Harangszó, 1955 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1955-07-01 / 7-8. szám
talajt mélyen átnedvesítette, a talajban levő, a termelésre káros sókat kioldottamajd az árhullám elvonulásával visszatért a medrébe- A lakosság erre a szent folyo által ilymódon ideálisan előkészített területeket kerék nélküli faekékkel felszántotta és bevetette. A többit az aratásig a napsugár — melyben soha sincs ott hiány — elvégezte. A termelés az áradás legnagyobb vízállásától fügött, mivel ez szabta meg, mekkora területeket készít elő a Nilus a termelésre alkalmassá, így tehát teljesen bizonytalan volt, hogy mennyi kenyér lesz a jövő érben termelhető. Emellett a lakosság szaporodása a termelés fokozását kívánta. Ez a szükség vezette az egyiptomiakat arra, hogy csatornákat ássanak, mélyekben az árhullám vizét a folyamtól távolabb levő, mélyebb fekvésű területekre el tudták vezetni és ezzel, megvetették alapját ma már az egész folyamvölgyet behálózó csatornarendszernek. Hogy az árhullám elvonulása után a mélyebb fekvésű területekre, az u. n. medencékbe elvezetett vizet visszatartsák, azért, hogy a növényzet vízellátását az egész termelési idő alatt biztosítván a terméseredmenyt fokozzák, egy csatornát egy pontján földdel betömték. A torlaszt a következő évi áradás előtt újra kiemelték. Ezzel tulajdonképen megszületett az első víztároló, vagy reservoir, vagy amint itt nevezik ’’represa”. A csatornának földdel való elzárása és a torlasz újból való eltávolítása nem más, mint a zsilipmű ősalakja. A Theba melletti Moeris tavát már Kr.e. 2200 évvel víztárolónak használták. A folyam partjain és a víztárolók közelében kutakat ástak oly mélyre, hogy azokban kis vízállásoknál is elegendő víz legyen. A kutakból a vizet kezdetleges vizemelő berendezésekkel kiemelték öntözés céljából és ezzel megszülettek az első öntöző szivattyútelepek. Ilyen kezdetleges vizemelő berendezésekéit itt-ott még ma is lehet működésben látni. A datolyapálma levelének szívós rostjaiból kötelet.fonnak. A kötélre napon szárított agyagedényeket kötnek egymástól egyenlő távolságokban. A kötelet egy függőleges síkú fából készült nagy kerék kerületére helyezik úgy, hogy a kötél a rajta levő korsókkal a kútba becsüngjön. A kereket ugyancsak fából készült fogaskerékpár közbeiktatásával járgány útján hajtja bekötött szemű körben járó bivaly vagy teve. Víztároló, csatorna, zsilip, szivattyútelep a korszerű vizgazdalkodásnak is fontos elemei, kezdetleges alakjukban már az ó-egyiptomiaknál léteztek. Vízgazdálkodást említve, nem hagyhatom szó nélkül a hajózás terén elért eredményeket sem. Assouan mellett az egyik hegy vörös gránitból van. Ebből a kőzetből faragták ki azokat az impozáns, szép, karcsú obeliszkeket, amelyek a karnaki és luxxori templomok előterét díszíitík. Egyet belőlük Napoleon elvitt magával emlékben és most Párisban a Place de la Concord közepén áll. Ugyancsak vörös gránitból egy darabban faragtak hatalmas méretű farao-szobrokat, különösen nagy II. Ramses szobra. Az assouani vörös gránit bányában ma is látható egy félbenmaradt obeliszk. Vízszintes helyzetben van, két oldala és harmadik oldalának kis része meg van munkálva, a többi felülete még össze van nőve a heggyel. A szikla tömböknek a lehasítására a következő eljárást használták: a sziklába belekapartak, vájtak ékalakú mélyedéseket. Ezekbe faékeket vertek. A nedvesített fa duzzadása szolgáltatta a repesztéshez szükséges hatalmas erőt. Az obeliszkek és farao szobrok súlyos tárgyak. Ezeknek a bányából Karnakba, Luxorba vagy Thébábe való szállítása vízi úton történt. Megvárták a Nilus áradását, amikor is a víz mind a bányát, mind a szállítási célt jó megközelítette. Tutajok sokaságát kötötték össze és ezeken szállították e nehéz tárgyakat. A felrakáshoz és lerakáshoz fából készült csigasort és görgőket használtak. Ezeket az eszközöket egyébként a Cairo közelében levő Gizehi piramisok építésénél is használták már több mint 3000 évvel Kr. e. — 5 —
