Harangszó, 1910-1911
1911-05-28 / 16. szám
2. oldal. HARANGSZÓ. 1911. május 28. kell gazdagítani azt a régi szellemi kapcsolatot, mely az embereket az egyházhoz fűzi. El kell vinni a legtávolabbi vidékre is egy jobb élet tanítását. Meg kell értetni minden emberrel, hogy a vallásra szüksége van minden léleknek, hogy itt kezdődik az önmagának és másoknak használó emberélet. A jövendő megmentését és biztosítását a nép és ifjúság lelkének megmentésénél kell kezdeni. Ezt a nagy munkát csak az a hadsereg végezheti el, mely fekete ólomkatonákból áll, mely életből ered és életet fakaszt mindenfelé. Újsággal, népiratokkal, ifjúsági olvasmányokkal tiszta táplálékot kell adni népünknek. Az elvesztetteket vissza kell hódítani, a közönyöseket buzgókká kell tennünk. Nemcsak egyház mentésről van itt szó, hanem lelkek mentéséről, életek megnemesítéséről. Mert minél inkább terjed a vallásos szellem, a tisztult erkölcsi felfogás, annál boldogabb lesz az egyes ember és az emberek együttélése. Egyházunk jövendő nagysága híveinek tiszta, vallásos életén épül fel. Hogy ezt a nagy célt munkálhassuk, egyesületünk elhatározta, hogy evang. sajtóalapot létesít, vagyis tőkét gyűjt, melynek jövedelmét azután az evangélikus, vallásos nép- és ifjúsági irodalom fellendítésére fordítja. Ezáltal melegágyát akarjuk megvetni annak a mozgalomnak, melytől egyházunk uj erőre pezsdülését, s tettre ébredését várjuk. Méltóságos Qyurátz Ferenc püspök ur, a dunántúli egyházkerület apostoli lelkületű főpásztora pártfogásába vette ügyünket. Lelkes pásztorlevelében felhívta az összes gyülekezeteket, hogy egy ünnepi istentisztelet alkalmával adakozzanak az evangélikus sajtóalap céljaira. A lelkészi és tanítói kar is kipróbált hűséggel mellénk áll, buzdít, lelkesít s a befolyt összeget szerkesztőségünkbe beküldi. Mi azután minden adományt lapunkban nyugtázunk. Pontosan számot adunk minden fillérről. A legalább egy koronás adományokat név- leg is felsoroljuk. Evangélikus véreink, már most titeket kérünk, ne forduljatok el közönyösen, hanem hozza meg mindegyitek a maga áldozatát! Tegyétek lehetővé hogy megerősítsük s fellendítsük az evangélikus sajtót! Ne sajnáljátok fillérteket, ha azt szent célra áldozhatjátok 1 Ne felejtsétek, hogy egyházunkat csak a lelkek megújulása, csak a szivek felbuzdulása teheti erőssé és hatalmassá. Azért ujulion meg először a ti lelketek, s buzduljon áldozatkészségre a ti szivetek! Tegye meg mindenitek a magáét s áldozzon jó szívvel abból, mit a jó Isten reá bízott! És akkor meglátjátok : nemcsak szeretett egyházunk erősödik tagjainak felbuzdulása által, hanem ti magatok is nyertek lelketeknek tiszta, erősítő táplálékot! A jó Isten áldja meg elkezdett munkánkat s áldja meg mindazokat, kik filléreikkel munkatársainkká szegődnek ! Öregapa. Temetés után két hétre a nagypénteki kettős gyász után a feltámadás boldogító szele suhant be a fehér függönyök csipkefátyolán. Az elárvult otthon látatlan hirtelenséggel benépesült. A hallgató csöndben mintha halkan suhanó angyalszárnyakon édes zengésű szent zsolozsma szállna néma zengéssel hirdetve a világboldogító szót: Jézus él! és aki meghal, is él. Az idő