Harangszó, 1957 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1957-07-01 / 7-9. szám
A Titokzatos Szállító El b e s z é 1 é s : FORKONIG HENRIK Tonelli asszony, a madernói mosonő a ravatalon fekszik. Most már a férjénél: Tonelli Giustonál van, azért szemlélgetik oly részvéttel a kis Giacomot. A tizenkétesztendős, sovány, barnára sült fiú halott anyjának lábánál ül és mindig morgó kutyájának bozontos szőrét simogatja. — Te hozzánk jössz, Giacomo — mondja egy irgalmasszívű asszony. Giacomo, kis, piszkos kezét — ó, hisz reggel nem sürgethette már az anyja a víz és a szappan használatára — a szájára tette és fogai között mormolt valamit; amellett a homloka csupa ránc. A hozzátóduló embereknek, akik magukhoz akarnák venni, nem mondhatja a szemébe, hogy nincs szándékában a mindennapi kenyérért koldulni. És ha valaki megkérdezi, jóllakott-e, bátran bólint. Álásnap néhány könnycseppet ejt, de mindenki azt hiszi, az anyja után búsul. A temetés után a tanító veszi a házába; tejet és fehér kenyeret kínál a fiúnak. — Nem vagyok éhes — köszöni meg Giacomo, és csuklás kíséri szavait. — Igazán kár — sajnálkozik a tanító. — Édesanyád ugyanis nekem adta a temetkezési költséget. De néhány lírával több voltamért azt akarta, hogy az első hetekben legalább tejet és kenyeret kaphass érte. — Tejet és kenyeret ehet az ember akkor is, ha nem éhes — felelte Giacomo zavartan és mohón issza ki a tejét. A kenyeret a zsebébe dugja. A tanító a jövőjéről is szeretne vele beszélni. — Ne küldjön el innen — könyörög Giacomo. A tanító tudja, hét hegyen át rohanna vissza a fiú és meg nem pihen sem éjjel sem nappal, amíg a maklinói harangjátékot újra meg nem hallja. — A község egy családhoz ad téged, hogy gondozzon. Biztosan nem Conci szenátorhoz. — Talán magam is megélek. Maradhatok a lakásunkban? — Gondold meg csak Giacomo. Édesanyád is már mindig ki akart hurcolkodni abból a sötét lyukból. Ábban betegedett meg, ott halt meg. Te bizonyosan jobb szobát kapsz. — Nekem egész jó a mienk. A tanító nem ellenkezett többé. Másnap délelőtt Giacomo hiányzott az iskolából. Ezalatt türelmesen várt az elöljáróság előtt mindaddig, amíg sor került rá, hogy az írnokhoz bejusson. Ismerte a fiú őt, de mivel néha ittas állapotban látta, kérését szorongva és halkan terjesztette elébe. — Mit akarsz? A piacon egy gyümölcsös bódét? — Csodálkozott el az írnok. Giacomo félénken bólintott. — Hisz már három van ott. — Nem fogom az üzletüket elrontani. Egészen kicsiny bódét építek. Két kis deszkára ugyan mennyi gyümölcsöt tehetek? Egy pár narancsot, egy pár banánt, ez az egész. — A három gyümölcsárús a polgármesternél panaszt emel. — 24 —
