Harangszó, 1956 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1956-03-01 / 3-5. szám
СЖЭСЖ)СЖ}ОТЮСЖЗСЖЮСЮС^(УЮСЖ;ОаЮСЖ)СЖХУЖ1С/ЮСУ//ЭО!ЮСЖ)СЛЮ F I A M N A К Hála Isten! este van megin’. Mával is fogyott a földi kín! Benn magános, árva gyertya ég; Kivül leskelödik a sötét. Ily soká fiacskám> mért vagy ébren? Vetve ágyad puha-melegen; Kis kacsóid összetéve szépon Imádkozzál, édes gyermekem! Látod, én szegény költő vagyok, Örökül hát nem sokat hagyok, Legfölebb mocsoktalan nevet, A tömegnél hitvány érdomet. Ártatlan szíved tavasz kertjében A vallást ezért öntözgetem. Kis kacsóid összetéve szépen, Imádkozzál, édes gyermekeim! Mert szegénynek drága kincs a hi.', Tűrni és remélni meg tanú: S neki, míg a sír rá nem lehel, Mindig tűrni és remélni kell! Oh, ha bennem is, mint egykor, épen Élne a hit, vigaszul nékem!. . . Kis kacsóid összetéve szépen Imádkozzál, édes gyermekem! Majd, ha játszótársaid közül Munka hí el — úgy lehet korán — S idegennek szolgálsz eszközül Ki talán szeret... de mostohán! Balzsamul a hi; mulasztja légyen Az elrejtett néma könnyeken, Kis kaejóid összetéve szépen, Imádkozzál, édes gyermekem! Majd, ha látod, érzed a nyomort, Melyet a becsület válla hord; Megtiporva az erényt, az észt, Míg a vétek irigységre készt. .. S a butának sorsa földi éden: Álljon a vallás a mérlegen, Kis kacsóid összetéve szépen, Imádkozzál, édes gyermtkem! És ha felnővén, tapasztalod, Hogy apáid földje nem honod, S a bölcsőd, s koporsód közti űr, Századoknak szolgált mesgyeül: Lelj vigasztalást a szent igében: “Bujdosunk e földi téreken...” Kis kacsóid összetéve szépen, Imádkozzál, édes gyermekem! Óh, remélj, remélj egy jobb hazát! S b^nne az erény diadalát, Mert különben sorsod és e föld Isten ellen zúgolódni költ. Járj örömmel álmaid egében, Ütravalód e csókom legyen! Kis kacsóid összetévd szépen, Imádkozzál, édes gyermekem! сж^сж^с/юаюссюсжэсж^аюсж)0г^эсу/псж^сжус/юсж}аю(уюаю<:жэ
