Harangszó, 1955 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1955-03-01 / 3-4. szám
— Ebből lehetne ám csak jó furulyát csinálni! Le is vágott egy ágat róla és csinált is belőle furulyát. Próbálgatja, hogyan szól, hát egyszer csak megszólamlik ám a furulya: Fújjad, fújjad, szegény pásztor. Voltam gazdag ember lánya, De most vágyók jávorfából Furulyácska. Elcsodálkozott a pásztor, micsoda furulya ez! ? Majd gondolt egyet és hazafelé menet megállt vele a gazdag ember ablaka előtt és elkezdett ott is furulyázni. Meghallotta a gazdag ember és felliívta a pásztort: — Hallod—e, te, micsoda furulyád van neked? Hadd lássam. Odaadta a pásztor és a gazdag ember is belefújt. Hát, amint fújta, fújta, csak megszólalt ám a furulya! Fújjad, fújjad, édesapám! Én is voltam a leányod, De most vagyok jávorfából Furulyácska. Ügy fájt az apának a szíve, amikor «zt hallotta. Mintha csak az elveszett édes leánya panaszos szava szólt volna. Még a könnye is kicsordult a szeméből. Odaszólt a középső leányának: — Fújj csak belé te is! Elkezdte fújni a középső leány, miте a furulya ezt mondta: Fújjad, fújjad, édesnéném! Én is voltam apám lánya, De most vagyok jávorfából Furulyácska. — Jaj, — fakadt el sírva középső leány, — mintha csak a testvérkém szavát hallanám! És sírt-rítt keservesen. Eszébe jutott minden. Milyen rossz testvérei voltak szegénykének, hányszor kiálltottak rá amikor kedvesen játszani hívta őket. Hogyan feküdt ott szegény testvérük a szakadékban s hogyan nyomta lelkűket -azóta is a titok, amit nem mertek elmondani még az apjuknak sem. Vele együtt sírt-rítt a legnagyobb leány is. Talán neki is volt rá a nagyobbik oka. Ö volt, aki kis huguk eltűnéséről a hazugságot kitervelte. Vonakodott is a furulyát kezébe venni. Édesapjuk azonban az ő kezébe is odaadta. De alig hogy belefújt s a) furulya panaszos hangja szólni kezdett, a nagyobbik leány remegő kezéből kiesett a furulya és össze is tört a földön. Hát amint összetört, mi ugrott ki belőle? Testestül, lelkestűi a legkisebbik leány. A gazdag ember hinni sem akart a szemének, amikor meglátta legkedvesebbik leányát. Ölelte, csókolta s azt sem tudta örömében, mit csináljon vele. Annál jobban megharagudott a két nagyobbik leányára, amikor megtudta mi történt. El akarta őket kergetni a háztól. A legkisebbik leány azonban kérlelni kezdte: — Ne bántsd őket, édesapám, hiszen ugyancsak megbűnhődtek mindenért- Örüljünk inkább, hogy most már szeretedben, békességben együtt maradhatunk. De ott maradt ám náluk a pásztorfiú is, és nemsokára neki is adták a legkisebbik leányt feleségül. Azóta is boldogan élnek, ha még meg nem haltak. u Irta Király Endre A legszebb szó, mit legszebb először mondani. A legszebb szó, mit legszebb először hallani. A legszebb szó — egyszerre mondani s hallani. 24
