Harangszó, 1955 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1955-07-01 / 7-8. szám
alázatosan meghajló egyház. Amint az úrvacsora szereztetésekor maga Krisztus mondotta: ’’Valamennyien eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, — amig eljövénd” (I. Kor. 11: 26.). összefügg ezzel egy másik következmény is. A római egyház ’’eucharistiája“ szükségképpen kizárólagos jellegű. Hiszen csak ott van szerinte ’’eucharistia”, csak ott van hiteles módon Krisztussal való egyesülés, ahol ezt a római egyház papi rendje biztosítja. Ez által óhatatlanul válaszfalak emelkednek. Aki nem ezzel a papi közvetítéssel keresi a Krisztussal való egyesülést, az kívül marad annak áldásain, kívül marad tehát az azok által megteremtett közösségen az egyház “testén” is. Ez pedig azt jelenti, hogy ez az “eucharistia” nem képes a Krisztus egyetemes (“katolikus”) egyházát kifejezésre juttatni és résztvevőivel a “szentek egyességétoe”, annak korlátlan egészét értve ezalatt, belekapcsolni. A mi “ eucharistiánknak” az úrvacsorának ezzel szemben korlátlan és teljes a ’’katolicitása”. A szent asztalnál mi egynek tudjuk és érezzük magunkat mindenkivel, akit az ő engesztelő áldozata erőivel táplál, — tartozzék bármilyen egyházi vezetőség alá és kövesse külső formájában a szent vacsora bár milyen szertartását- Ha közelebb is állanak hozzánk azok, akik velünk egy felfogást vallanak, és egy külső szertartást gyakorolnak, vagyis református módon élnek a kenyérrel és borral, ez mit sem von le abból a meggyőzződésünkből, hogy “ismeri az úr az övéit (II. Tim. 2:19.), bármilyen ’’akiokra” oszolva is él az ő nyája. Közölheti Ö magát velük bárhol és bármilyen körülmények között, nincs ez az ajándék hozzákötve semmilyen szertartáshoz, de kizárva sincs sem milyen szertartásból sem, még az olyanból sem, amelyet sok tévedés borít el a mi meggyőződésünk szerint. Mindazokkal, akiket Krisztus, az Ő halála árán szerzett élettel éltet és táplál, — mi egyek vagyunk, amikor az Ő asztalához lépünk. Ami kifogásunk van közülük sokaknak a vélekedése vagy szokásai ellen, és éppen az úrvacsora tekintetében is, az ilyenkor nem választ el bennünket tőlük. Mert ilyenkor nem érünk rá másokat lúrálgatni. Magunkkal vagyunk elfoglalva, kiki magával, Éppen elég bírálgatni valót találunk magunkban. Mint bűnösök nyújtjuk ki kezünket a vendégség ajándékai felé. S miközben azokat a kegyelem gazdagságából elnyerjük, jól tudjuk, hogy ugyanaz a kegyelem mások fogyatkozását és tévelygéseit is el tudja fedezni. Ugyanoda jutunk vissza, ahonnan elindultunk: az úrvacsorában mi nem az Isten színe előtt felmutatandó cselekményt látunk, amellyel Ötőle valamit ki akarnánk eszközölni. Ha az volna, akkor helye lenne az osztályozásnak: az egyik fajta szertartás megüti a mértéket, a másik fajta nem. De mivel alapjában véve ’’eucharistiáról” vagyis ’’hálaadásról” van szó (és minden egyéb az úrvacsorában ezen épül fel) mi háladatos koldusokként járulunk Isten elé, aki Krisztus halála által megtérítette az áldások bőséges asztalát, és ezért nem is juthat eszünkbe a vendégség Urának dolgaiba beleszólni: kit tartson még jól rajtunk kívül és kit ne? Egyetlen Krisztus által élteti Ö azt, akit akar és Őbenne ”egy test” vagyunk mind az Övéivel-П)aóárnap reggel Vasárnap reggel ébredő világ: Ágak, virágok, lepkék, angyalok, Harangok, hangok, hála-himnuszok Daloljatok! Vasárnap reggel ébredő világ: Gyíkok, madárkák, rózsák, gyermekek, Ti fák, füvek, ti fecskék, fellegek Nevessetek! Vasárnap reggel ébredő világ: Fénycsíkok, szellők, illaténekek, S ti fáradt, fázós, földi emberek Szeressetek! viiéz Berde Bolond — 13 —