Harangszó, 1957 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1957-07-01 / 7-9. szám

és citromlombokért. Még nagy összegért sem jutnak hozzá és ez a fiú mindjárt másnap több citromot ad el és leveleket a friss ágon.

Már a második éjjel megismerkedik Tonio Giacomo titkos szállítójával és nem késlekedik, mindjárt aznap délelőtt bebocsátást kér Senador Concihoz. Fontos dolgokat akar jelenteni. Ennek az lett a következménye, hogy Conci úr még aznap este Madernó felé, cit- Tomkertébe vette útját.

Vár egy fa mögé rejtőzve, két óra hosszat, mikor aztán észrevesz a falon egy halk kaparást, aztán tompa ugrást hall Conci úr. Egy kicsinyke alak oson mezítláb, a közeibe. Hirtelen nem állhatja meg a senador, a

fa árnyékából kilép a világosságra, amely a csillagos égtől ered. Egy öreg és egy fiatalember mered egymásra, nagy csodálkozással.

— Hogy képes egy ilyen öreg ember lopni? — Kérdezi Giacomo becsületes ámulattal.

— Te is egyszer majd öreg tolvaj leszel — mondta a senador.

— Én soha, soha, kedvesem. A citromra csak most van szükségem a bódémban, míg a veronai nagybácsim

pénzt ad kölcsön. írtam neki, nemsokára itt a válasza, ebben 20 hra lesz. Akkor aztán Concí senadomak 10 lírát küldök, névtelenül.

— Miért nem mégy hozzá Fasanoba, és miért nem kérsz tőle citromot? Talán adna neked?

— Én nem kérek ajándékot. És valószínűleg ki is dobna engem.

— Ismered a senátort?

— Nem ismerem... de biztos, hogy nem szenvedheti a szegény embereket.

— Töltsd meg a zsákodat — mondta egy idő múlva a férfi — az ajtón keresztül mehetsz. Nyítvahagyom, hogy ho'nap könnyebben bejöhess.

Néhány lépéssel tovább ment, amikor a fiú kabátjánál fogva visszatartotta.

— Végy magadhoz néhányat, a senátornak marad még elég.

Aztán halkan sóhajtott.

Ismét helyre igazította a zsákját. A senátor úrnak még lett volna mondanivalója, de mégis lenyelte a szavakat. Mit is mondhatna most éjjel? Holnap a Madernóbeli polgármesterrel beszélgetnek majd.

Fordította: MARGIT TESTVÉR.

A “Die Lesestunde”-ból —

'Ticm változol

Folytonos változás...

Derülnek, sötétülnek az arcok.

Van, aki jön, van. aki megy;

Csak Te. a végtelen ködfátylába takarózva, csak Te nem változol!

Két szemed erős akarattal becsuktad, hogy semmit se láss.

Füledet odaszorítottad az örökkévalóság vizéhez s más nincs Neked, csak e zúgás.

A Te szemedből nem hull könnyű,

Neked nincs nehéz és nincs könnyű —

Te már nem változol!

VAJAS KLÁRA.

— 26 —