Harangszó, 1959 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1959-01-01 / 1-5. szám
hegyekben, hallgatta a pesti tanítóképző növendékeinek vidám énekét és nagyon elszomorodott, mert műsoruk koronája a „Schneider Fáni” volt. „Hirtelen megláttam, — írja, hogy a jövő nemzedék nevelői és anyái az analfabétaságnál is rosszabb teljes zenei züllöttségben nőnek fel. Ma hálásan gondolok Schneider Fánira, mert az kényszerített, hogy gondolkodjam, mit kellene itt tenni.” A húszas évek második felében írta meg első gyermekkórusait s azóta a zenei nevelés fáradhatatlan harcosa mind alkotásaival, mind cikkeivel. Kezdeményezésével azért ért el gyors sikert, mert megtalálta a gyermekekhez a megfelelő hangot, hiszen műveiben a legfőbb inspirációs forrás maga a gyermek. Első kórusait a gyermekdalokból, játékdalocskákból meríti. Munkánkban megtanulhatjuk tőle: „A gyermek ösztönszerű természetes nyelve a dal, s minél fiatalabb, annál inkább kívánja mellé a mozgást.” Tanítsunk először gyermekeknek énekes gyermekjátékokat, nem is elérhetetlen feladat, mert forrásmunka bőségesen áll rendelkezésünkre. Kodály maga gyűjtötte össze a „Gyermekjátékok”-at. (Akadémiai Kiadó, Bpest, 1957, Brazíliában is láttam már nem egy példányt.) Kezdhetjük a legkönnyebbekkel s fokozatosan térjünk át a nehezebbekre. Ha sikerül elegendő számban összehozni gyermekeket, következik a kórus megszervezése. Bizonyára találunk a felnőttek között valakit, aki szívesen vállalná a gyermekkórus tanítását, vezetését. Kodály kórusait ösztönös belülről fakadó játékos szellem hatja át, egyedül hívatott hangszerük a gyermekhang. Mindenkihez szólnak, ezért nyelvük mindenki számára érthető. A szerző mind a szöveget, mind a dallamot a népdalokból meríti. Kisebb müvek középpontjában egy dal áll, a nagyobbak több dalt fognak össze. Tematikájuk minden ízében magyar, változatokban, díszítésekben gazdag. A szólamok könynyen énekelhetők, tehát nem kívánnak nagy zenei előképzettséget. S ami a mi szempontunkból nagyon fontos, Kodály gondosan ügyel a magyar beszéd és kiejtés épségére, megőrzésére. Megtanítja az énekeseket, hogyan beszéljenek szebben anyanyelvükön. A kórusokban tiszta csengésű, leszűrt harmóniák szólalnak meg, nemcsak aláfestik, hanem ki is emelik a dallam magvát, az egyszólamú népdalt. így segítik és fejlesztik gyermekeink zenei tudását is. E cikk keretében nem szóltam a nemzetközi szakirodalomban is elismert Bartók gyermek-zenéről. Kodály iskoláján át eljuttathatjuk gyermekeinket a „felsőbb osztályba”, Bartók Béla kórusaihoz, zenéjéhez. Örömmel láttam, milyen nagy eredményeket értek el eddig is brazíliai ifjúságunk vezetői a zenei neveléssel. Ez a pár szó inkább azokhoz a szülőkhöz szól, akik napi munkájuk mellett nem jutnak hozzá gyermekük anyanyelvének megőrzéséhez. Még nem késő, kezdjük meg a tanítást! Elevenítsék fel a szülők gyermekkoruk játékdalocskáit — gondos utánnézéssel kirostálva a nem eredeti magyar dallamúakat — tanítsák meg rá gyermekeiket és keressék meg azt a közösséget, ahol a gyermektársak hatása folytatja a megkezdett munkát. Mindezek után nem kell tovább aggódniok: eleget tettek kötelességüknek, megnyitották gyermekeik előtt a magyar kultúra kifogyhatatlan bőségü tárházának kapuját. A zenei műveltség fejlesztéséről beszélve, meg kell emlékeznünk még egyházi éneklésünkről is, hiszen Egyházunkban a zsoltárok s énekek dallamát alapos revízió alá vették. Mind az Óhazában, mind az emigrációban egyházi éneklésünk felújulás előtt vagy (egyes helyeken) alatt áll. A jugoszláviai magyar reformátusok kezdeményezésére éveken át 18 Harangszó