is nagyhirtelen ünnepi fényesre fordult. A levegőben a tavasz langyos lelke zsong. Madarak úsznak szép csendesen a kék levegőben s a kitárt ablakon át gyönge virágillat szálldogál. Az ablak mellől feketeruhás fiatal lányka áll fel. Gyors mozdulattal egyenesedik ki s ajkáról hosszú, frissen nyílt reménység leheletével telt I sóhajtás száll el. Megváltó sóhajtás, mitől a megkönnyebbülés remegő melege szökik át ifjú tagjain. Aztán fényesedő szemmel gyorsan körülnéz. Igaz is, sietni kell ám. Hiszen annyi a dolog a háznál. Kivált így, ünnep előtt! Sütés, főzés, takarítás ! Az ember azt sem tudja, hol kezdje. De mégis 1 Halk lépéssel fordul ki hirtelen az ajtón, s aggódó szemmel, loppal pillant az oszlopos tornác végén álló nagy karosszék felé. Miután ilyeténképen meggyőződik, hogy öregapa rendes helyén ül újságjába merülve, sőt végre — jaj hála Istennek 1 — a jó öreg pipa is előkerült szomorú elhagyatottságából: fellélegző ügybuzgalommal lát nehéz feladatához. Fontoskodó szakértelemmel vizsgál át újólag kamrát, konyhát, titokzatos almáriumokat, külsőbelső gazdaságot. Közbe gyöngédeden nézeget a katonásan egymás mellett sorakozó diós-mákos kincsekre, de legkivált arra a furfangosan összefont-szőtt szép piros kulcsosra, mi legsúlyosabb kérdés volt összes háziasszonyi teendői között. S bár e kérdés némi ösz- szefüggésben állt az éjszakai nyugtalan hánykolódásokkal, el nem maradhatott világ minden kincséért sem, hiszen épen ez a körmönfont kulcsos az Öregapa kedvenc kalácsa. Régi időben — jaj bizony nem is olyan régen I — ebből szokott reggeli kávéjához egy kis fonadékot csipegetni. Hátha most is, most is. . . Míg így reménykedve tünődözik a kis Katinka lány, révedezve a fehér szobákon, bizonytalan útja — hogy, hogynem — az öreg dívány nagy fiókjához viszi. S mivel pöttömkora óta úgy látta, hogy a három nagy ünnep előtt nincs a lakásnak rejtett zuga, mi mentve volna a könyörtelen ki- és berakástól, újúlt erővel lát a tele fiók rendezgetéséhez. Közbe leányos gyönyörűséggel sorba vizsgál- gatja a íurcsavirágú, százszinű régi drágaságok nagy gonddal összehajtogatott maradékait. S míg színes képzelete gyors tűzzel nyújtja soha nem létező hosszú uszályú, csipkés, habos ruhává a szerényen ott lapuló foltnak való kis rongyocskát, az egyik sarokból fényesre csiszolódott kötőtűhegye csillan meg. Egy félbemaradt gyermekharisnya: Öreganyika kötése. Ahogy utoljára összehajtogatta: ott a kályhavilágában, pontos rendesen, azokkal a soha nem pihenő törékeny, karcsú újakkal. Azzal a minden virágot, gyermekarcot simogató puha, meleg kézzel. A boldogsághintő vei. Azzal a gyógyító, könnyettörlő áldott kis kézzel, mit csókolni szívmelegítő boldogság volt. Katinka mellére újból jeges hidegség nehezedik, torkát fagyos ujjak szorongatják. Heves, szúró fájdalom cikázik át szivén. S gyermeklelke előtt e pillanatban a halálon át jelenik meg először a nagy, az ismeretlen titok képe : az élet. Az Élet. Hát ilyen ? ez az ? hát az álmok ? Sűrűn folydogáló könnyeitől nem látja, mint áll már ott öregapa is. Mint fogja reszketeg kezében szent félszegen a titokzatos mesterséget, az igénytelen fél harisnyaszárat.
