Harangszó, 1955 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1955-07-01 / 7-8. szám
К APR AZ AT... A susogó csendbe beleszól egy madárka, Különös idegen hangon, előbb bizonytalanul, majd egyre élénkebben. A természet kis órája jelzi a közeli ébredést.... Kilépek a szürkületbe és lassan, mint valami mágikus vonzásnak engedelmeskedve, elindulok a tengerpart felé. Az alig derengő égbolt halvány szürkeségére élesen feketédnek a pálmafák és parti szilklák szilhuettjei s a víz tükrén finom halvány fények villának. Mintha egy óriásra nagyított fénykép felé mennék.... Egy sötét sziklán megállók és kutatva nézek a végtelenbe. Olyan egyedül vagyok, mint a hajótörött az óceáni éjszakában, vagy mint egy űrben szálló szellem. Bűvölten hallgatom a tenger nyugodt lélekzését.... Valahol messze, ahol a horizontnak kell lennie, mély vörös folt jelenik meg, majd egyre jobban világosodik, színesedik a kép. Már körülöttem is barnulnak, vörösödnek a sziklák. Ügy állok közöttük, mint magányos indián őrszem Ős-Brazilia partján. Figyelve nézek a távolba és meglepődve látom, hogy vérpiros ár hömpölyög onnan felém, de még mielőtt ideérne, hirtelen és hangtalanul felrobban a nap, mint egy nagyon távoli lőportorony.... Most már nem is vér, hanem hosszú aranycsík úszik felém, amit leszakadt részecskéi úgy kísérnek, mint aranyszőrű musztángokat a csikóik.... Felmérhetetlenül és kifogyhatatlanul ömlik a fény és színkincs egy hatalmas bőségszarúból, a napból. Gyémántok, türkizek, smaragdok és rubintok szikráznak a vízen.... Kristálytükröket, arány és ezüst csattokat, edényeket hömpölyget a tenger. . . . Finom csipkés porcellánok csapódnak a sziklákhoz s ott porrázúzódva ívesen hullanak vissza.... Lomha nyújtózással kékes, zöldes és sárgás selymek úsznak a hullámokon.... Vájjon hová lesz a tengernyi szépség, Estére talán mind leszáll a tenger fenekére, mint óriási üvegkriptába s fölöttük álmodozva, kísérteties kékesfényű lámpásaikat meg-meglóbálva őrködnek a világító halak. De mégsem lehet! Ez a sok szépség nem veszhet el! Talán a tenger mélyén visszaúsznak a napba, hogy holnap újra eljöjjenek.... Igen! így kell lennie! így van megírva! Itt hever előttem a végtelen pergament, a képírásos kinyilatkoztatás, a csodálatos ígéret, hogy örökké él a Szépség!.... Bónis László. — 3 —
