikor egyszer vásáron bent volt a városban, tallérra váltotta be. Ritka pénz a szegény családnál! Fiának szánta már akkor, fiának adta most az utón s hozzátette : — Neked adom, tied, de el ne költsd 1 Csak úgy csillogott a gyermek szeme, mikor jól megnézte a tallért, egész vagyon már az neki, mi mindent lehetne rajta venni, az övé, az ő okosságára van bízva 1 Egyszerre önállónak, maga urának, férfinak érezte magát; egy egész tallért rá mert bízni az édesanyja. Meg is becsüli, megfogadta, nem költi el ; zsebébe csúsztatta s attól kezdve sűrűn tapogatta: megvan-e még ? Oda érve a folyó mellé, összevárták egymást a fiatal bujdosók. Szálfenyőfákból összeállítva ott állt már a tutaj a parthoz kötve. Elhelyezték rajta a fiúk kicsiny batyujukat. Azután nagy sírás-rívással elbu csuztak szüleiktől. A tutaj úszott simán a fiúkkal, a sírás hangja messzebb-messzebb maradt tőlük, a zokogó anya is elmaradt a parton s egy kanyarulatnál eltűnt a tovább-tovább haladó tutaj a szülők könnyes szeme elől s vitte őket magával, messze, idegen emberek közé, idegen vidékekre. Most azután megtapogatta Misó a tallért; elővette a furulyát, s míg nesztelenül siklott az erdős hegyek közt, a falvak alatt a tutaj a folyó hullámain, szíve fájdalmát vele mondatta el; hátha elviszi a szellő oda, ahová szánta, ahhoz, aki megérti; s elsírta furulya a dalban szíve keservét, sóvárgását. Bezzeg soká nem láthatta meg édesanyját az elbújdosó fiú 1 De mégis csak megláthatta nagysokára I Lekerült a kis tót csapat tutajon Pestre, onnan, hol gyalog, hol kocsira kérezkedve, koplalva, meg kére- getve eljutott Orosházára. Egy becsületes csizmadia is odament a szállásukhoz; inasra volt szüksége, választani akart közülök. Amint végignézte a sorba állított fiúkat, Misó tetszett meg neki, mert bocskora szíja legrendesebben volt lábára csavargatva; azt következtette belőle egyszerű, józan eszével, hogy rendhez, tisztasághoz volt szoktatva otthon, jóravaló inas lesz belőle. Magához vette. Az anya őrködő szeme, simító keze, rendszeretete még a távolban is áldást hozott fiára I Nem is csalódott a csizmadia a Misó gyerekben. Szófogadó, szorgal-
