Harangszó, 1957 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1957-04-01 / 4-6. szám

II.

Bolygó lelkem útján Sepsiszentgyörgy felett megállók egy percre, mert sok régi emlék rohan meg hirtelen. A várfal tövében látom a templomot, a sétány mögött a zömök megyeházat, valamivel erébb a Veresfogadót, amelynek helyén már Kollégium áll. Székely Mikó Imre szép Kollégiuma. Látom Zsigmond királyt, amint végig tekint a Szépmező fölött Ojtoz irányába és a látottaktól mélyen elbűvölve boldogan mosolyog.

Kétszáz évvel később Bethlen Gábort látom a piactér sarkán, ott, hol az utódok újabb 200 évre lerakták alapját a Kollégiumnak. És egyszerre látom egész Háromszéket. A múltját, jelenét s tán a jövőjét is Látom Háromszéknek vitézi seregét, melyet Basa Mihály királybíró lustrál Szépmező terében. S látom a sereget innen elvonulni Rákóczi György után

Lengyelország felé. De azt is jól látom, hogy a szép seregnek visszatérő útja a Lengyelországi feneketlen sárban a Tejútba tévedt és, hogy a vitézek Csaba seregével egyesülve várjak biztatóbb jövőben a székely riadót.

Az idő terében újabb 200 évvel jövök most közelebb. A székház előtt nagy sürgés-forgás látszik. Éppen most mondták ki az egész székelység önvédelmi harcát. És a 48-as szabadságharcosok székely hadserege alig két hét múlva már gyülekezik is a maga öntötte öblös ágyúival. Lőporát, fegyverét mind maga csinálja. Azzal kergeti az osztrákot, muszkát és mindent elsöpör ami útját állná.

Mielőtt elszállok a hegyeim közé, egy pár kegyeletes, forró könnyet ejtek a honvéd emlékmű megszentelt helyére. Igen, a helyére. Mert a kőoszlopot oroszlánjaival együtt söpörte el a balkáni szellem.

A kőoszlop eltűnt, de az emlékének k.s atomszemcséi titkon ott csíráznak a székely fiúcskák és lányok lelkében.

Már magasan szállók, mikor megpillantom a Bartalis István és Váradi sírját. Bem huszárok voltak s az önkényuralom bitófáján haltak dicsőséges halált. Mindenki tudja, hogy bitófájuk megvan, befalazva várja az új feltámadást. A lélekszabadság új feltámadását.

Korán beállt a tél. A kőcsipkés bércek égbenyuló ormán fergeteges, dühös hózivatar tombol A kőszáli sasok ijedten húznak le a megszokott nyári kóltőhelyeikről s az alantabb fekvő védett barlangokban keresnek oltalmat. Varjú sereg károg, vércsék visonganak, szarvasok és őzek együtt menekülnek a farkas csordákkal. Nem félnek egymástól. Nem is bántják egymást, mert egy nagyhatalmú közös ellenségtől retteg most mindenik.

A Nagypietrosz egyik főldbeásott apró viskójában táplálom a tüzet, né-17 -