Harangszó, 1956 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1956-01-01 / 1-2. szám

nak látják, mint ahogy onnan felülről, az erdőszélről. Megösmerkednek a környezettel, nehogy éjjel elvétsék a járást : itt egy vízmosta mély árok

Szélét benőtte a málna; amott kanyarog az országútja Ocskónak. Hát még is ez lesz az igazi! Akad más ösvény is, a rossz lelkiismeret pedig nem alszik! Nem marad egy gyalogút, egy csapás se, amit át ne böngésznének.

A friss hó érdekes dolgokat mesél el, különösen annak, aki nem hozott magával egy hétre való elemózsiát. Könyvből se lehetne érdekesebbet kiolvasni — már aki ért hozzá — mint ami a hóba van beleírva : itt őzek jártak, amott pipiskék szaladtak; járt itt nyúl, róka bőven. Beleznay, aki harmadéve megütötte a császár vadaskertjét, a fácáncsirke nyomát is megtalálja: a

lábnyomok ágas-bogas sorát a hosszú farktollak csíkjai sepri be, amit a pipiske nem hagy maga után.

A vízmosás alján, ahol lóról szállnak, eltakatja őket a sok zuzmarás gaz. Elég, ha onnan felülről, egy-két legény figyeli az útat, ahonnan a falu széle is oda látszik. Lenn hevedert eresztenek. Elébb azonban lábbal odébb rugdalják a havat, majd venyigét tördelnek és azzal kotornak maguknak egy jókora tisztást. Cudar hideg van. Topognak. Karjaikat a mellen keresztbe csapkodják, hogy egy kis jó meleg vért hajtsanak az elgémberedett ujjak hegyébe is, majd előkerülnek a kulacsok és húznak egyet-egyet a pokolbeli tűzből — de csak csínján : jusson is, maradjon is. A lovak is szétkapaiják a havat és nyalogatják az aszott füvet: az őzek legelőjét. Van belőle bőven. Nem vágja senki fia. A kantárt nem veszik ki a lovak fejéből, csak a zabolát akasztják a pofaszíj csatlósából, meg a hevederen eresztenek. Lassacskán egész takarósan berendezkednek : a málnás alja száraznak ígérkezik, meg a szél sem fuj b,e olyan irgalmatlanul. Hej, ha tüzet is gyújthatnának! A falu felöl kesernyés füst szagát hozza feléjük a szél : valahol szalmával tüzelnek és egyszerre a füst szaga frissen sütött cipó szagával

keveredik, vagy tán csak a képzelet kavarta fel a kenyérsütés szagát az emlékek aljából? Igen, most csinálják odalenn az estebédet, jut eszükbe és előveszik ők is a tarsolyból a kővé fagyott avas szalonnát, meg egy darab morzsálódó rozskenyeret, és hozzágondolják a többit, ami — nincsen.

Vasárnapra jön a hétfő, a kedd és Jávorka Ádám leshetvén, a csetneki útfélen strázsát álló legény pénteken, ujesztendő hajnalán lódobogásra lesz figyelmes. A hadnagy is hallja, — hiszen megszokta már, hogy nyitott füllel aludjon, de meg a hidegben nem is tanácsos melyen elaludni. Abból nem igen van ébredés. Hát erre a lódobogásra várnak már éppen egy hete. Erre rezdül meg testük minden idegszála. Még az alvók is mind erre ébrednek : és az egész portya feszülten figyel, mint a farkascsorda: vájjon nem követi-e a lódobogást kocsizörgés. Nem siklik e nyomában a szántalp? Na, akkor alhatnak tovább.

Kigyűlnek mind a málnás széléibe, de a hajnali köd tejbe füröszti a mezőt : még az orruk hegyit is alig látjuk, — de a strázsa nagy nyargalvást jön ám az útfélről :

— Nyergelni emberek! — mondja izgalomtói lefojtott hangon, — itt gyünnek mind, egyrakáson! — és a legények húzzák is már a hevedert, nyomják a zablákat a lovak fejébe s már is nyeregben a portya. ,

A vízmosás egyenest felvisz az erdőszélen a hegytetőre, amelyet odalenn megkerüli az országútja. A kanyart emígy az erdőszélen most átvágják és leereszkednek mint a fergeteg, hogy eléje kerüljenek az úton haladóknak.

Ilyenkor a száguldás bizony nyaktörő dolog, — különösen hegyről lefelé. Nem látni, mit takar a hó : lyukat e vagy valami kiálló gyökeret, de mit számit most az, ha fel is bukik egyik vagy másik? Az a fontos csupán, hogy a nyakukon legyenek. A köd is csak éppen anynyit tisztul, hogy a lovasok az előttük nyargaló ló farát éppen, hogy látják, de inkább széthúzódnak, mert- 9 -