Harangszó, 1958 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1958-01-01 / 1-5. szám
szanak és nem a görög filozófusok fel* tevésein. Isten kijelentését az Ótestamentumban és Jézus Krisztus életében találjuk meg. Könyveket írtak már és lehetne még írni erről a tárgyról, az én célom azonban mosv nem ez. Ki szeretném még egyszerűen emelni egy másik okát annak, hogy sokan félre akarják tenni az Ótestamentumot. Ez az ok az Ótestamentumnak helytelen értelmezése. Valóban sokan az ótestamentumban csak a zsidó nép életét, történetét és Istennel való kapcsolatait látják. Ha egyszer elfogadjuk, hogy Isten ezt a népet választotta ki arra, hogy az emberiséggel szövetséget kössön, elvárjuk, hogy fiai feltétlenül tökéletes és hiba nélküli életet matassanak fel. Mivel azonban az Ótestamentumban nem bűnnélküli néppel találkozunk. megbotránkozunk. A lényeges az Ótestamentumban az, hogy Isten nevét megismerjük: “Vagyok, aki vagyok”, mondja Isten Mózesnek (II. Móz. 3:14), — és, hogy Isten munkáit meglássuk, melyeket a választott nép életében cselekedett. Választott népét szereti Isten, és ennek gyarlósága ellenére is betartja a vele kötött szövetséget. Kit választ ki Isten? — azt csak Ö maga határozza meg. Gyarlóságunknak és emberi erényeinknek nincs döntő befolyása Isten atyai szeretetében. — Emlékezzünk Jákob esetére. Ahányszor elolvassuk Ézsau és Jákob történetét, megdöbbenünk és úgy tűnik, hogy Isten igazságtalanul járt el. — Meg kell közben jegyeznem, hogy sokszor találjuk igazságtalannak és bosszúá^ónak Isten eljárását az Ótestamentumban. mikor például népeket pusztított ki. Nem azért cselekszik Isten valamit, mert igazságos, hanem azért igazságos valami, mert Isten cselekedte. — Jákob volt a ravaszabb, gyarlóbb; Ézsau a szelídebb, a jóravalóbb, — legalább is a m: megítélésünk szerint. Isten mégis Jákobot választotta. Miért. Megérdemelte? — Miért választott minket ki Isten, hogy velünk közölje Evangéliuma örömét? Megérdemeljük? Isten és az ember közötti kapcsolat nem a mi érdemeinken alapszik, hanem Isten irántunk való szeretetén. Az Ö kegyelmének csodája az( hogy miután az első emberpár megtagadta a Neki való engedelmességet és bűnbe esett, mi mégis élünk. Annek ellenére, hogy Izrael megtagadja Istent, Ö hűen kitart az Ábráivá mmal kötött szövetség mellett. A zsidó nép története olyan, mint egy elénk tartott tükör: meglátjuk benne az emberiség gyarlóságát, a mi gyarlóságunkat; és főleg azt, hogy mennyire szükségünk van Jézus Krisztusra. Ha Izrael nagyon istenfélő nép lett volna és az Ótestamentum csak arról írna, hogy hogyan szolgálták a zsidók Istent, és hogy mindig csak a jót cselekedték, betartván a Törvényt, akkor azt mondanám, hogy nincs semmi köze az Ótestamentumnak az Űjtestamentumhoz és a keresztyén valláshoz. Miért jött volna Krisztus, ha az emberek mind jók és Isten akarata szerint élők lettek volna? Az Ótestamentum akkor a következő szavakkal végződne: — Dicsőség az embernek — és nem volna szükség sem Jézus Krisztusra, sem az: Űjszövetsgre. Az Ótestamentum azonban a valóságot mutatja meg nekünk, azt, hogy az; emberiség bűnös, gyarló és messze jár Istentől. Isten keresi az embert, szól hozzá az ótestamentumi próféták által, és végül, mikor eljön az idő, elküldi egyszülött Fiát, hogy megmentse az emberiséget. Ha elvetjük az Ótestamentumot, érthetetlenné válik Jézus Krisztus jövetele és munkája a földön. Csupán egy csodálatos véletlennek tűnnék, melvnek nincsenek előzményei. Az Ótestamentum azonban épp azt mutatja meg vi!ágosan( hogy miképpen valósítja meg Isten az Ö megváltó tervét és ez hogyan éri el Jézus Krisztusban tetőpontját. — Ezért alapja az Ótestamentum az Ojtestamentumnak. — Ezért énekelték Jézus születésekor a menynyei seregek: ’’Dicsőség a magasságos mennyekben Istennek!”