Harangszó, 1956 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1956-09-01 / 9-12. szám

csak azt kívánta, hogy mindenek előtt a vallásszabadság biztosítassék, a politikai sérelmek orvosoltassanak s a vallási politikai szabadság oltalmául az erdélyi fejedelemség önállósága ösmertessék el s a törökkel pedig olyan béke köttessék, amely az ország érdekeinek megfelel. Ha ezeket a király megteszi, kijelentette, hogy az erdélyi fejedelemséget megtartva, az ország többi részét visszaadja a királynak.

A Mátyás főherceg által vezetett alkudozás igen hosszú ideig tartott, mert ■a pápa és követei, azután az osztrák és magyar római püspökök s általában a király tanácsosai minden követ megmozgattak, csakhogy a protestánsok vallásszabadságát megakadályozzák. Közben Rudolfon annyira kitört az elmebaj, hogy a családi tanács Mátyás főherceget tette a család fejévé s teljeshatalommal vivén tovább az ügyeket, 1606 junius 23-án Bécsben végre létrejött a békesség, amely Magyarországra nézve a vallás és lelkiismereti szabadság első biztosítéka. Eltörli a protestánsok ellen hozott törvényeket, különösen az 1604. évi XXII. törvénycikket. Azután kijelentette, hogy a felség “a karokat és rendeket, akik csak Magyarország határain belül élnek, összesen és egyenként, úgy a mágnásokat és nemeseket, mint közvetlenül a koronához tartozó szabad és kiváltságos városokat; továbbá a magyar véghelyeken lévő magyar katonákat az ő vallásukban és hitökben soha és sehol háborgatni nem fogja, sem mások útján háborgattatni és gátoltatni nem engedi, hanem az előbb említett összes karoknak és rendeknek az ő vallásuk szabad gyakorlata és használata megengedve legyen, de a római katholikus vallás sérelme nélkül és hogy a római katholikusok papsága, templomai és egyházai érintetlenül és szabadon maradjanak, és amelyeket ezekben a zavaros időkben mindkét részről elfoglaltak, azokat kölcsönösen ismét visszaadják”.

A béke többi pontjai a politikai sérelmek orvoslására vonatkoznak. A protestáns magyarok az elért eredményeket keveselték (és pedig joggal), a Habsburg pártiak pedig s különösen a római papság, sokaíták.

Bocskay és hívei a vallásügyi rendelkezéssel sem voltak megelégedve, mert annak záradékát túl gyanúsnak tartották s főkép az bántotta őket, hogy a bajok főokozóinak, a jezsuitáknak az országból való kitiltását nem tudták keresztül vinni. Bocskay ki is jelentette, hogy a vallásügy pont kétes értelmű záradéka miatt a békét nem fogadja el. Erre Mátyás főherceg egy nyilatkozatot állított ki, amiben biztosította Bocskayt és a protestánsokat afelől, hogy a vallásügyi záradéknak se titkos, se rosszhiszemű célzata nincs s különben is a kifogásolt pontot a következő országgyűlésen újabb tárgyalás alá fogja terjeszteni. Bocskay azután, hogy a tizenöt éves török háborút segített — Magyar országra nézve előnyösen — befejezni, 1606 december 13-ra Kassára országgyűlést hívott össze. Az országgyűlés kijelentette, hogy a bécsi békét elfogadja ugyan, de azzal, hogy a protestánsok vallásügyi követeléseiket továbbra is fenntartják és a legközelebbi országgyűlésen érvényesíteni is fogják.

Mikor a kassai országgyűlés véget ért s annak határozatait Bocskay december 22-én szentesítette, a fejedelem már halálos beteg volt s egy hét múlva, negyvenkilenc éves korában el is hunyt. Állítólag kancellárja, Kátay Mihály mérgezte meg, akit erre a Habsburgok béreltek fel.

Bocskay korai halála mélységes gyászba borította a két magyar haza népét, amely a Gyulafehérváron eltemetett fejedelemben atyját, Mózesét siratta. Valóban nagy ember volt, becsületes, jószándéku, református keresztyén magyar. Élete főmüve a bécsi béke volt. Nem tehetett róla, hogy belekerült abba az a záradék, amit kezdettől kifogásolt s ami később annyi további bajnak lett a forrása. A béke alapvető fogyatkozása, de amit akkor nem lehetett megelőzni, az volt, hogy a vallásszabadságot nem biztosította külön, kifejezetten a jobbágyság számára is.