Harangszó, 1956 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1956-01-01 / 1-2. szám
Jávorka Adám Hadnagy 1710. január 1. Az 1709. esztendő külpolitikai eseményei a magyar ügyet nagyon megviselték. A maplaqueti vereséget, — II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem szövetségese : XIV. Lajos francia király feletti császári győzelmet; nem tudta egyensúlyba hozni a poltavai csata, — ahol a fejedelem másik szövetségese, — Nagy Péter, minden oroszok cárja, — győzte le a császár szövetségesét : XII. Károly svéd királyt. A császáriak győzelme az egész német-római birodalom katonai erejének felszabadulását jelentette, míg a svédek veresége mindössze Potoczky lengyel palatinus 4.000 főnyi segélyhadával szaporította a fejedelem seregét. A császáriak a győztes hadsereg fokozott önbizalmával és a győzelembe vetett hittel erősedtek, míg a lengyelek a vert hadak alsóbbrendüségi tudatával és öszszetört küzdőképességükkel még számbeli túlsúly esetén sem jelentettek volna a kurucok javára erőtöbbletet. így a kuruc ellentállás egyre szűkebb területre szorult, egyre távolabb, kelet felé kellett a harcállásaikat visszavenni. A Vág, a Nyitra, a Zsitva, a Garam, az Ipoly völgye, a Szepesség már mind a császáriak birtokában vannak és mint valami elfelejtett sziget, egyedül Érsekújvár vára áll még Csajághy János brigadéros meg Nagyszeghy Gábor tűzérezredes kardja alatt, pedig ezek az újvári kuruc legények ugyancsak rajta vannak ám, hogy észevegyék őket. A várból állandóan ki-kijárnak pusztázni; szerteszéjjel portyáznak egyszer a Csallóközben, másszor a Mátyus-földjén, vagy azon is túl, Morvában, olykor magát Pozsonyt verik fel és a külváros utcáin fogdossák össze a gyanútlanul őgyelgő labanc katonákat. A vár őrsége csupa nyugtalan vérű veterán, akik nem tudnak megférni bőrükben. Olyanok, akin a feketehalál sem tudott eddig kifogni. Verekedő bihariak, kemény koponyájú kunok, nyakas hajdúságiak, akik jobb szeretnek egyedül vagy kevesed magukkal kóborolni, mint a csapatban akkor menni, amikor az indulót verik, akkor szállni le a lóról, amikor parancsolják. Nem is bíznak ezekre még csak egy harmincadot sem. Aki nem tud engedelmeskedni, hogyan parancsolhatna az másoknak? Jávorka Ádám hadnagy ugyan, de még a hét esztendő alatt nem harcolt harmadmagával több pajtásával. Ügy, kimenni az erdőszélbe, figyelni, amíg az ellenség zöme mellette elnalad; vagy kiállani a vártára éjféltől hajnalig; lesbe állani az út hajlásúban, onnan kiugratni az ellen nyakába, hát már csupán ezért kellene kitalálni a kurucságot, ha nem volna! Ugyanilyen fából faragták Rácz Miskát is, akinek a nevét, az igazit, maga Miska ugyan ki tudja mondani, de az igazi kurucnak nem fordul rá a nyelve. Maradt rácnak, mintahogy csakugyan rác is volt : a váradolaszi rácok közül került a nagy Boné András kardja alá. , Bornemisza János kapitány lett ugyan amiért “a Maxot” — Stahremberg Maximilián császári fő-főgenerált — néhányad magával a labanc tábor kellős közepéről elragadta, de ő sem tartott még tiz embernél többet a kardja alatt. Egyedül Beleznay Imre vitte fel a strázs a major — ságig, de hát őkegyelme annakelőtte is iskolázott ember volt, deákul is értett. Azt mondják, hogy nekik, valamennyiöknek ez a Beleznay Imre parancsol. “Parancsol ám a kutyájának! Ezt mond meg neki testvir, én üzentem ezt, Miska!” Hát bizony valljuk be, az ilyen divíziót elkomandérozni nem volt tréfa dolog. De ilyen divízióra volt ám szüksége Újvárnak, mint amilyen a Beleznay-é. Annyit ettek, mint egy másik- 7 -
