Harangszó, 1957 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1957-10-01 / 10-12. szám

AZ IGAZI KARÁCSONY

Minden esztendő végén megkeres bennünket, azután tovatűnik a se' besröptű időnek szárnyán: az ünnepek ünnepe, kedves karácsony. Egy

ünnepre sem várakozunk annyi készülődéssel, annyi titkos és nyilvánvaló, kedves tervezgetéssel, mint erre az egyre. Annyi szeretet, odaadás, amenynyit ekkor tapasztalunk, mekkora csodákat művelhetne, ha állandóan ekkora energiával működnék a hideg világban. Kérdésbe tehetjük, valódre az a sze' retet, mely e szent ünnepen megmutatja magát? Ha valódi, hogyan tud el' fogyni^ hogy tud kihűlni az ünnepek e múltával? A szeretet valódi, csak a szívek nem adnak állandó lakást neki. A szeretet, ha csakugyan szeretet, nem is lehet más, mint valódi. A szeretet egy sugár a mennyből, mert az Isten szeretet. Ilyenkor a szeretet ünnepe táján, utat tör magának ez a mennyei sugár, az eget előlünk elfedő bűnök felhőin keresztül. Azért törhet utat, mert a szivek készek a szeretetre. Lám, a mi készségünket hogyan használja fel azonnal az Isten segíteni akaró kegye’me! Karácsony elmúltával azonban visszazökken az ember a maga zordon énjének sivár hangulatába, a szív kihűl újra s az égi sugár kiröppen belőle. De hát így kell lenni ennek igazán? Hát nem lehetne másképen? Hát a karácsony nem lenne más, mint valami szép görögtűz, mely rövid időre gyönyörködtefcően befesti körülöttünk a világot. Azután, ha e’megy; legfeljebb a pénztárcánkban, éléskamráinkban hagy nyomot — no meg az abroszon?. . . Nem, a karácsony nem görögtűz, nem hangulatot kelteni akarás. A karácsony a tények ünnepe. Kézzelfogható tényeit tárja elénk a Krisztusban hozzánkhajló, nagy Isten szeretetének. Isten önmagát adta nékünk, miden szent Fiában megjelent és minden karácsonyünnep azt kérdi tőlünk: Elfogadtuk-e már Istennek ezt a szeretetét? Elfogadtuk-e Isten ajándékát? Miénk-e már Jézus Krisztus és övéi vagyunk-e mi? VolLe már igazi karácsonyunk? Mert akkor van az embernek igazi karácsonya, mikor Krisztust befogadja, hogy annakutána Ő legyen a kormányzója életének, irányítója akaratának, betöltője vágyai világának, meggazdagítója szívének. Szóval minden — mindenekben!

Ez a karácsony nincsen dátumhoz kötve. Az év bármely napjára esketik^ — de ha elmondhatom, hogy az én életemben meg volt már, akkor ezek a naptári karácsonyok is gazdagabbak, többet mondóbbak lesznek számomra, mint ennek előtte. Hiszen a pásztorok örömében a magam örömére ismerek, a napkeleti bölcsek ajándékozó vágyát ekkor tudom csak megérteni, a tanítványok mindeneket elhagyni kész szeretete, csakhogy egészen Jézusé legyen életük, ekkor lesz az én életem tapasztalata is.

— 3