Harangszó, 1958 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1958-01-01 / 1-5. szám

A keresztyénség üzenete öt költőnk

verseiben- GÉMES ISTV \N ELŐADÁSA -Előre bevallom, hogy túlsókat akartam egyszerre markolni, s félek, hogy a közmondás értelmében csak keveset tudok fogni ebben az előadásban. Az említett költők sokszáz verse bőséges alkalmat kínál arra, hogy egyenként is foglalkozzunk velük. Ezt a mostani csokrot tekintsük olyan első próbálko" zásnak, amelynél ilyen fogyatékossá" gok talán megbocsáthatok.

A költőktől is elnézést kell kérnem. Ha életükben tisztelték is egymást, nem hiszem, hogy ilyen beállításban való egymásmellé állításukért nagyon hálásak lettek volna. Mert a keresztyénség mondanivalója szempontjából aka* rom együtt vizsgálni József Attilát, akinél “hivatásosabban” az ateizmus" lói talán csak valamikor régen Janus Pannonius tudott verselni, — Rernénvikkel, aki sajátmaga mondja, hogy bárhogy erőlködik, hogy kihagyja Istent egyegy verséből, nem sikerül; — Babitssal. aki tudatosan volt katolikus a szó római értelmében; — Tóth Árpáddal. aki halkszavúságából kitörve olyan verset tudott írni, mint az “Oj Isten”, dicsőítve benne a Moszkva felől jövő új megváltót; — és Adyval, azzal az Advval, akinek kisiklott élete eleven cáfolat volt mindarra, amit mi költészetében komolynak vélünk. — Nem szólhatnak bele, s ez talán jó is, mert ígv összekötve őket, színesebb lesz a csokor. — Hogy még egy félreértést előre tisztázzak, meg kell mondanom, hogy nem szeretem az úgynevezett ’va'lásos” verseket. Mert egy vers "keresztyén” voltához nem sok köze van annak, hogy hányszor fordul elő benne az Isten neve. Az sem tesz egy verset keresztyénné, hogyha biblikus kifejezéseket használ. Hiszen épen Ady költészete tipikus példája annak, hogy a költő szótárában más csengése és

jelentése van a szavaknak. Lehet, hogy a Krisztus-kereszt látására való sóvárgás puszta nosztalgikus ábrándozás elrontott férfikorban a gyermekkori boldogság után, s ki tudja mi mást jelenthet még a mi érzésünk szerint valami egészen idegent.

Volt egy korszak a keresztyénség történetében, amikor képzett, pogány iskolákban nevelkedett emberek lettek keresztyénekké. Megzavarta őket az, hogy ha a keresztyénség az igazi hit akkor hogyan írhattak a pogány bölcsek is igazságot? Hogy ezt a zavart leküzdjék, megalkották híres tanításukat, amely szerint a Szentírásban Isten bölcsessége maradéktalanul jelentetett ki, a pogány bölcseknél pedig csak “szétszórt igéi” (logoi spermatikoi) vannak az Istennek. Ilyen “szétszórt igék” gyűjtéséből akarok most egy párat bemutatni. Nem lesznek ezek többségükben közismert versek, inkább csak olyanokat válogattam össze, amelyekben “elszólta” magát a költő. Hiszen a költő akkor igazán az, ha saját bölcsességén kívülálló igazat mond. Amikor táj valami, amikor szeret, gyűlöl, vagy éppen simogat. Mi nagyszerűen tudjuk magunkat adminisztrálni: amit mi, hamis szeméremérzettől indíttatva elhallgatunk — azt ő kikiabálja; — amire mi, a fájdalom miatt szavakat sem találunk, azt ő ”új szépséget teremni sebez engem” — jelszóval elmondja; ami a mi erkölcsi érzékünk, etikettünk szerint szégyenszámba megy, azt ő kínjában kifecsegi. És az ilyen elszólásokban igazán költő. Tovább mehetek: ember, amilyennek az Isten teremtette, illetve, amilyen a bűneset miatt lett.

így lesznek verseik prédikációkká a legjobb, legigazabb értelemben. így hallgassuk őket.