Harangszó, 1957 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1957-07-01 / 7-9. szám
Giacomo megrázta a fejét. — Nem teszik meg, ismerem mind a hármat. Crispi jó, öregember, sokszor vittem neki dohányt, Zeno tréfálkozó, ő tud a legmesszebb köpni, és Tonio? — Ö talán először egy kicsit meg fog szidni. — Hány éves vagy? — Tizenkettő múltam. — Akkor még iskolába kell járnod. — Látja, uram, éppen ezért nem fognak azok hárman szidalmazni. Mikor az iskola után a bódémat felállítom, akkor az emberek már megvásárolták az ő gyümölcsüket. Én csak alkalmilag kötök üzletet. Az írnok megilletődve adott a fiúnak igazat. — Felállíthatod a bódédat, Giacomo Tenelli. Toniotól jobbra. Jelenteni fogom a polgármesternek. Amikor a fiú az ablakok alatt elhaladt, az írnok még visszahívta. — Ötven centissimit felejtettél itt az asztalon. De Giacomo nem fordult meg, úgy tett, mintha a hívás nem neki szólna. Egész estig bolyongott a község kidobott holmiai között és hol itt, hol ott ta’ált egy-egy bádogdobozt, vagy egy darab deszkát, Rossi asztalosnál két póznát vásárolt 50 centimoért. Azt a lírát, amit egy idegen adott neki, amiért egy szakadékon át Maklinóba vezette — teljesén elköltötte, de szerinte helyesen és jól fektette be. Fél éjjel ka'apált a szobájában. Aztán már nem hallottak a szomszédok a fiúról, mert tintával, sárga keménypapirosra, egyenlőtlen ferde betűkkel odamázolta: Giacomo Tonelli fruttivendo'o. Gyümölcskereskedő! Mily szép és önálló hangzása van ennek! Másnap az iskolatársai elkerülték Giacomot valahogy különösen idegennek tűnt fel előttük. Giacomonak, más jár az eszében, mint a velük való. ostoba kártyajáték; az t. i., hogy bódéjának a négy lába rendesen áll-e, és hogy nem dönti-e fel a szél a bódáját. De még az erős Óra sem ingatja azt meg, pedig ez olyan szél, amely erőteljesen ráfekszik a sárga és vörös halászvitorlákra is. Crispi Zeno és Tonio el sem csodálkoznak, hogy egy negyedik testvér került közéjük, az írnok délelőtt elég sokáig beszélt a lelkűkre. Csak Tonio mormol valamit érthetetlenül, valószínűleg valami gúny lehet, a parányi tarkán összefoltozott bódén. Vászonfedele nincs és ez aztán kibékíti Toniót, mert sem a napon, sem pedig esőben nem sokáig állhat ott Giacomo. De minden idegen elhalad a három régi bódé mellett és Giacomonál vásárolnak, és jönnek olyan emberek is, akik azelőtt még egy narancsot sem vásároltak, vagy olyanok, akik mindeddig biztos, hogy nem tudták milyen íze van a banánnak. A dohányzó Crispi persze, hogy nem mondja meg, hogy a kicsinek ő adta kölcsön estéiig a narancsot, és a hunyorgó Zeno nem árulta el, hogy az ő banánjai vándoroltak át az alacsony törpebódéba. Csak Tonionak van még egy kis epe a nyelve alatt. Hogy jutott a kicsi, kérdi önmagától, a második és harmadik napon a szép citromgalyhoz? Az idegenek a szó szoros értelmében kitépik a kezéből. Ki lehet a szállítója? Az öreg gyümölcsárúsok hiába koldulnak Madernő citromfatulajdonosától meg a környékbeliektől gyümölcsért 25 —
