Harangszó, 1911-1912

1912-01-14 / 12. szám

100, HaBANGSZÓ. fÖl2. január 14. A magyar hajószörnyeteg. Most kezdték meg a magyar hajószörnye­teg feneke alá kerülő faállványok építését, amelyek Resicáról és a Ri­mamurányi társaság ózdi és nádasdi vasműveiből érkeztek. Ezután a ha­jófenéklemezek lefektetése következik. A hajó orra és fara építésére szol­gáló alkotórészeket, melyeket csak ezután szerelnek föl, a diósgyőri vas­gyár szállítja. Az építésnél 4000 mun­kást foglalkoztatnak és remélik, hogy tizenhat hónap alatt elkészülnek a hajóval. Mennyi népiskolát lehetne ennek a hajószörnyetegnek az árából felállítani! A nagyvilágból. A háború. Az olasz-török háború­nak semmi jelentős eseménye sincsen. Konstantinápolyban a török kép­viselőház viharos tanácskozások szín­helye. Körülbelül itt dől el, hogy lesz-e béke, vagy tovább folyik az áldatlan vérengzés. A bedőlt alagút. Szerbiában, Gradam községnél bedőlt az épülő alagút és tizenkilenc munkást maga alá temetett. Szerencsére közülök tizenhatot kimentettek. Négyezer szökött katona. Az olasz katonák tömegesen szöknek át osz­trák területre, s eddig négyezernél több szökevény lépte át a határt. Ezek a katonák nagyobbrészt koldu­lásból tengetik életüket. A hatóságok attól félnek, hogy az enyhébb tavaszi idővel az olasz katonaszökevények valósággal el fogják árasztani az al­pesi vidékeket s kellemetlen versenyt fognak támasztani a bennszülött mun­kásoknak. A sztrájkoló belga bányászok Bel­giumban 26.000 nél töbD bányász sztrájkol. A sztrájkolok tüntető föl­vonulásokat rendeznek, hogy a dol­gozó munkásokat csatlakozásra bírják. Tömeges mérgezés. Borzalmas eset történt a karácsonyi ünnepek­ben Berlinben. A menedékház lakói közül sokan megbetegedtek s egy fél óra alatt többen meghaltak. A vizsgálat szerint valószínűleg a mér­gezett pálinka okozta halálukat. A betegek száma meghaladja a 157-et, a halottak száma 80. GAI lOrVAÁIÍ Ali. Kirnbauer József és fia udvari szállító gőzmal­mából Körmend. 1912. év, január hó 11-én. Búza 22.30, Rozs 19.20, Árpa 19.—, Zab 19.20. — Az árak 100 kilónkint korona ér­tékben értetődnek. Sorjtíjal.a.'fc­Kitűnő balaton-melléki ó- és uj- bort ajánlok méltányos ár mellett vasúton, kölcsönhordóban 50 litertől kezdve. Nagy Lajosné ev. papné, Szentantalfa, Zalamegye. Wellisch Béla könyv-, papír- és írószer-kereskedése Szentgotthárd (Yasmegye). Ajánlja a Nagytiszteletü Lelkész Urak nagy­becsű figyelmébe raktáron levő egyházi nyomtatványait: születési, halálozási, es- ketési, konfirmáltak anyakönyvét, úgyszintén anyakönyvi kivonatait. Ima-, énekes- és tan­könyvek hasonlókép nagy választékban rak­táron vannak. Jegyzőkönyvek, számadási könyvek stb. minden árban kaphatók. Szolid árak 1 Pontos és gyors kiszolgálás I nnill GÉPGYÁR rUm. SZOMBATHELY. Alapíttatott 1856. — Számtalan kitüntetés. Gyártmányai: Mezőgazdasági gépek. Nyersolajmotorok. Turbinák. Malomberendezések. Téglagyártó gépek. Alapittatott 1816-ban. Tíz évi jótállás. SELTENHOFER FRIGYES FIAI cs. és kir. udv. szállítók SOPRONBAN. Hazánk legrégibb harangöntódeje. Ajánlják legjobban beren­dezett harangöntődéjü- ket a t. községeknek és egyházaknak. Harangok bármely nagyságban és zengzetben, csak a legfi­nomabb harangércből, tiszta, csengő hanggal ön­tetnek. Bepedt haran­gok újraöntetnek; ezek, valamint az új harangok is a már meglévőkhöz tel jes összhangzatba öntet­nek. Minden harang hangja előre határoz- tatik meg. Különösen fi­gyelmeztetjük szabadal­mazott kovácsolt vasból készült szerkezetünk­re nagy harangok részére, mely által ezek könnyen húzhatók s a falakat nem rázzák. Fakoronákkal biró haran­gok ezen szerkezetre olcsó árért átalakíttatnak. Kovácsolt vasból készült tűzmentes harangállvanyokat, célszerű szerkezetben s olcsó árak mellett a legjobban ajánlunk. Költségvetésekkel és képes árjegyzékkel kívánatra -----------------postafordultával szolgálunk.-----------------­N yomatott Wellisch Béla villamüzemü könyvnyomdájában Szentgotthárdon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom