Harangszó, 1955 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1955-07-01 / 7-8. szám
EGYIPTOM ÉS A VÍZ... “Egy első vasárnapi ko'óniális ünnepünkön elhangzott előadás. Erről a pódiumról szép zenei számok, énekek, szavalatok, színdarabok szoktak elhangzani, amelyek művészeti élvezetet nyújtanak. Ezért én most bizonyos aggodalmat érzek arra gondolván, hogy a tárgy, amelyről beszélni fogok nem alkalmas művészeti igény kielégítésére. Ugyanis a vízről fogok beszélni. A programúiban Egyiptom szerepel. Lehet,, hogy egy jó adag szakmai elfogultság befolyásolja az ítéletemet, de azzal úgy van az ember, hogy ha néhány évtizede egy szakmában működik, annak hatása alól nem tud szabadulni; igy én Egyiptomot, amidőn közel 6 éven át benne éltem a vizes ember, a hydraulikus szemüvegén át láttam és ugyanúgy látom ma is a távolból. Ez az ország rendkívül csapadék szegény. Csupán a Földközi tengerhez közel fekvő területein és ott is csak télen van esőzés. Caircban -kb. 200 km-re a tengertől, — az eső már ritkaság számba megy és 1000 km.-re a tengerparttól délre, Keneh, Luxor, Kom-Ombo, Assouan vidékén az esőt nem igen ismerik. Hogy Felső-Egyiptomban az eső mennyire ismeretlen, az egy élményemmel óhajtom megvilágítani. A 30-as évek elején Luxor és Assouan között öntöző szivattyú telepek építésében vettem részt. Amikor a telepek elkészültek és üzembe helyeztük őket, nagy földterületeket árasztottunk el velük. A nagy vízfelszínek párolgása mellett, egyéb légköri viszonyok is, egyszer egy szűk helyre szorítkozó felhőképződést eredményeztek és ritka nagy cseppekben esett egy kis eső. Ennek láttára a lakosság valóságos extázisba jött, a Nilus partjára rohant és ott különös táncokat lejtett. Eső hiányában a mezőgazdasági termeléshez szükséges vizet csaknem teljes egészében a Nilus adja. A Nilus élteti így a lakosságot. Amint az ó görög történész Herodotus feljegyzéseiből ismerjük a történelem előtti egyiptomiak a világ végének az Assouantól délre elterülő kataraktvidéket tartottak, ahonnan — hitük szerint — az alvilágból jövő víztömegek előtörnek. A kataraktot a Nilus medréből kiemelkedő számtalan sziklasziget képezi. Ilyen sziklasziget az Elefánt sziget is, amely az assouani völgyzáró-gát alatt emelkedik ki a vízből. Most a gát zsilipjein szédítő sebességgel kiáramló viz fehéren tajtékozó hullámai mossák körül. A viz sodrától simára és gömbölyűre koptatott sötét sziklatömb egy a vízben pihenő gigantikus elefántra emlékeztet. Ez a sziget volt Kitchner Lord egyik kedvenc tartózkodási helye. A gát fölött levő sziklaszigetek nagy része ma már víz alá került. A gát ugyanis 30 m-el duzzasztja fel a folyam szintjét. így került viz alá Philei sziget is és a rajta levő régi egyiptomi templomnak sajnos csak a teteje látszik ki, amikor a reservoir fel van töltve. A Nilus minden évben, szabályszerűen ugyanabban az időben — júliusban — megárad; maximális árvizhozama eléri a másodpercenkénti 7000 köbmétert. Az áradást felső folyásvidékein bekövetkező bőséges trópusi esőzések okozzák. Az abessiniai vízgyűjtő terület vizét a Fehér Nilus, a Viktoria tó környékiét pedig a kék Nilus hozza. A két folyó Sudanban egyesül. Az áradás időszaka szabályos, azonban kulminációja évről-évre lényeges változást mutat. Az évi legmagasabb vizszint az egyik évben lényegesen magasabb, más években lényegesen mélyebb. Az ősegyiptomiaknak a termelési rendje az volt, hogy megvárták a Nilus áradását, amikor a folyam medréből kilépve, maximalis vízhozamától, tehát max. vízállásától függően kisebb-nagyobb területeket elöntött. Ezeken a területeken lerakta termékenyítő iszaptartalmát, a — 4 —
