Harangszó, 1911-1912

1912-01-21 / 13. szám

tt. évfolyam

19l9. január 91

13-ik szám.

Szerkeszti K A P i BÉLA ev. lelkész.

Elóflzetéal ára egész érre közvetlen küldéssel 2 korona 50 fillér, csoportos küldéssel 2 korona. — Az előfizetési díjak, kéziratok és mindennemű megkeresések a szerkesztőség címére Körmendre (Vasvármegye) küldendők. Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító is.

Viszontlátás.

Irta: POHÁNKA MARGIT.

Dübörög a vonat végig a mezőkön,

A kikeletváró, lombtalan erdőkön,

Völgyeken keresztül.

Márciusi napfény enyhe melegétől A fűszál megrezdűl.

Márciusi napnak enyhe, meleg fénye Belopóztál az én lelkem közepébe,

S a tavasz, mely ott van,

Tán veled surrant be lopva, észrevétlen, — A ranysugarakban.

Surrantak, surrantak s nyomában utjoknak Szivárványos álmok szövődtek-fonódtak,

Se hossza, se vége:

A viszontlátásnak ezerszinii képét Festék le elémbe :

Mit mondok majd ennek ? Hát öt vajh, meglátom ?

Vájjon megismersz-e én jó, volt tanárom ? Lesz szónk elegendő;

Emlékszünk I.... Szivemből nem törölt ki Az a két esztendő! /semmit

És egy édes, áldott, aranylelkii ember Ölel majd magához meleg szeretettel,

Úgy tekint szemembe.

KVdves igazgatóm, még az érzésem is Jobb, nemesebb lenne!

* . *

Dübörgő, rohanó vonat ablakából Mindegyre azt lesem, mennyi még a távol Addig a vidékig.

Nem is olyan rég volt — boldog gyermek- Ottan éltem végig. [ségem

Látszik-e már vájjon a Naszály-hegy orma? Messze van-e még a szőke Duna partja ? Ott is az a város,

Szelíd, kékbe-játszó hegyek koszorúzzák, Utcája akácos.

Szökevizii Duna, nincsen messze partod, Integet már felém templomunk a tornyod S im észre se vettem,

Már itt nyugszik kezem szorongva, remegve A kapukilincsen.

E kapun belül van az én kis világom, Hova mindenünnen, mindig visszavágyom, Derüsbb itt az ég is,

Tele van jósággal, emberszeretettel

Még a levegő is.

Aztán ...---------------mért hogy minden összeI

foly körültem?

Kinek a kezére hull lepergő könnyem ?

Ki von a szivére ?

Szálljon áldás, szálljon, élte alkonyára, Ezüstös fejére!

Jézus leszállt a hegyről.

Máté 8, 1—13.

Olvasni kezdtem a vasárnapi szent- i leckét és egyszerre az első versnél

elakadtam. Kezemre támasztottam fejemet és hosszan-hosszan elgondolkodtam. Pedig csak ez volt az írásban : „mikor leszállóit volna Jézus a hegyről . . Arra gondoltam, hogy mi lett volna akkor, ha nem száll le a hegyről ? . . .

Ott állt a nagy néptömeg előtt. Elmondta azt a csodálatos gazdagságú prédikációt, mit hegyi beszédnek nevezünk. Csupa józan életbölcsesség, színarany igazság minden egyes szava. Nem álmodozás, nem üres ábrándkép kergetés, hanem az igazi földi élet irányainak megjelölése. A boldogságról beszél, de nem úgy, mint az előtte járt bölcsek. Az ő boldogsága a szív tisztaságával, a lélek emelkedettségével alakul ki. És milyen csodás életkötelességeket állít oda. Só legye i minden ember és a világ világossága. Tudjon szeretni, megbocsátani, haragot temetni, a törvényt lélek szerint is megtartani. Tudjon a földi kincsekkel, az idővel okosan bánni. Tudjon a múlandóságban örökkévalóságot keresni, a földi életben romolhatatlan sziklaépületet építeni.

Mind olyan szép, olyan igaz, olyan fönséges! És mégis, micsoda csalódás volna, ha a Krisztus utána hazatért volna hajlékába. Éreznénk, hogy valami hiányzik az ő megváltói jelle*