Harangszó, 1959 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1959-01-01 / 1-5. szám
Erdélyt bámulatos gyorsan végig hengerelte, Puchner hadosztályát és a segítségül hívott oroszokat az oláh lázadók tömegével együtt Oláh földre űzte. Az osztrákokat meg Görgey, Damjanics, Klapka és Kis Ernő, Pozsonyig üldözték. Ferenc József akkor, mikor belátta, hogy ez az együttes nem tud megbirkózni a magyar fölkelés harci vágytól izzó elszánt seregével és, még hírül vette, hogy az országgyűlés trónfoszttottá tette nemcsak személyében, hanem a Habsburgház mindenik tagjára kiható érvénynyel, nagyobb hadseregek segítségét kérte az orosz kormánytól. Ennek eredménye háromszázezemyi orosz hadsereg lett, mely a Kárpá tokon és Erdély felől is Puskievics, Lüders, valamint Panjutin orosz tábornokok vezetése alatt rátört hazánkra. A nyomasztó túlsúly roppant erejével tomboló háborút Világos zárta le, 1849 augusztus 13-án, Görgey tábornok adta fel elsőként a kudarcba fulladt dicsőséges harcot. Seregének romja, huszonkétezemyi megtépázott harcos Rüdiger tábornok orosz hada előtt tette le a fegyvert, mert ezzel a ténynyel jelezni akarta, hogy az osztrákoknak nem adja meg magát. A fegyver letétel szomorú hírére a többi egység is követte a példát, A bekövetkezett fájdalmas esemény szabad útat nyitott az új Habsburg császár bosszúvágya előtt. Hadi törvényszékek egész sorozata kezdett ítélkezni a szájaíze szerint. A legjobb honfiak és legnemesebbek bitófán végezték, vagy katonagolyók által hullottak el. Vértanú halált halt a miniszterelnök, Gróf Batthyányi Lajos, Perényi Zsigmond és utána Csányi. Aradon pedig a tábornoki kar 13 tagja. Ezeken kívül még az alsóbb tisztikar hosszú sorozata esett áldozatul. Mind a hős fiai annak a nemzetnek, amely a Habsburgok elomló trónszékét szilárdabb alapon újból öszszerótta a „varázslatosan bűvös királynő”-nek, hogy az utódai még két évszázadig dőszöljenek benne. Azok a honfiak, akiket a halál valahogy megkímélt, hosszú szigorított várfogságba estek, vagy mint közkatonák lettek besorozva idegen eívzigok hadseregeibe. Az írtó hadjárat esze-veszett dühvei folytatódott tovább és ha véletlenül az olaszországi dicstelen hadjárat (1859- ben) és a königraetzi abszolút vereség (1866-ban) be nem következik, talán véget sem ér, míg egy intellektus él a magyar földön. 1867-ben volt a kiegyezés. Ez Deák Ferenc nevéhez fűződik. És abban az évben Feren^ Józsefet meg к koronázták hitvesével együtt, de magyar király ő sohasem lehetett. Magyar gyűlölő volt. Viselt háborúi mind rosszul végződtek. Utolsó ilynemű vállalkozásával az egész világot lángra lobbantotta és tág kapút nyitott annak a szellemnek, amelyik a népek „világszabadság”-a hangzatos jelszóval hamar felborított egy csomó trónszéket és a félvilágot rabigába gyűrte. Ez a hadjárata Szerbia ellen egy büntető eljárás akart volna lenni, mert Ferenc Ferdinánd trónörökösének az életét vették. De rosszul sikerült ez a fennhéjázó és egyszerűnek vélt hadi vállalkozás, mert még el sem kezdte, mikor már elveszett. Mégis négy esztendő rengeteg küzdelme, mintegy tízmillió ember pusztulása, árvák és özvegyek jajveszékelése, tengernyi könnyontás és királyi trónok romokba hullása volt annak a díja, hogy valamiképpen fel tudják számolni. Ö elköltözött, (1916 decemberében) s a földi számadás eligazítását IV. Károlyra hagyta örökségül, aki ugyancsak az „Isten kegyelméből’ lett császár-királya a Monarchiának. Közép-Európa rég elbukott ügye már tótágast állott abban az időben, mikor Habsburg Károly a fejére tet14 Harangszó
